Korrupciós vádak miatt indult vizsgálat az Országos Roma Önkormányzatnál

Súlyos korrupciógyanú merült fel

az Országos Roma Önkormányzatnak egy uniós támogatás felhasználásával kapcsolatban. Az ORÖ képviselői vizsgálóbizottságot állítanak fel, és az ügyészséghez, valamint az Állami Számvevőszékhez fordulnak az ügyben.

600 millió forintot kapott a Farkas Flórián vezette Országos Roma Önkormányzat a „Híd a munka világába – Szociális szövetkezetek” 5 milliárdos programra egy TÁMOP-os uniós projektből, de az LMP-s Hadházy Ákos szerint a pénz elköltésével kapcsolatos közbeszerzések korrupció gyanúját vetik fel.

A trafikmutyi-botrány kirobbantójaként ismert volt fideszes Hadházy a blogján azt írta, összesen 28,7 millióért, egyenként 3 millióért béreltek autókat fél évre, 31 millióért vettek irodabútort, az irodát pedig 26 millióból újították fel. Emellett 31 millió forintot költöttek egy tanulmányra a „toborzás eljárásrendjének kidolgozásáról”, 19 milliót pedig egy másikra, amely arról szólt, hogy milyen szoftvereket kellene megvásárolniuk. Ezután 31 millióból alakíttattak ki egy számítógépes hálózatot, és 21 millióért vettek összesen 7 darab számítógépet.

A politikus azt írja, 30 milliót adtak egy médiaügynökségnek médiavásárlásra, 31 millióért pedig egy másik ügynökséget bíztak meg sajtószóvivői feladatokkal, 30-30 milliót költenek projektmenedzsmentre és a projekt számvitelére, 13 milliót pedig nyomdai szolgáltatásokra. Hadházy Ákos szerint a projektre szánt pénzből valójában viszont egyetlen munkahelyet sem teremtettek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű