Az ember gyomra görcsbe rándul
a „négyfős banda késsel fenyegetve vette el a kamaszfiú értékeit” meg az „otthonában gyilkolták meg az idős asszonyt a brutális támadók” – jellegű hírek hallatán, és nem csak a tehetetlen düh miatt.
Mint egy nyeretlen sorsjegyet, úgy hajította el a politika Pásztor Albertet, Miskolc város vesztes polgármester-jelöltjét. Vasárnapi évértékelőjében Gyurcsány Ferenc még egy formás galacsint is gyűrt belőle, mielőtt laza hárompontossal a szemétkosárba küldte.
Persze a gesztus megfelel a politikai logika szabályainak. Pásztor Albert 9 százalékkal alulmaradt riválisával szemben, így politikai hullának számít. Azt pedig már a dakota Orbán is megmondta: ha megdöglött alattad a ló, le kell szállni róla. Épp ezért nem is futnánk most álszent köröket: nem kenyerünk sem a képmutatás, sem a mellébeszélés ezen a blogon. Hiba lenne azonban a fürdővízzel a gyereket is kiöntenünk.
Rövid emlékeztető: Pásztor Albert rendőrkapitányként egy 2009-es sajtótájékoztatón beszámolt tapasztalatairól, miszerint Miskolcon az előző két hónapban az utcai rablások mindegyikét cigányok követték el. Elmondta: az utcai rablók „buszmegállókban, járdán támadtak meg járókelőket. Az elkövetők sok esetben erőszakot is alkalmaztak. Volt akit kézzel, volt akit bottal ütöttek le. Táskákat, mobiltelefonokat, pénztárcákat vettek el az áldozatoktól.”

A nyilatkozat után Bence József leváltotta Pásztort, ami hatalmas felzúdulást okozott Miskolcon: a rendőrkapitány védelmében egységesen kiállt Káli Sándor polgármester (MSZP), a városi Fidesz-KDNP frakció, a Jobbik, valamint az SZDSZ (!!!) miskolci szervezete. A miskolci SZDSZ-elnök még oda is szúrt egyet: „a helyzetet nem Budapestről kell megítélni, Miskolcon kell élni, és megtapasztalni ezeket a viszonyokat.” A Független Rendőri Szakszervezet pedig azt írta: „Pásztor Albert nem tett mást, mint kimondta a város lakói és vezetői előtt közismert tényeket. Nevén nevezte azokat a jelenségeket, melyeket a miskolciak nap mint nap maguk is tapasztalnak.” Az össznépi felháborodás hatására másnap visszahelyezték tisztségébe Pásztort.
A helyzet ma, 5 évvel később semmivel sem reménytelibb. Cikk itt.
