Dzseki-gate. Tóth-Szántai József bajban

822122475 122198661860932580 6018705789474163753 n

Fordulatot vett a miskolci önkormányzati pénzből támogatott csíksomlyói zarándoklat ügye. Juhász Roland országgyűlési képviselő szerint a város pénzét pártpolitikai célokat is szolgáló eszközökre költötték, ezért felszólította a támogatást biztosító 15 képviselőt, hogy adják vissza mandátumukat. Az Élhető Diósgyőrért Egyesület összesen 7,5 millió forintos támogatást kapott, amelyből közel négymillió forintot reklámeszközökre és a zarándoklat külsőségeire fordítottak.

Az elszámolás szerint a támogatás több mint felét, csaknem négymillió forintot egy reklámipari vállalkozásnál költötte el az egyesület. Ebből 350 narancssárga, egyedi felirattal ellátott széldzsekit, 50 kétoldalas, hordozható helységnévtáblát a hozzájuk tartozó tartórudakkal, valamint 50 feliratos, nemzeti színű zászlót készíttettek. Ezek a tételek közel 2,7 millió forintba kerültek. További több mint 1,3 millió forintot négy kapcsolódó rendezvényre, szórólapokra, leporellókra, programfüzetekre, dekorációra és terembérletre számoltak el.

A történtekre most Juhász Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es választókerületének országgyűlési képviselője reagált. Juhász közlése szerint képviselőként kikérte az önkormányzattól a támogatási megállapodás részleteit, majd ezek alapján élesen bírálta a pénz felhasználását.

„Négy millió forintot szórt el a miskolci Fidesz-KDNP feliratozott narancssárga dzsekikre, helységnévtáblákra és zászlókra. Mindezt közpénzből, az Önök pénzéből!” – fogalmazott a politikus.

Juhász szerint a miskolci csoport Miskolcról Csíksomlyón keresztül egészen a Gyimesekig utazott. A 2025-ös Össznemzeti Zarándokvonat június 6-án indult Magyarországról a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, majd a program Gyimesbükköt, az úgynevezett ezeréves határt is érintette.

Az országgyűlési képviselő elsősorban azt kifogásolja, hogy a zarándoklatra elkülönített közpénz jelentős részét nem közlekedésre, szállásra vagy más közvetlen utazási kiadásra fordították, hanem olyan látványelemekre, amelyek megjelenésükben szerinte politikai rendezvényeket idéztek. Juhász ezért pártcélú pénzköltésnek minősítette a történteket.

„Polgármester Úr! Hogyan pezsdíti fel a város kulturális életét az, ha egy busznyi, hithű fideszes narancssárga széldzsekiben meglátogatja a történelmi határainkat? Miért volt ez olyan fontos ügy, hogy 15 képviselőnek kellett hozzájárulnia?” – tette fel a kérdést Juhász Roland.

A politikus azt állítja, hogy olyan, eredetileg a város javát szolgáló képviselői forrásokat használtak fel, amelyekből szerinte Miskolcnak kellett volna közvetlenül profitálnia. Közlése szerint a támogatási megállapodást Tóth-Szántai József polgármester írta alá.

Juhász ezek után már nemcsak magyarázatot vár, hanem politikai következményeket is követel.

„Felszólítom azt a 15 képviselőt, akik részt vettek a miskolciak pénzének pártcélokra történő elpocsolásában, hogy adják vissza a mandátumukat, és engedjék át a helyüket egy új, felelős vezetésnek!” – írta.

Fontos ugyanakkor különválasztani az elszámolásokból megismerhető tényeket és Juhász Roland politikai értékelését. Az elszámolások alapján dokumentálható, hogy 7,5 millió forintnyi önkormányzati támogatást kapott az egyesület, és abból közel négymillió forintot a felsorolt reklám- és rendezvényeszközökre költöttek.

Az ügy legfontosabb nyitott kérdése továbbra is az, hogy a miskolci városvezetés és az érintett képviselők milyen közösségi indokok alapján tartották indokoltnak, hogy tizenöten egyenként félmillió forinttal támogassák ugyanazt a zarándoklatot, illetve miként értékelik azt, hogy a 7,5 milliós támogatás több mint fele a résztvevők egységes megjelenésére és a programhoz kapcsolódó kommunikációs, dekorációs eszközökre ment el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű