Bilincsben… a fideszes minisztériumi dolgozók, akiket mutogatható és feláldozható ebihalként kiraknak a nagyok helyett

2026 VEZETŐSZÁRON
„… sorra érkeznek bilincsben, vezetőszáron a Kecskeméti Járásbíróságra azok a fideszes minisztériumi dolgozók, akiket mutogatható és feláldozható ebihalként kiraknak a nagyok helyett az abszolút filmszínház keretében.”

A nap

20 Responses

    1. „2025 decemberében egy Dominik nevű nehézsorsú kisfiú sokadszor szökött meg a szolnoki lakásotthonból.
      Budapesten találták mex Péterhez vitték. A Tisza-vezér pedig xja mellett a 11 éves gyermeket hipp-hopp kamera elé ültette egy nettó politikai célú interjúra.
      A cél az előző kormány erkölcsi megsemmisítése volt, mit sem számító “mellékhatásként” pedig megtörtént a gyermekvédelmi rendszer lejáratása, vele sokezer becsületesen dolgozó szakember politikai célú besározása, a kőkemény helyzeteket kezelő ágazat ellehetetlenítése is. És persze a Mxzett, intézetből elszökött kisfiú aljas kihasználása. A gyermek gyámjának tudta és beleegyezése nélkül a fiút három napig törvénytelenül egy szállodában tartották, hogy aztán elkészítsék a célzatos interjút vele.
      A gyám a feljelentést a megyei rendőrfőkapitányságon még 2025-ben megtette és mostanra a vád átkerült ügyészségi szakaszba.
      A kisfiúnak törődést, kapcsolattartást ígértek, de az interjú utx
      A botrányos ügy rengeteg megválaszolandó kérdést rejt, amelyekre nagyon várjuk a válaszokat! Kevesebb megjelenítése”

        1. Csigavér! 3 és félmillióan vagytok vezetőszáron! Remek ötlet volt Kapitány Istvántól a kánikula közepén felszólítani a magyarokat, hogy este 6 és 9 között kapcsolják ki a klímát.
          „De ne álljunk meg félúton. Érdemes lenne szabályozni azt is, hogy főzni csak hajnali 3 és 5 között legyen szabad, a hűtőszekrényt csak páratlan napokon lehessen használni, mosás helyett pedig szellőztessük ki a ruháinkat.
          Továbbá ilyen tanácsokat csak az adhasson a dolgozó pórnépnek, aki legalább 35 évet lehúzott a világ egyik legkörnyezetszennyezőbb olajos multicégénél havi 49 millió forintos fizetésért, mert tőle lesz a leghitelesebb, és róla kétely nélkül elhisszük, hogy maga is így jár el a saját villájában.”

          1. Neked nem kell ezzel foglalkozni zotyesz.Ti csak a megújulással törődjetek…:):):)

      1. nélküled meg a többi agyhalott gyépés megafonos fehérjemaradék nélkül nem bukott volna meg Koca Apa, de hál istennek ti kitartóak voltatok az elmebeteg szennyének terjesztésében, még a fideszesek egy részét is sikerült elriasztanotok
        köszönjük

  1. Orbán Viktor letartóztatását indítványozta az ukrán pénzszállítók ügyvédje

    A halmazati büntetés kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

    1. Nincs mese, meg kell kérni Trump-ot, hogy hozza előrébb 2 héttel a VB döntőt :DD

  2. Pesty László a 24.hu-nak adott interjúban azt állította, hogy februárban azért tűnt el és bujkált hetekig, mert életveszélyesen megfenyegették, miután korábban nyilvánosan bírálta a NER korrupcióját.

    A dokumentumfilmes februárban tűnt el, a rendőrség eltűnt személyként kereste, ő pedig közben több helyen bujkált. Elmondása szerint minden február 9-én kezdődött, amikor két ember becsöngetett hozzá. Nem látta őket, mert a sövény mögött álltak, de azt állította, egyértelmű halálos fenyegetést kapott. Azt mondták neki: „ha az április 12-ei választásokig megint ki találod nyitni a pofádat”, akkor „a hulládat Mohácsnál vetik ki a hullámok”. A másik hang Pesty szerint hozzátette, hogy a test „olyan állapotban lesz, hogy nehéz lesz azonosítani”.

    1. Nálatok van mind az 5 hatalmi ág!! Keressétek meg.

      2026 febr:
      „A Blikknek megszólalt Pesty volt felesége, Nagybaczoni Nagy Kati, aki azt mondta, hogy utoljára gyógyszereket vitt hozzá, amiket a férje nem tudott kiváltani. Állítása szerint Pesty egészségi állapota az utóbbi időben jelentősen romlott: nehézségei voltak a járással, súlyos cukorproblémákkal küzdött, és nehezére esett kommunikálni. Barátai és ismerősei sokáig próbáltak segíteni neki, de szerinte már nem fogadta el a segítséget

      Kati szerint „borzalmas állapotban” volt, gyakran kórházba került korábban is, és a volt házastársak között már nem állt fenn szoros kapcsolat. Nem tudta megmondani azt sem, mi vezethetett a hirtelen eltűnéséhez.”

  3. Toca Józsi bá! Most kéne kiszállni! Még időben dalolni, hogy ne kelljen Kovács Zsével együtt vezetőszáron távozni 😉

      1. Hová tünt Kathy gazdád Zotyó? Próbálja eltüntetni a Nő a siker dokumentumait?Nem fog menni…

  4. nekünk nem de drambúrnak nagy büszkeség lesz, hogy mégis csak lesz még egy saját, mentett miniszterelnökből kinevelt kis házidisznaja valamelyik birtokán, aki rászarik a szőnyegre és tizedeli az ezüst evőeszközt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű