Több százan gyűltek össze a Sándor-palotánál, hogy kiálljanak Sulyok Tamás mellett

717215668 3677174589115743 4852074001380362337 n
cf7a85c5 b57c 4af8 8b51 c70d24763162
cf7a85c5 b57c 4af8 8b51 c70d24763162

Orbán Viktor is támogatta, de ő sem tudott sok embert megmozgatni vasárnap délután. Bár több fideszes politikus is felbukkant, Havasi Bertalan azt mondta a HVG-nek, magánszemélyként vettek részt a rendezvényen.

Sulyok Tamás köztársasági elnök és más hivatalvezetők mellett tartottak szolidaritási tüntetést a Sándor-palotánál. A rendezvény szervezői a Magyar Péter ellenzéki politizálását is kísérő – II. János Pál pápától kölcsönzött – szlogent vették kölcsön: a tüntetést „Ne féljetek” címmel hirdették meg, célját pedig úgy határozták meg: álljunk ki az alkotmányos intézmények méltósága mellett.

A szervezők, akik Sulyok Tamás mellett Varga Zs. András, a Kúria elnöke, Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész, Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke, Polt Péter alkotmánybírósági elnök és más vezetők mellett álltak ki a demonstrációval azt kérték, hogy a résztvevők egy szál fehér virágot vigyenek a helyszínre.

Tüntetés a Sándor-palotánál Sulyok Tamás mellett
HVG / Lakos Gábor

A tiltakozás előzménye az, hogy Magyar Péter lemondásra szólította fel Sulyok Tamás államfőt és több más, általa Orbán bábjának vezetett állami vezetőt. Sulyok ezt nem tette meg, mire a kormányfő azt közölte: alkotmánymódosítást kezdeményeznek, hogy elmozdítsák hivatalából. Sulyok az Európa Tanács mellett működő Velencei Bizottság jogvéleményét kérte az ügyben.

A vasárnapi megmozdulásra előzetesen közel ötszázan ígérték biztosra jelenlétüket, helyszíni tudósítónk szerint nagyjából 7-800-an lehettek a helyszínen. Köztük volt Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, akit nagy taps fogadott.

5 Responses

    1. https://uploads.disquscdn.com/images/ee15fb181b2e44c1a7e0b8ec336c8bf88fe1983337489e0de287560142b92682.gif

  1. Még ezren se voltak a dologtalan vén gecik. max 2 év és ezek is a gajdeszbe mennek.

    1. Apropó!!!

      Meggyüttek már az UNIÓS pénzek??

      Mert Messiás Mitugrász Pojáca Elvtárs Úr azt mondta még a múlt héten, hazahozta őket…..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű