Az ügyben érintett egyházi lapít.
Perintfalvi Rita teológus bejelentette be, hogy egy, a városban terjesztett plakát tartalma alapján hivatalos bejelentést tesz az Egri Főegyházmegye felé.
A teológus szerint az elmúlt napokban több információ is eljutott hozzá az ügy kapcsán. Többek között megkapta azt a plakátot, amelyet állítása szerint miskolci buszmegállókban és közterületeken helyeztek ki, valamint további értesüléseket szerzett egy másik, az Egri Főegyházmegyében szolgáló papról és egy egyházi vezetőt érintő korábbi panaszról is.
Az anonim kiadvány súlyos vádakat fogalmaz meg egy pap ellen, többek között, hogy fiatalkorú lánnyal folytatott kapcsolatot, valamint azt is felveti, hogy az ügyben rendőrségi feljelentés történhetett. Annak a gyanúja is felmerült, hogy az egyház eltitkolta vagy nem kezelte megfelelően a történteket.
Perintfalvi Rita hangsúlyozta, önmagában az életkori határok vizsgálata nem elegendő az ilyen esetek megítéléséhez. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar jog szerint a 14 és 18 év közötti fiatalkorúval létesített kapcsolat is bűncselekménynek minősülhet, amennyiben a nagykorú fél felügyeleti, nevelési, gondozási vagy más hatalmi, illetve befolyási helyzetével visszaél. Külön kiemelte, hogy egy pap esetében a spirituális tekintély is olyan hatalmi viszonyt jelenthet, amelynek kihasználása súlyos visszaélésnek számíthat.
Perintfalvi Rita közölte, a nyilvánosságra került információk alapján hivatalos bejelentést tesz az Egri Főegyház megyén.
A teológus arra is kérte azokat, akik további információval rendelkeznek az ügyről, hogy jelentkezzenek nála. Az ügyben érintett egyházi lapít.

6 Responses
seggbőlszájba
Nyugi van! Én már el is költöttem. „Magyar Péter miniszterelnök Orbán Viktor felszólítására reagálva közölte: a 16,4 milliárd eurós uniós forrás felszabadításának egyetlen feltétele az „orbáni korrupció megszüntetése” volt. „Teljesítettük, örömmel” – írta, majd követőit a poszt megosztására kérte, hogy az üzenet „a sajttolvajhoz is eljusson”.”
A Miniszterelnök szerint csak egyetlen feltétel volt, ami az orbáni korrupció megszöntetése. Ezt az egyetlen feltételt a Tisza kormány teljesítette. Ebből következik, hogy nem lehet semmi további akadálya az EU-s pénzek folyósításának sem feltételek, sem ütemezés, mert minden (1 db) feltétel teljesített a kormány.”
Hopp, a szaros!
Magyar Péter tegnap kikövetelte, hogy az angyallelkű javítóintézetisek FOS-koffer szállodák lakói legyenek. 😁😂😀
a retkes büdös bárcáskurva édesanyádnak mondjad hogy fos koffer, hiszen a világra szart téged!
Hagyd.Pedozoli nyaka körül szorul a hurok.Ez a panikreakció.