Hallatszott a fújolás


Küldjél fotót
Ám Iszrael cháj (Izrael népe él) – üzente Bécsből Noam Bettan a Michelle című dal előadását követően. Az első helyen Bulgária végzett.
Az izraeli énekes, Noam Bettan Michelle című dala a második helyen végzett a 2026-os Eurovíziós Dalfesztiválon Bulgária mögött. Az izraeli előadás összesen 343 pontot kapott (220 a közönségtől és 123 a zsűritől), míg a bolgár Dara nevű énekesnő Bangaranga című dala 516 (312 és 204) ponttal lett első.
Az idei eseménynek Bécs adott otthont, a városban a szombati döntő napján Izrael-ellenes demonstrációt tartottak pár száz fő részvételével. Öt ország (Izland, Írország, Hollandia, Spanyolország és Szlovénia) közszolgálati médiaszolgáltatója eleve bojkottálta az idei Eurovíziót Izrael részvétele miatt a gázai háborúra hivatkozva, illetve amiatt, mert szerintük az izraeli kormány befolyásolni próbálta az eredményt az előző két rendezvényen.
Ám Iszrael cháj (Izrael népe él) – mondta a színpadon Bettan előadása végén. A döntőben az előadás ideje alatt a közvetítésben nem lehetett fújolást hallani, csak akkor, amikor a közönségszavazáson az izraeli dal által elért magas pontszámot mondták be. A keddi elődöntőben viszont hallatszott a fújolás a Michelle előadása közben, egy férfit, aki azt kiabálta, hogy „Stop népirtás” kivezették a biztonságiak a csarnokból.
Izrael tavaly is második lett az Eurovíziós Dalfesztiválon Baselben. Akkor leginkább a zsűri alacsony pontszáma miatt maradt le a Juvál Rafael által előadott New Day Will Rise (Új nap virrad fel) című dal az első helyről.
Szombaton rendezték meg Bécsben a 70. Eurovíziós Dalfesztivál 2026 döntőjét
A Budapesten született énekes – akinek édesanyja magyar, édesapja német – ma már Burgenlandban, Halbturnban/Féltoronyban él, és hatalmas lelkesedéssel készül a Wiener Stadthalléban megrendezett holnapi fináléra. Az Eurovíziós Dalfesztivál 2026 döntőjében, Ausztria színeiben a mindössze 19 éves magyar anyanyelvű, Burgenlandban élő Cosmó lép színpadra „Tanzschein” című dalával.

Forrás: volksgruppen.ORF.at
Eurovíziós Dalfesztivál 2026: Bécsben a döntő
Cosmó már csütörtök este is színpadra lépett a második elődöntő show-jában, ahol először tapasztalhatta meg a Wiener Stadthalle közönségének energiáját. Elmondta: hónapok óta tartó kemény munka áll a produkció mögött, amelyet az utolsó próbákig folyamatosan finomítottak. Különösen meghatónak nevezte a közönség támogatását, és kiemelte, hogy az Eurovízió idején egész Bécsben érezhető az ünnepi hangulat –írja a volksgruppen.orf.at.
Az énekes szerint számára nem a fogadóirodák esélylatolgatása a fontos, hanem az, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa a közönségnek és a televíziónézőknek. A döntő után sem áll meg számára az élet: első EP-je megjelenése után nyári turnéra indul több ismert osztrák zenekarral, ősszel pedig saját koncertkörút következik Ausztriában és Németországban.

Egy válasz
tel avivban is védik a tüntetőket