
Szerda délelőtt 10 óra után nem sokkal élesedett az az oldal, amellyel a kormány szerint 36 éves mulasztást pótoltak, és körülbelül 55–60 ezer egykori hálózati személy iratát hozták nyilvánosságra. Azóta vélhetően magyarok százezrei írták be a nyitottaktak.hu keresőjébe családtagjaik és ismerőseik nevét, valamint ismert művészekét, sportolókét, politikusokét. A találatok persze még mindig esetlegesek, ahogyan azok a személyiségek is, akiket az alábbiakban felsorolunk, és akiknek az adatbázisban a 6-os kartonjára vagy mágnesszalagra utaló információra bukkantunk. Fontos azonban hangsúlyozni, önmagában az, hogy egy személyt nyilvántartásba vettek, nem bizonyítja, hogy valaki ténylegesen jelentett.
Vágó István, az egyik legismertebb magyar televíziós és későbbi DK-s politikus neve is köztük volt. Vágó neve egy mágnesszalagon szerepel, ez alapján Vágót a BM III/II-4-A alosztálya szervezte be, amely a külföldi hírszerzők felderítésével és elhárításával foglalkozott. A vegyészmérnök végzettségű Vágó közismert volt széles nyelvtudásáról, folyékonyan beszélt angolul, németül, franciául és spanyolul, és társalgási szinten még több más nyelven. A Magyar Televízióhoz 1976-ban került, ahol vetélkedőműsorok vezetésével bízták meg, majd döntően erre épült az egész karrierje. Az adatlapon dátum nincs feltüntetve, de a beszervezése vélhetően már erre az időszakra esett, ugyanis a „Quiz” fedőnevet kapta. Vágó 2023-ban halt meg váratlanul, korábban soha nem beszélt nyilvánosan arról, hogy kémelhárítói munkát végzett volna.

