| Még a Botka vezette szeged is sokkal nagyobb lobbierőt tudott felmutatni, mint a Mi fideszes vezetésünk. Most ezzel nem arra a ripacsra gondolok, aki jelenleg polgármesterkedik. Volt nekünk egy Kriza-korszakunk is. Az volt az országban a beruházasi lehetőségek aranykora. Dőlt az eu-s pénz, működött a gazdaság, volt hitelezés. Ez a város ebből sem tudott semmit kihozni. Lett egy elipsum fürdő, ami olyan szarul sikerült, hogy több szezonra is be volt zárva. De most, amikor már tartósan működik kiderül, hogy képtelen hozni a számokat. A beépített élményelem kevés és azok sem vonzóak a turistáknak. Ott van a vár a Rostás-Disneyland, abban a projektben is csak az nincs elrontva, ami nincs benne. Mert az valójában építészetileg, projektszervezésben és finanszírozasban is egy nagy nulla lett. Mondjuk a miénk lesz az első olyan kózépkori vár amiben „korhű” műanyagablakok vannak. Kis siker, de ennek is örülni kell. Persze, most lehet vádolni, Tiszázni, Dk-zni, igen valóben nem említettem a Veres éveket, de arról nincs mit írni, az csak úgy eltelt. Olyan mintha nem is lett volna polgármester a város élén. Ez a mostani a Csöbörék hasznos hülyéje, ezzel a szerencsétlennel a végórákban még gyorsan aláíratták a DAM szerződést, aztán fly away. A milliárdok mentek a megfelelő helyekre, ez a b@lf@sz meg itt maradt magyarázkodni. Ezt a dinamikát látva pár éven belül nem csak Pécs, hanem lassan Eger is nagyobb lesz. |
|---|

2 Responses
Átlagosan 130 ezer forinttal keresnek majd többet havonta az egészségügyi szakdolgozók 2027-től, de például egy 40 éve segédápolóként dolgozó bére több mint 200 ezer forinttal nő.
xx