A vádirat szerint a tankerület pénzügyi ügyintézője összesen 11 millió 684 ezer 427 forintot sikkasztott el közel húsz alkalmazottól.
A Narancs.hu információi szerint a békéscsabai tankerület pénzügyi vonalán dolgozó alkalmazottja a bűncselekménysorozat hat és fél éve alatt több száz kisebb összegű utalást hajtott végre, s ennek során a munkahelye által használt bankszámlaszámról a saját számlaszámára utalta a pénzt, így a tranzakciókat az eljárás során vissza tudtak keresni a nyomozók. A megkárosított tanárok közül többen jelezték lapunknak, hogy jogos járandóságuk „eltérítéséről” nem a munkáltatójuktól, a Békéscsabai Tankerületi Központtól, hanem a rendőrségtől kaptak értesítést. Tanúkénti kihallgatásuk során vázolták nekik, hogy járandóságuk egy részéhez a feltárt sikkasztás miatt nem jutottak hozzá. Azt viszont januári cikkeink után mindannyian megerősítették, hogy egy összegben – a tankerület részéről történő magyarázat és bocsánatkérés nélkül – megkapták hiányzó pénzüket a tankerülettől.
