A miskolci politikai tér #10
Ha tektonikus mozgásról nem is beszélhetünk, mindenesetre érdekes fejleményeket hozott az elmúlt néhány nap a miskolci politikai életben. Egykori szövetségesek rúgták össze a port, ellentámadásba lendült a polgármester, ugrásra készek az országgyűlési képviselők – miközben miskolci politikus került egy párt országos vezetésébe.
1. „MÉGSEM ELÉG AZ A PÁRTERÁPIA”
Elmaradt a párterápia, így hát magukba fojtott feszültségek feszíthetik az egykori Velünk a Város frakciószövetség tagjait, toxikus kapcsolatrendszert generálva. Engedjük el inkább a pszichológiát, nézzük a tényeket: Szopkó Tibort – a várost vezető frakciók támogatásával – Mokrai Mihály váltotta a pénzügyi bizottság élén.
Felfakadtak a régi sebek, Szopkó (ismét) kollaborációval vádolta meg a DK politikusát, politikai bosszúnak nevezte a leváltását, és kifogásolta, hogy így kevesebb rálátása lesz a pénzügyi szerződésekre.
Tóth-Szántai József polgármester szerint a bizottsági elnöki poszt ellenzéki tisztség, amit megállapodás alapján évente rotálnak.
Mokrai Mihály pedig tagadta a DK-Fidesz-paktum létezését, és azt mondta, hogy Szopkó a legnagyobb ellenzéki frakcióhoz való csatlakozással is rendezhette volna a helyzetet. 
A kérdés az, hogy a bizottsági pozíció elosztása valóban az ellenzéki együttműködés szabályai szerint történt-e. Eltávolodva ettől az ügytől, üdvözlendő, hogy egy sokszínű ellenzék sokféle választói érdeket képvisel, de a fragmentáltság ellehetetleníti az egységes fellépést.
(Egyébként most már tényleg meg kellene írni a frakciószakadás igaz történetét, ami végül a 2024-es bukáshoz vezetett.)
2. „HÁT, ITT VAGYOK”
– Kapitány István miniszter miskolci látogatásán ezekkel a szavakkal jelentkezett be Czipa András (Tisza Párt) országgyűlési képviselő. Addig elmondása szerint a parlamentben lobbizott fáradhatatlanul, valamint falunapokon és más rendezvényeken tartotta a kapcsolatot támogatóival.
„Hát, itt vagyok”, köszönt be most ő is Mokrai Mihálynak a Facebook-on, akit tőle nem megszokott módon igen erős jelzőkkel – „1 százalékos gengszter”, „az uram-bátyám rendszer két lábon járó mementója” – illetett. A durva hangnem eddig távol állt a fiatal politikustól, de láthatóan jól rezonált rá a tisztítótüzet óhajtó tiszás tábor. Meglátjuk, melyik az igazán önazonos oldaluk. Mindenesetre Kapitány István mellett állva is erős kontrollt ígért a fideszes ügyek, esetleges törvénytelen mutyik felett.
3. A KIRÁLYCSINÁLÓ
A narancsdzseki-gate berobbantotta a másik tiszás országgyűlési képviselő, Juhász Roland offenzíváját, melynek egyértelmű célpontja Miskolc polgármestere. Vita van arról, hogy szerepel-e ez egyáltalán egy parlamenti képviselő „munkaköri” leírásában; kell-e, szabad-e felvetnie legitimációs kérdéseket, megkérdőjelezheti-e a polgármester hatalmát.
Ők ezt úgy oldják fel, hogy azt mondják: csak akkor lesz érdemes forrásokat, fejlesztéseket Miskolcra hozni a jövőben, ha 100 százalékig biztosak azok átlátható és gondos felhasználásában. Juhász Roland ezzel pozícionálja is magát: azt mutatja, hogy szót követel, ha a város vezetéséről van szó. Tóth-Szántai József kihívása kapcsán pedig egyértelműen fogalmazott az említett miniszteri látogatás során: „leszerepelt városvezetőkkel” nem áll ki vitára.
Azt gondolom, hogy egy országgyűlési képviselő ellenőrző szerepe és egy polgármester demokratikus legitimációja nem zárja ki egymást. Lehet legitim a politikai bírálat Juhász részéről, ahogy a polgármester is joggal vitathatja a kritikák megalapozottságát. Politikai értelmezés kérdése, hogy az országgyűlési képviselő mennyire lépi át a saját szerepének határait.
4. HITELESSÉGI KÉRDÉSEK
Nem talált célt a vitára való kihívás a polgármester részéről, így maradnak a pozitív hírek és a Facebookon zajló üzengetés. Münchenben járt a napokban Tóth-Szántai József, ahol Miskolc fejlesztési lehetőségeiről és jövőbeli terveiről adott elő.
A csipkelődéseken túl két üzenet rajzolódik ki a felek kommunikációjából. Juhász Roland a városvezetés elszámoltathatóságát és az átlátható közpénzfelhasználást hangsúlyozza, míg a polgármester működőképes, fejlesztéseket tervező városvezetés képét igyekszik felmutatni. Ez az adok-kapok így már nem pusztán személyes politikai konfliktus, hanem a hitelességért és a város jövőjéről szóló értelmezés jogáért folyó küzdelem is.
A korábban sokak által vizionált gazdasági csőd és politikai összeomlás egyelőre nem következett be. Ugyanakkor a város működésének hitelből történő biztosítása önmagában nem a pénzügyi stabilitás bizonyítéka, inkább azt mutatja, hogy a vezetésnek komoly gazdálkodási kihívásokkal kell szembenéznie. Amíg a Fidesz–KDNP–Pont MI szövetség egységes marad, politikai értelemben stabil többség áll a polgármester mögött – a pénzügyi helyzet hosszabb távú rendezése azonban ettől még nyitott kérdés.
(A legitimációról külön posztban fogok írni.)
5. ORSZÁGOS VEZETŐ MISKOLCRÓL
Végül egy friss országos, de miskolci kötődésű hír: tisztújító kongresszust tartott az MSZP, ahol a párt elnökhelyettesévé, második emberévé választották Bazin Leventét (az elnök Komjáti Imre maradt). Alakul az újbaloldal?
