Korábban.
Kihűlt férfi a Népkertben (2023. október):
Egy korábbi Északhírnök által megírt cikk egy olyan tragédiáról szólt, amely a miskolci Népkert játszóterén történt. Ott az őszi szezon első kihűlt, feltehetően hajléktalan áldozatának holttestére bukkantak rá az egyik játék közelében.
Emberi ürülék, vizelet, szemét és rongálás nyomai miatt panaszkodott miskolcia a Corvin utcai miskolci játszótér állapotára. A belvárosban található, körbekerített játszóteret sok kisgyermekes család használja, ám a levél szerint már hosszabb ideje visszatérő gondot jelentenek a szennyezések. Legutóbb a gyerekek által használt terület közelében találtak emberi ürüléket, amelyről fényképeket is küldtek szerkesztőségünknek.

Fotó: Vajda János
Már a gyerekek egészségét féltik a miskolci játszótéren
A szülők attól tartanak, hogy a kicsik játék közben olyan dolgokkal érintkezhetnek, amelyeknek semmi keresnivalójuk egy játszótéren.
Egy kisgyermek természetesen megfogja a játékokat, a talajt, majd a kezét a szájához veszi
– írják. Az emberi ürülék és vizelet jelenléte nemcsak kellemetlen látvány, hanem higiéniai aggályokat és esetleges fertőzésveszélyt is felvet. A leginkább az keseríti el, hogy nem egyszeri esetről van szó.
Ha a szennyeződést eltakarítják, de néhány nap múlva ismét ugyanaz fogadja a családokat.
Ezért szeretné, ha a takarítás mellett a megelőzésre is gondolnának. A lehetséges megoldások között felvetette a gyakoribb ellenőrzést, a játszótér éjszakai bezárását, valamint a kamerás megfigyelést, ha annak jogi és technikai feltételei adottak. Figyelmeztető táblák kihelyezését is javasolta, és azt, hogy ha sikerül azonosítani a szennyezések vagy rongálások felelőseit, az illetékesek intézkedjenek.
A levél kiemelte, hogy senkit sem szeretnének megvádolni, hiszen nem tudják, kik állnak a történtek mögött. Egyszerűen csak azt szeretnék, ha a gyerekeket nyugodtan elengedhetnék játszani anélkül, hogy előtte át kellene nézniük a területet.

3 Responses
„„Ha túl sok a beteg, akkor NE VEGYENEK FEL ÚJABBAKAT a kórházak, akik bent fekszenek, azokat meg KÜLDJÉK HAZA” – ez a működő és emberséges Magyarország Hegedűs Zsolt értelmezésében. 😠
‼️Egy egészségügyi minisztertől nem ezt várjuk! Ha horrort akar, menjen moziba és ne a betegek életével és gyógyulásával szórakozzon!
Vajon tudják, hogy mi a különbség egy osztályvezető főorvos, egy kórházigazgató és egy egészségügyi miniszter feladatai között?
🔹Az osztályvezető főorvos az osztályhoz tartozó erőforrásokat tudja felhasználni, átszervezni az osztály feladatainak elvégzésére, neki csak azok állnak a rendelkezésére,
🔹a kórházigazgató végrehajthat osztályok közti erőforrás átcsoportosítást is, hiszen neki rendelkezésére áll a kórház összes erőforrása a feladatok végrehajtására,
🔹a miniszter pedig a TELJES MAGYAR egészségügyi ellátó rendszer felett diszponálhat az aktuális problémák megoldására.
Hegedűs Zsolt most egy osztályvezetői szintű megoldást javasol. De ő miniszter, nem osztályvezető!
Lehet, hogy jó ortopédsebész, de komplex rendszerek irányításához ennyire nem ért, s nincs is olyan munkatársa, aki tudna neki segíteni? 🤯
Sok évtizeddel ezelőtt nekünk, mérnököknek az egyetemen több féléves tantárgyunk volt a komplex rendszerek irányítása. Nem hiszem, hogy orvosoknak semmit hasonlót nem tanítottak.
⚠️Ideje nemcsak Hegedűs miniszter úrnak, hanem az egész Tisza-kormánynak össze szednie magát és felnőni a feladathoz!”
Hodász András: A tüdőrákkal műtött pápáért senkinek nem jutott eszébe imádkozni csak a korrupt politikusokért
jogos