Az intézmény, amely a kedden, augusztus 12-én 95. születésnapját ünneplő Soros György támogatásával indult el, Budapest öntudatának és szabadságának is fontos letéteményesévé vált.

„A Szabad Európa Rádiót és a Szabadság Rádiót működtető amerikai kormányhivatal jóváhagyta azt a javaslatot, hogy Soros György, magyar származású amerikai üzletember kezébe kerüljön a két rádióállomás kutatóintézete és archívuma” – közölte 1994. június 2-án a Világgazdaság a The Wall Street Journalra hivatkozva. Mint írták, a kormányhivatal Sorossal egy „új Közép- és Kelet-Európával foglalkozó kutatóintézet felállításáról egyezett meg”, az archívum „megőrzését és számítógépesítését” Soros Nyílt Társadalom Alapítványa finanszírozza. „A közép-európai szerepvállalásáról ismert üzletember legalább 15 millió dollárt költ majd az elkövetkezendő négy évben a terv megvalósítására” – írták a cikkben, hozzátéve, hogy a Szabad Európa müncheni rádióállomásait és stúdióit bezárják, az intézmény Prágába költözik és „takaréklángon” folytatja; az új kutatóintézetet és archívumot az 1991-ben alapított, és ekkor már Budapesten működő Közép-európai Egyetemre (CEU) bízzák. „Nem vitás, hogy a hírt nem fogadják majd nagy örömmel azokban az országokban, ahol alapítványaim működését és kiállását a sajtószabadság mellett összeesküvésként fogják fel” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Soros, aki arról is beszélt, hogy tapasztalatai nyomán fel kellett adnia a korábbi „romantikus” stratégiáját.

A rendszerváltás csalódása

Az 1984-ben életre hívott budapesti Soros Alapítvány a rendszerváltásig a demokratikus átalakulásnak, a kommunizmus ellenzékének a legnagyobb támogatója volt. Ám az alapítónak a rendszerváltás után csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy a szabadság rövid eufóriájában nem az általa támogatott nyílt társadalom ideája erősödött meg. (Amelyben – Kis János egykori definíciója szerint – „egyetlen vallás, egyetlen világnézet, életfelfogás, egyetlen kultúra sem törekedhet kizárólagosságra”, és alapvető emberi jog, hogy „magunk döntsük el, milyen meggyőződésekkel, milyen kulturális mintákkal azonosulunk, és milyen célok jegyében vezetjük életünket”.) A kommunizmus éveiben a szőnyeg alá söpört szélsőséges nacionalista, antiszemita eszmék és ideológiák meglepően rövid idő alatt éledtek újjá, s teljesedtek ki először a délszláv háborúban.

„Azt reméltem, hogy nemzetközi intézmények és nyugati államok is csatlakoznak hozzám. Meg is tették, csak nem olyan mértékben, mint ahogy reméltem. És emiatt, a forradalmi lehetőségeket elmulasztó helyzetben megerősödtek a nacionalista és többé-kevésbé megint csak zárt társadalom irányába mutató tendenciák. Amiről úgy hittem, hogy pár év alatt megvalósítható, arról kiderült, hogy hosszú folyamat lesz, és végső eredménye teljesen bizonytalan” – nyilatkozta az üzletember a Magyar Hírlap 1995. június 24-i számában, hangsúlyozva, hogy legfőképp a „nyugati demokráciákban” csalódott.

De Soros számára tanulságos lehetett az 1994-es magyar választások eredménye is.

A szocialisták („az utódpárt”) győzelme után bizonyossá vált, hogy a lakosság többségének a rendszerváltás előtt valójában nem a sajtószabadság vagy például a betiltott könyvek megjelenése hiányzott, hanem a jólét és az árubőség. Ennek tükrében a Szabad Európa Rádió hatalmas archívumára – amely végül Budapestre került – úgy is lehetett tekinteni, mint a szocializmus ellen felhozott többtonnányi vádiratra.

Irtózatos mennyiség

A Magyar Nemzet 1995 tavaszán számolt be arról, hogy az archívum az „Oktogon közelében található Eötvös utca egyik hajdani, mutatós palotájába” költözött. A lap interjút is közölt Rév Istvánnal, a CEU budapesti létrehozójával, akit az archívum vezetésével bíztak meg. „Az archívum azért jön a magyar fővárosba, mert a Közép-európai Egyetem, amelyet szintén Soros támogat, Budapesten működteti történelmi, politológiai, jogi, közgazdasági tanszékeit, és az itt dolgozó oktatók, kutatók s a hallgatók számára fontos az itt lévő anyag.” Csak a SZER felhagyott müncheni stúdiójából 40 kamionnyi anyag érkezett. „Érdekesnek ígérkeznek az amerikai külügyminisztériumnak a térségről szóló diplomáciai jelentései az ötvenes évek legelejétől; ide került a világ legjelentősebb szamizdatgyűjteménye, elsősorban az orosz és lengyel, magyar földalatti irodalom legjavával; rendelkezésünkre áll minden, a térségben és a térségről megjelent fontos folyóirat összes évfolyama, visszamenőleg a ’40-es évek végéig, és egy közel százezer kötetes könyvtár” – mondta Rév István, aki nem sokkal később, 1995 augusztusában, ugyancsak a Magyar Nemzetnek már arról számolt be, hogy a budapesti intézménynek sokkal „gazdagabb kínálata s bővebb gyűjtőköre lesz, mint a magot jelentő SZER-archívum valaha is volt”. Egyúttal arra is ígéretet tett, hogy „abban a pillanatban, amint az anyagok összekeveredésének veszélye nélkül kutathatóvá válhat a közelmúlt mélye”, nyilvánossá is teszik azokat. „Akár azt is megelőzően, hogy komoly levéltári segédletek állnának rendelkezésünkre, máris meg fogjuk nyitni a gyűjteményt” – tette hozzá.

Az archívum 1995 októberében nyílt meg Nyílt Társadalom Archívuma néven, de hamarosan az angol Open Society Archives rövidítéséből eredő OSA Archivum elnevezés lett általános.

Mindenkinek

Az első tapasztalatok alapján az archívumot elsősorban a CEU és a budapesti egyetemek diákjai, meg az egyetemmel kapcsolatban lévő külföldi újságírók és kutatók keresték fel, sem a hazai intézmények, sem a politikusok nem mutattak különösebb érdeklődést a felbecsülhetetlen értékű anyag iránt. (A szabályt erősítő kivétel Demszky Gábor volt, aki nemcsak kutatott az intézményben, de 1996 márciusában az archívumnak adományozta a birtokában lévő szamizdatgyűjteményt, illetve azokat a berendezéseket, amelyekkel a szamizdatok készültek.) Az OSA kezdettől fogva komolyan vette, hogy az archívum nevében szereplő „nyílt” azt is jelenti, hogy az itt tárolt anyagok nem titkosak, és azokhoz nem csak egyetemi jogosítványokkal lehet hozzáférni; vagyis bárki betekintést nyerhet, és díjmentesen másolhatja a dokumentumokat. Rév, illetve az archívum kezdeményezésére született 2002 februárjában a Budapest Open Access Initiative (Budapesti Szabad Hozzáférés Kezdeményezés), amelyet ma a tudományos közlemények, folyóiratcikkek világméretű nyílt és szabad hozzáférése első lépésének tekint a történetírás. (A tudományos folyóiratokban évente megjelenő, hozzávetőlegesen 3,3 millió írás közel fele ma már szabadon hozzáférhető.) „Az a legfontosabb, hogy az itt élő emberek, kutatók hozzáférhessenek múltjuk kiradírozhatatlan emlékeihez. A dokumentumokat böngészve össze lehet majd vetni az ilyen-olyan politikai, ideológiai indítékkal íródott történeti elemzéseket a korszak forrásaival. Az archívum talán nemcsak a közelmúlt történetének levéltári lelőhelye lesz, hanem része a történelmi lelkiismeretnek is. A gyűjtemény módot ad arra, hogy az emlékezet a forrásokkal szembesüljön” – mondta 1996-ban Rév István, aki harminc éven át vezette ebben a szellemben az OSA-t.

A gyűjtemény gyarapítása

Az archívumban rövid időn belül sikerült jelentősen bővíteni az eredeti SZER-gyűjteményt; időközben az emberi jogi jogsértések dokumentálásának világviszonylatban is az egyik legjelentősebb intézményévé vált. Itt található ma már a Nemzetközi Helsinki Szövetség az Emberi Jogokért (IHF) archívuma, a balkáni háború dokumentumainak legnagyobb gyűjteménye, a londoni Index on Censorship folyóirat teljes archívuma, az International Monitor Institute közel kilencezer órányi filmdokumentációja a 90-es évek háborúiról és súlyos jogsértéseiről. Létrejött egy olyan audiovizuális gyűjtemény is, amely ugyan „dokumentumalapokra” épült, de tartalmazott oktatófilmeket, Európa legnagyobb propagandafilm-gyűjteményét, történelmi és játékfilmeket is. A Fekete Doboz teljes gyűjteménye és Forgács Péter páratlan családi és házimozi-gyűjteménye is az OSA-hoz került. Az intézmény ma 40 nyelven 10 ezer folyóméternyi nyomtatott anyagot, 17 ezer órányi audiovizuális és 15 terabyte digitális dokumentumot, és több mint 6500 órányi dokumentumfilmet őriz. Az Arcanummal együttműködve a közelmúltban több mint 9 millió folyóiratoldal digitalizált változata vált elérhetővé, és a kelet-európai rádiók 1951 és 1993 közötti adásainak közel 2,5 millió oldalnyi átirata is ingyenesen, digitálisan hozzáférhető az OSA honlapján (archivum.org).

Nyílt Budapest

Az archívum 2005-ben költözhetett önálló épületbe. Az 1910–1911-ben épült, Arany János utca 32. számú házat eredetileg a bérlő, majd 1922-től tulajdonos Goldberger Leó textilgyáros igényei szerint alakították ki. Az épület a nagy múltú, 1782 óta aktív textiles dinasztia cégének, a Goldberger Rt.-nek a központi irodaházaként szolgált, amíg a tulajdonos-névadótól a gyáraival együtt 1944-ben el nem rabolta a Gestapo. (A korábban nemesi címet is kiérdemlő Goldberger Leó a mauthauseni koncentrációs táborban halt meg – néhány nappal a világháború vége előtt, 1945. május 5-én.) Az épület viszonylagos épségben vészelte át Budapest ostromát, ám a Goldberger családot az 1948-as államosítással ismét elűzték. A ház profilja azonban nem változott: az ugyancsak textiles Röviköt Nemzeti Vállalat (később: Centriköt) székháza lett több mint harminc éven át. Aztán 1981-ben a Konsumex külkereskedelmi vállalat költözött ide, és az épületben egy olyan üzletet is kialakítottak, ahol kizárólag nyugati valutával lehetett fizetni – az itthon amúgy nem árusított külföldi holmikért. A dollárbolt a rendszerváltás után bezárt, az épület pedig üresen állt. Akár szimbolikusnak is mondható, hogy épp az OSA költözött e jellegzetesen kelet-európai képződmény helyére. A felújítás során részben visszaállították az eredeti állapotokat (elsősorban a főlépcsőházat és az üvegtetőt), a belső tereket viszont úgy alakították ki, hogy azok megfeleljenek a 21. századi könyvtári és levéltári kutatóközpont követelményeinek. A földszinten tágas kiállítóhelyet rendeztek be; a Centrális Galériában zajlanak az archívum nyilvános rendezvényei is.

Noha az archívum budapesti kötődése a kezdetektől fogva magától értetődő volt, a Goldberger-ház birtokbavétele után programjai között hangsúlyossá váltak azok az események, amelyek fókuszában maga Budapest állt. Ezekkel a lokálpatrióta programokkal azt a fővárosi közönséget célozták meg, amely levéltárba nemigen jár, s a történelmi dokumentumok tanulmányozása sem tartozik mindennapos elfoglaltságai közé. Ma már csak kevesen emlékeznek arra, hogy két olyan kezdeményezés is az OSA Archivumból indult, amelyek az elmúlt 15 évben százezrek számára váltak kulturális igazodási ponttá, és felbecsülhetetlen értéket hoztak létre. A Fortepan és a Budapest100 a mai napig sikeresen működik, s olyan közfeladatot lát el, amellyel valójában az államnak illene foglalkoznia. Tamási Miklós az archívum munkatársaként, az intézmény kebelén belül, néhány év leforgása alatt hozta létre a legnagyobb szabadon elérhető magyar „amatőr” fotógyűjteményt. Sikeréhez valószínűleg az járult hozzá legfőképp – ami az OSA működésének alapvetése –, hogy mindenki ingyenesen férhet hozzá a nagy felbontású képekhez. Ezzel akarva-akaratlanul is kesztyűt dobtak a nagy állami fotógyűjteményeknek. A Fortepan arra kérte, biztatta az embereket, hogy tegyék közkinccsé privát fotóikat. A kezdeményezés elsöprő sikere nemcsak azt mutatta meg, mekkora érdeklődés van a régi fotográfiák iránt, hanem azt is, hogy a közszolgálati gyűjtemények – az MTI, a Nemzeti Múzeum, a Magyar Fotográfiai Múzeum – anyagai tulajdonképpen elérhetetlenek a laikus közönség számára, s a felhasználásból származó bevétel számukra sokkal fontosabb, mint az, hogy a fotókat – amelyeket többnyire adófizetői pénzből készítettek és gyűjtöttek – megismerjék az emberek. Vagyis épp a „közszolgálat” nem érvényesült. A Fortepan Rév Istvánnak a New Europe Prize-ból létrehozott magánalapítványa anyagi támogatásával kezdhetett önálló életet. A Budapest100 ötletét pedig épp a Goldberger-ház 100 éves évfordulója ihlette: az volt a cél, hogy megmutassák a többi épp’ 100 éves budapesti házat, méghozzá a lakók bevonásával. A kezdeményezésből az évek során mozgalom lett, az esemény idején ezrek indulnak minden évben Budapest titkainak felfedezésére.

E közismert, immár önálló életet élő projektek mellett számtalan olyan esemény, kutatás, előadás, kiállítás volt az OSA-ban, amelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Budapest szerethető, tiszteletre méltó, saját múltjának tudatában lévő várossá váljon. 2014. június 21-én közel kétezer ún. „csillagos ház” mai lakóit kérték fel arra, hogy nyissák meg kapuikat a látogatók előtt: pontosan 70 évvel azelőtt, 1944-ben azon a napon kényszerített a magyar kormányzat több mint 200 ezer embert arra, hogy elhagyja lakását és sokadmagával a kijelölt házakba költözzön. Az esemény a várost tragikus és elhallgatott múltjára emlékeztette. E kezdeményezés hatására azóta számos interjú, visszaemlékezés, film, könyv született. Az OSA áll a ma már 21 éves Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál mögött is, amelynek filmjeit évente több tíz­ezer érdeklődő nézi meg.

Az intézmény 2015 őszén Vera és Donald Blinken nevét vette fel. A korábbi budapesti amerikai nagykövet és magyar származású, Magyarországról menekült felesége nemcsak nagy összegű adománnyal járult hozzá az OSA finanszírozásához, de – miként az OSA honlapján olvasható – nélkülözhetetlen segítséget nyújtott az 1956-os Digitális Archívum, s ennek részeként az eredetileg a New York-i Columbia University könyvtárában őrzött, menekültekkel készült mélyinterjúk nyilvánossá tételéhez. A nemzetközi menekültválság csúcsán, 2015-ben Vera és Donald Blinken közreműködésével hozták létre az 1956-os magyar menekültek az Egyesült Államokban c. digitális különgyűjteményt, és a házaspár magánarchívuma is az Arany János utcába került.

Magányos sziget