Miskolc. Mi az oka annak, hogy a hulladékudvarnál áll sor?

Aki május 2-án szerette volna leadni a háztartásában már felesleges dolgokat, bizony várakoznia kellett.  A hulladékudvarok működése szigorúan szabályozott, így két éve már úgynevezett hídmérleggel mérik a leadott hulladék mennyiségét. Ennek a használata okozhat torlódást abban az esetben, ha egyszerre többen vennék igénybe az udvarok szolgáltatásait.

hulladékudvar, mirehu
A hulladékudvarok forgalma megnő bizonyos időszakokban.
Forrás:  Facebook

A hulladékudvarok közel húsz éve működnek Miskolcon

A miskolci hulladékudvarok már közel 20 éve állnak a lakosság rendelkezésére, és töretlen népszerűségnek örvendenek

– válaszolt a boon.hu kérdésére a MiReHu. Tájékoztattak, hogy az udvarok működési rendje a hulladékgazdálkodási keretrendszerek változásával együtt változik. A hulladékudvarok üzemeltetésére vonatkozó feltételeket konkrét jogszabályok határozzák meg, így a nyilvántartási és mérlegelési kötelezettséget is, amely többek között a keletkező különböző hulladékok nyomon követésére is szolgál.

Két éve megjelent a hídmérleg, ami lassítja kissé a folyamatot

A hulladékudvarok 2023-ban hídmérlegekkel lettek felszerelve annak érdekében, hogy a nyilvántartást minél pontosabban lehessen vezetni, és az előírt átvételi keretfeltételeknek megfeleljen a társaság. A MiReHu szerint ez a változás az akkori gyakorlathoz képest drasztikus volt, de a lakosság elfogadta, és az igénybevétel nem csökkent.

Hétvégén és jó időben nő a hulladékudvar forgalma

A lakossági beszállítás hektikus, nem statikus. Ha jobb az idő, illetve hétvégéken és ünnepnapokon sokkal többen kezdenek bele otthonuk rendbetételébe vagy felújításába, ami fokozott hulladéktermeléssel jár. Általánosan jellemző, hogy egy-egy lakos többféle hulladékot kíván egyszerre leadni, amelyeket anyagáramonként szükséges lemérni és nyilvántartásba venni. A mérésekhez, pakolásokhoz szükséges manőverek – forgolódás, tolatás, mérlegre állás és egyebek – miatt legtöbbször egyszerre csak egy beszállító tartózkodhat a telephelyen a balesetmentes működés érdekében.

Ez az oka tehát annak, amit a posztoló írt, ezért lehet csak egy gépjármű bent az udvaron. A hulladékfajták száma és azok mennyisége is befolyásolja a telepen töltött időt, amit az üzemeltető nem tud befolyásolni. A rendelkezésre álló tér és eszközök adottak.

Így próbálják csökkenteni a torlódásokat

MiReHu a hulladékudvarok nyitvatartási rendjével igyekszik segíteni a lakosságot. Hétköznap 18 óráig nyitva vannak a miskolci telephelyek, így a hétvégén összegyűjtött hulladékot munka után is be lehet szállítani. A társaság megvizsgálta az eddigi leterheltségi adatokat. A nyilvántartások szerint május 2-án, pénteken minden hulladékudvarban megduplázódott a beszállítások száma, és szombaton is csak kis mértékben csökkent az igénybevétel. Áprilisban a pénteki és szombati napokon átlagosan 43–60 mérést végeztek, míg május 2-án, pénteken 99–107 mérést.

Évek óta a Bogáncs úti hulladékudvar a legnépszerűbb. Az áprilisi és május eleji adatokból látszik, hogy akik itt nem jutottak be, azok a József Attila úti udvart választották, ahol ugrásszerűen megnőtt a forgalom, ugyanakkor ott is jelentkeztek torlódások.

Tippek a várakozás elkerülésére

  • Ha lehet, ne csak a Bogáncs úti udvart vegyék igénybe.
  • Ünnepnapok környékén érdemes a következő munkanapra időzíteni a hulladék beszállítását.
  • A lomtalanítás esetén vegyék igénybe a házhoz menő lomtalanítási szolgáltatást, amely tervezhető, így csökkenthető a hulladékudvarokra nehezedő nyomás.

13 Responses

  1. Sokan adják le az mszmp-s, dékás tagkönyvet és a tiszás rendszerváltó prémium kártyát.
    Dobrev lesz Magyarország védőasszonya, megy az új pápához XiV. Leóhoz.
    Már készítik a fekete prrokoll ruhát a miskolci DK-sok. Hegedűs Andreán különösen jól fog mutatni.
    Karcsú, az arca átszellemült.

    0
    3
    1. Mszmp-s tagkönyvleadások kérdésben fordulj a miskolci fidesz elnökéhez Sebestyén elvtárshoz…Ki tudna tőle többet erről?

      1. Ja, hogy már a tiédet elégetted.

        Azért azt a 800 ezres MSZMP tagságot, hogy hogy nem felzabálta vacsira a székesfővárosi SZDSZ.

        Mi 9 millió pártronkívüli még mindig ezen röhögünk.

          1. Az öreg ukrán főtiszteknél is a szovjet (orosz) kiképzés. Alapkövetelmény.

            0
            0
  2. Kevés! az átvevő/átadó vérnyomását is meg kellene mérni.

    Ha a vagonokat kamionokat nem mérnék meg szinte menetközben. … Mi lenne a világgal?

  3. Ha a hulladékudvar üzemeltetője egyszer venné a fáradságot, hogy ésszerű, egyutas rendszert alakítson ki, pl a konténereket nem összevissza, hanem sorban rakná le, hogy a pógár az adott típusú szemetét az adekvát konténerbe tehesse, és így nem kellene össze-vissza tolatnia, és csak egy irányba haladhatna a forgalom, akkor talán gyorsabb lenne. Plusz az, hogy pl nikecellből napi 0,2-0,3 köbmétert lehet bevinni, eléggé megszaporítja a látogatók számát, hiszen napi 2 kicsi zsákot lehet leadni. Ha lenne pl heti egyszer Nikecell-nap, amikor megnövelt kapacitással tudnák fogadni a szigetelést, nem kellene hatszor- nyolcszor menni egy nagyobb ház szigetelési munkáinak befejezését követően. Röviden, azért lassú, mert sose gondolták még végig, hogy is kellene csinálni. Tanulni kellene egy kis LEAN-t…

  4. Osztrák cementgyár Miskolc-Tapolcához hasonló üdülőkörzetben. Kopott gumiköpeny leadása.
    Érkezel utánfutóval. A portás tiszteleg. Követed az eligazító táblákat. Gumiköpeny tárolónál lerakod a hulladékodat. Integetsz a kamerának. Kifele bepötyögöd a bankszámla számod, a mérlegjegyedet már rögzitette gép, utalják a pénzt.

    /”A retzenei Holcim cementgyár a dél-stájerországi turisztikai régióban, a dél-stájerországi borút lábánál fekszik. Az 1908-ban alapított telephely mára nemzetközileg vezető vállalattá vált a körforgásos gazdaság területén. A ThermoTeam alternatív üzemanyagok feldolgozásával foglalkozó közös vállalattal és a Retznei újrahasznosító központtal közös vállalattal az üzem egy körforgásos gazdaság központot hoz létre.”/

    1. Pedig el is égethetné őket az ügyeskedő kamudoktor gazdád a cementgyárban nem igaz klinkerb@szó? Na kotródj a fajtádhoz a gazdád után…

      1. Minek? Európa mind a 256 cementgyára ezt teszi a zöldek követelésére.
        Jó neked a tükör radiál. Biztonságosabban tudod hozni-vinni a csemetéidet.

        Bermend éget
        Vác éget
        Királyegyháza éget

        Kell az abroncsban lévő acéldrót a kemencének

      2. Mit tegyünk? Hülye vagy a versenyhátrányokhoz.

        A kis Ausztriának háromszor több cementgyára van, mint a Magyarországnak.
        Az osztrákok utálnak egészségesen élni. 😁😂😀

        https://www.cemnet.com/global-cement-report/country/austria

        https://www.cemnet.com/global-cement-report/country/hungary

  5. Mi az oka annak, hogy a hulladékudvarnál áll sor?
    Mi az oka… Mi az oka…

    Eccerű.

    A lelkiismeretfurdalás. Elviszik Európa egyik legkorszerűbb cementgyára mögé felhalmozott 5 millió tonna városi szemetet. A Megay-csapat eltakarítja bűzdombot a cementgyár rágelmazás helyett.

  6. Biztos bevitték Pató Palit. Leadta az asszony, felbuzdulva Klárika példáján. Aztán leszakadt Xrleg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű