Hadházy Ákos most Szijjártóék holmijait elemezte ki, 400 ezres cipőt, 90 ezres pólót, 3 milliós hangszórót talál

A NER luxus életvitelét rendszeresen bemutató és szóvá tevő ellenzéki képviselő, Hadházy Ákos most Szijjártó Péter két fotóját nézte meg tüzetesen.

Cipőt, pólót és hangfalat talált rajtuk, sorrendben 400 ezer, 90 ezer és 3 millió forint értékben. Mindez természetesen belefér Szijjártóék legális keresetébe, főleg, hogy a miniszter feleségének van egy szó szerint elérhetetlen cége, amiből rengeteg osztalékot lapátol ki.

Csakhogy a NER luxusa az utóbbi időszakban a szokásosnál is intenzívebben téma a közéletben. Miközben folyamatosan zajlik az MNB-botrány, egymást követte a zebraügy, Lázár kullancsozása majd hátraarca, a fentebb is említett rogános ruhaügy, Tiborcz Ferrarizása és Orbán Viktor nyilatkozata arról, hogy megérti, ha valakit zavar mások luxizása. Ám egy későbbi nyilatkozatában lényegében visszakozott, azt mondta, mindenki úgy él, ahogy akar.

15 Responses

  1. de nagy barom vagy lófaxházi!
    de még nagyobb barmok ezek az elmebeteg újseggírók akik ezt a baromságot még le is irják.
    400ezres azaz ezer eurós cipő?
    Sűrgősen menjetek az elmére!

    2
    8
  2. Ákos felturbozta már az alantas állati ösztönöket; irigység, bosszúvágy, stb

    A bolsiknak nagyon ment.

    Már a jakobinusok is jeleskedtek.

    1
    5
    1. Ha te mondod senkiházi…Hogy is volt a megafonos mese annak idején Magyar Péter napszemüvegével?Na akkor ennyit az alantas ösztönökről söpredék…

      5
      1
      1. Basszus! Ezek az álszent mszp/DK-sok mindig kívülről hozták a miniszterelnök jelöltjüket.
        Most már még onnan se. A volt fideszes NERpetya kell nekik. Egy negyedszázad kevés volt nekik, hogy saját pártbeli jelöltet építsenek fel. Nem impotensek ezek politikailag?

        Nekem mindegy. Énértem már Kunhalmi harcol. 😁😂🤣😁😀

        „A szocialista politikus szerint nem véletlen, hogy az idős emberek a mai állapotokat látva már a Rákosi-rendszert emlegetik de az MSZP folytatja az ’56-osok küzdelmét, kiáll a kisember, a bérből, fizetésből és nyugdíjból élők érdekei mellett, következetesen képviseli a vidéki kistermelők és tízezreknek biztos megélhetést nyújtó vállalkozások érdekeit.
        A kormány nem tud méltóképpen ünnepelni, és nem tud mit kezdeni 1956 örökségével, Magyarország mai vezetői kiszolgáltatják az országot. Évtizedekre eladósítják egy átláthatatlan orosz hitelszerződéssel és felesleges atomerőmű-építés tervével, amivel a kormány felélte a korábban maga által kialakított ’56-os eszme utolsó erkölcsi alapjait is. De tévednek, ha azt hiszik, tartósan elnyomhatnak minket. Erre pártja nevében figyelmeztette Orbán Viktort és a fideszeseket Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke.”

        1
        5
        1. Most akkor a héten éppen gyurcsány embere?Én meg azt hittem weberé meg prüsszelé…

          5
          1
          1. Először Karácsonyt pénzelték, Apróéknak nem adtak. Aztán Gergely megiljedt (megilyedt 😂 ), a pénzt átcsatornázta a hódmezővásárhelyi amis csávónak a zajos Márkinak. Totál bukta.

            Ez van! Bajnait nem sikerült felépíteni a magyar néplélek számára, aztán probálkoztak Márki-Zay-al, most próbálkoznak a Bosszúvágyas Petyával.
            Böszme tett egy kísérletet Klárával, vagy a klimaxos mindentudás elvette
            az asszony eszét, de ez sem jött be.

            Marad a „B”-terv: A románokat felhergelni a magyarok ellen. A románok nekiesnek a magyaroknak. Gyilkosságok, attrocitások, stb. A kinti magyarok segítséget kérnek, Orbán közbelép. Orbán az agresszor !!! Beavatkozott, támadott !!! A gonosz EU, a gonosz britekkel , a mély állam elismerésére vágyva létrehozza a Majdan kettőt. Kitőr a magyar-magyar testvérháború, az országon belül és az országon kívül. Az Orbán kormány elsöprödik. Az ország visszacsatolható a külföldi spekulánsokhoz, ahogy az volt a 90-es évek elején, az „eminens tanuló” korszakban. Hazaárulásban
            Ócskay brigadérosnak is volt társa. A z orbángyűlölet sokat eszét elvette,

          2. Ennyi baromságot olvasva nem sok kérdés van azzal kapcsolatban,hogy ki veszítette el az eszét…:):):)

          3. „Kedves Ms. Adashek,
            Kérem, továbbítsa ezt az üzenetet Vernon Jordannak (Clintonék bizalmasának – a szerk.) amilyen gyorsan, csak lehet.
            Kedves Vernon,
            Remélem, jól van.

            Ezen a héten Hillary Clinton ellátogat Magyarországra. Azt javaslom, nagyon óvatosnak kellene lennie, hogy elkerüljön egy zavarba ejtő helyzetet. A sajtó már most tele van olyan megjegyzésekkel, hogy a látogatása olyannak fog tűnni, mintha elismerné a magyar kormányzatot és Orbán Viktor miniszterelnököt.

            Legyen tisztában azzal, hogy Orbán úr kormányzata lerombolja a magyarországi demokráciát és egy olyan durva rendszert vezet be, amely nem tiszteli az emberi jogokat és a szólás szabadságát. Tájékoztatásául két cikket csatolok:

            Washington Post: The Putinization of Hungary

            NYBooks: Hungary Threat

            Kérem, figyelmeztesse Mrs Clintont a június 30-ára tervezett magyarországi útja előtt. Mindig elérhető vagyok segítség vagy információ ügyében. Sajnos attól tartok, hogy a magyarországi amerikai nagykövet (Eleni Tsakopoulos Kounalakis – a szerk.), aki nagyon közel áll Orbán úrhoz, nem adna teljes, kiegyenlített képet a fennálló veszélyekről. Ha (Hillary Clinton – a szerk.) nem közli nyilvánosan az aggodalmait a magyarországi diktatórikus tendenciák miatt, a látogatása olyannak fog tűnni, mintha egy autokratikus rezsimet támogatna.

            Legmelegebb üdvözletem Ann-nek és Önnek,

            Ivan Fischer”

          4. És mennyire igaza volt Fischernek. Ő még csak sejtette amit mára mára tudunk.

    2. Egyeztessetek cseléd:

      2006 : “Az embereknek elegük van a luxuskormányzásból. Az emberek számára fontos döntéseket hozó, a puritán elveket szem előtt tartó plebejuskormányzásra van szükség, és …felelős döntéshozók kellenek a parlamentbe és a kormányba is – írta közleményében Szijjártó Péter.”

  3. Mennyire bűbájos ez a hír azok mellett, hogy 500 milliárdos lopás megy éppen az MNB-nél, hogy február végére valami 1700 milliárd az államháztartási hiány, és így tovább.

    Fel kell venni mocsok drága és teljesen felesleges hitelt, hogy azt is el lehessen szórni tízszeres áron ner-beruházásokra – azaz felveszünk 4000 milliárd ft hitelt, mert Orbán cégeinek kell a megrendelés, és mert ezen vesz magának hűséget és kussoltatja a holdudvart.

    Kő kövön nem marad ebben az országban. Lesz még több erdei kilátó, meg tanösvény, meg stadion, meg biodóm, meg a többi teljesen felesleges, megépítése után üzemeltethetetlen, rohadni kezdő szaros épület az agyhalott fasiszta tahók legnagyobb örömére.

    Boldogan nézem végig Magyarország teljes megsemmisülését és tartós pusztulását. Az emberi aljasság, gonoszság és ostobaság örök és tökéletes példája ez az ország.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Népszerű