Kívülről képtelenség belelátni a kormányzati sajtószemélyiségek világába, így nem világos, hogy Deák Dániel propagandista mitől jött olyan idegállapotba vasárnap ebéd után, hogy a Facebookon minden átmenet nélkül betámadja Tilla műsorvezetőt. Nem is akármilyen hevülettel.

„Kezd egy kicsit elegem lenni azokból az alakokból, akik rendszeresen oda csinálnak, ahol esznek”

– csap bele Deák, hogy a következő mondatban meg is nevezze a tányérba szarót:

„Till Attila a TV2 műsorvezetője, de nem telik interjú anélkül, hogy ne panaszkodna erre.”

Hogy a rákövetkező mondatban olyat mondjon, amit mindenki tud a TV2-ről, de soha senki nem szokta ilyen nyíltsággal kimondani:

„Mintha kötelező lenne egy fideszes tévénél dolgozni.”

(Annak, aki nem követi Till Attila médiaszerepléseit: az ismert műsorvezető legjellemzőbb interjúhelyzete az elmúlt évtizedben az, hogy a független sajtó felkérdezi, hogy hogy van gyomra a fideszes propagandatévénél dolgozni, mire a megszorongatott Tilla a a panaszkodás szöges ellentéteként arról kezd beszélni, hogy mennyire szeret a TV2-nél dolgozni.)

Deák ezután ráfordul Tilla friss játékfilmjére, a Mi van Tomival?-ra.

„Most éppen arra panaszkodik, hogy a legújabb filmjére nem kapott állami támogatást. Megnéztem, a most már lassan 2 hete a mozikban lévő liberális propagandafilmjére eddig összesen 8705-en voltak kíváncsiak.”

Mivel a „liberális propagandafilm” az alkoholbetegség szörnyűségéről szól három alkoholista haver kalandjain keresztül, Deák támadása talán arra utal, hogy a kormánypropaganda Trump győzelme után megpróbálkozik a „megittam két korsó disznózsírt tizenhat unikummal, indulok is ötezer köbcentis autómmal vaddisznóval birkózni” stílusú macsóskodással. Igaz, ami igaz, erre az Andrew Tate-szerepre keresve se találhattak volna adekvátabb arcot a kormánypropaganda törött sörösüveggel borotválkozó Marlboro Manjénél, Deák Dánielnél.

Deák az antialkoholizmus gyúnyolása után ezt dörgöli Tilla orra alá:

„Összehasonlításképpen: a balliberális sajtó által agyontámadott, Petőfiről szóló Most vagy soha! című filmre csak az első héten összesen 75 ezren váltottak jegyet.”

Touché – mondaná a franciatanár, aki intő terhe alatt vezényelte ki az osztályát Rákay Kálmán filmjére. Amit Bencsik András, a Békemenetek szervezője, a szovjetbarát kormánypropaganda szenior figurája titulált „minden vonatkozásban rossz”-nak a Demokratában, Rákay producert „dilettáns”-nak minősítve.

A poszt vége íródhatott volna 1952-ben, 63-ban és 74-ben is. Az ilyen hangnem később, a nyolcvanas években már a Népszabadságban is fura lett volna:

„Kedves Tilla! Olyan forgatókönyvet kellene letenni az asztalra, amire kíváncsiak is az emberek, és akkor kapsz majd rá állami támogatást. Nem pedig rinyálni kell a balliberális sajtóban!”