Nyugdíjas, rendszeres piacjáró olvasónk szomorúan telefonált a boon.hu-nak, hogy újabban nem lehet gyümölcsöt kapni a Búza téri őstermelői piacon. A tájékozódás eredménye kicsit árnyalja a képet. Először is, hogy van gyümölcs az őstermelői piacon. A cseresznye 600-tól 1200 forintos árskálán mozgott, az eper pedig minőségtől függően az első osztályú 1600 forintért, illetve 1400 forintért kínálta magát, de volt 999 forintért dzsemnek szánt minőségű. Sőt még kétfajta almát is kínáltak az árusok 350 forintért kilóját.

Új szabályok

A változás abban mutatkozott meg, hogy míg eddig a kereskedő, aki a piac területén bérelt helyet, árulhatott az őstermelői piacon is – mely más vásárlói kört érintett –, ám felmondták ezeket a szerződéseket és ezután csak őstermelőké lesz a kinti placc. Egyes kereskedői vélekedések szerint azonban valójában az őstermelői igazolvánnyal rendelkezők jórésze szintén vásárolja a portékát, ami felemás helyzetet eredményez. A vásárlókat az árak alakulásában érinti a probléma, de legalább lehet gyümölcsöt kapni.