Orbán nagy spanja. Paul Gosar – sem Ukrajnát, sem Izraelt nem hajlandó támogatni

Még a trumpistáknak is a szélsőséges jobbszárnyát csődíti Magyarországra Orbán Viktor a héten a CPAC Hungary (Konzervatív Politikai Akció Konferencia) rendezvényre. A republikánus képviselők ugyanis, akiket Donald Trump volt elnök és jelenlegi elnökjelölt a befolyása alatt tart, a múlt hétvégén 61 milliárd dolláros segélyt szavaztak meg Ukrajnának. Emellett juttattak pénzt Izraelnek és a kínai befolyás ellen küzdő távol-keleti országoknak is. Volt azonban 17 olyan republikánus képviselő, akik ezek mindegyikét elutasították – részben közülük kerülnek ki Orbán szövetségesei.

Visszatérő vendég Orbánéknál Andy Harris marylandi képviselő, aki – akárcsak a tavalyi egyik sztárvendég, az arizonai Paul Gosar – sem Ukrajnát, sem Izraelt nem hajlandó (képünkön) támogatni. De olyanok is akadnak ebben a szélsőjobbos csoportban, akik a zsidó állam támogatására igent mondtak, mint az idei CPAC Hungaryn ugyancsak részt vevő Keith Self texasi képviselő is.

A héten ezért meglehetősen viharos jelenetek várhatók a republikánusok háza táján, hiszen van egy indítvány, amelyet Paul Gosar is támogat, hogy döntsenek Mike Johnson republikánus házelnök leváltásáról, amiért az szavazásra bocsátotta és a republikánusok jó részével együtt meg is szavazta a támogatási indítványokat. Johnson azonban óvatos volt, a voksolás előtt meglátogatta Trumpot a floridai birtokán, aki nyilvánosan ki is állt mellette. Ez pedig arra enged következtetni, hogy még Trump sem ellenezte Ukrajna támogatását.

Az Orbánnal találkozó amerikai képviselők tehát még a magyar miniszterelnök nagy barátjával, Trumppal is szembefordultak, látványosan jelezve, hogy ők még a republikánus táboron belül is a törpe kisebbséghez tartoznak.