A napokban tárgyalta a Kúria harmadfokon a Science Múzeummal kapcsolatos büntetőügyet. A feljelentést még annak idején dr. Kriza Ákos polgármester idején tették meg: a büntetőeljárás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt indult. Elsőfokon a Miskolci Törvényszék bűncselekmény hiányában mentette fel a nyolc vádlottat, ám az ügyész fellebbezett, és másodfokon a Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta az ítéletet. Két vádlott esetén maradt a felmentés, a többiek esetén azonban megállapították a bűncselekményt, de az ítélet akkor még nem vált jogerőssé. Most, harmadfokon a Kúria valamennyit változtatott a másodfokú ítéleten, de a bűncselekmény továbbra is fennáll az érintettek esetében. A Kúria a döntésről szóló sajtóközleményt kérésünkre eljuttatták szerkesztőségünkbe.
Korábban írtuk
Még a végén bekasznizzák Science Múzeumos ügyeskedő fiatalokat?
Még bármi megtörténhet. A Kúrián folytatódik a miskolci Science Múzeum ügye
A Gömböc építése ezen a héten kezdődött el
Szőke Tibor, az egykori kohász-szakos hallgató 1996-ban járt először a miskolci egyetem mellett található Fűtőműben, s azonnal megfogta az épület térszerkezete, arányai, a hatalmas, 18 méteres belmagasság. Többször megkereste az egyetem vezetését az épület hasznosításával kapcsolatban, de miután a város sikertelenül pályázott az Európa Kulturális Fővárosa projektre, a Fűtőmű kérdése is lekerült a napirendről. Szőke Tibor társaival megvásárolta az egyetemtől a három hektáros parkos területen elhelyezkedő ipari létesítményt, melynek hasznosításához sikerült uniós pályázati pénzeket szerezniük.
A parkba egy 3D mozinak és rockmúzeumnak helyet adó, Gömböcnek nevezett épületet terveztek. A magyar zenésztársadalom támogatásáról biztosította a vállalkozót, s a Rock! névre hallgató állandó kiállításhoz már gyűlnek is a relikviák és személyes történetek. A szervezők egy honlapot is létrehoztak, amelyre hanganyagokat, filmeket, képeket, szövegeket lehet feltölteni, de különböző, a rockhoz kapcsolódó tárgyakat is várnak. A Gömböc építése ezen a héten kezdődött el, és 2011 végére tervezik az átadását. Évente százötvenezer látogatóval számolnak, s a tárlat folyamatos bővítése mellett alkalmanként nagyszabású rendezvényeket is szerveznek majd. A meglévő Fűtőmű épületét is hasznosítani szeretnék, abban technikatörténeti múzeum nyílik.
a telekspekuláns
Ahol milliárd felett lopnak mint tapasztaltuk senki sem bűnös. De ha ellopsz a boltból 2000 Ft-nyi cuccot akkor kattan a zár.
Ursula SMS?
nem lopnak
csak lobbiznak
a pénz visszamegy oda, ahonnan jött.
tanuld már meg az amerikai módszertant.
FEDOR VILMOS?
tompa, fedor?
Nyugi!
Vannak még sztárügyvédek