A Kúria harmadfokú eljárásban megváltoztatta a másodfokú bíróság Bf.III.498/2022/22. számú ítéletét költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben az I. rendű, a III. rendű és a IV. rendű vádlott tekintetében, cselekményeiket az elbíráláskor hatályban lévő, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) szerint bírálta el.

Az I. rendű, a III. rendű és a IV. rendű vádlott költségvetést károsító bűncselekményét bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntettének [Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (4) bekezdés a) pont] és a közbizalom elleni bűncselekményét bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének [Btk. 345. §] minősítette. Rendelkezett arról, hogy az I. rendű, a III. rendű és IV. rendű vádlott esetében a halmazati büntetésül kiszabott szabadságvesztés – annak utólagos végrehajtása esetén – fokozata börtön és e vádlottak legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének letöltését követően bocsáthatók feltételes szabadságra. Egyebekben a másodfokú ítéletet az I. rendű, a III. rendű, a IV. rendű és a VI. rendű vádlott tekintetében helybenhagyta.

A Kúria megállapította, hogy az ítélőtábla az irányadó tényállás alapján okszerűen következtetett a teljekörű felülbírálattal érintett I. rendű, III. rendű és IV. rendű vádlottak bűnösségére a felrótt cselekményekben; míg a korlátozott felülbírálattal érintett VI. rendű vádlott esetében a Kúria olyan további tényt, körülményt nem észlelt, amely miatt a VI. rendű vádlottat fel kellene menteni, illetve vele szemben az eljárást meg kellene szüntetni.

A Kúria rámutatott, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítása csak és kizárólag a vád tárgyává tett lényeges (releváns) tények alapulvételével történhet, olyan bűncselekményre vonatkozó alkotó tényeket a bíróság nem állapíthat meg, amelyet a vád nem tartalmazott. Ugyanakkor a másodfokú bíróság e vonatkozásában túlterjeszkedett a vádon, amikor az I. rendű vádlott magatartásához tartozó olyan többlet tényeket állapított meg, amely nélkülözte az ennek megállapíthatóságához elengedhetetlenül szükséges vádban foglalt ténybeli alapot, kifejezett vádlói akaratot. Erre figyelemmel a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság által megállapított tényállást annyiban helyesbítette, hogy az I. rendű vádlott a fiktív előzetes anyagbeszerzésről szóló megállapodások kötésével, valótlan tartalmú tárolási, raktározási nyilatkozatok, részteljesítési igazolások, valamint az egyik cég által kibocsátott valótlan tartalmú számlák beszerzésével szándékosan segítséget nyújtott ahhoz, hogy a város önkormányzata mint a támogatás kedvezményezettje részéről eljáró, a büntetőeljárás során meg nem állapított személyazonosságú személy a támogatás lehívásának jogosultsága hiányában kifizetési kérelmet nyújtott be a másik céghez. Ezzel 191.930.204 forint összegű, a központi költségvetésből, valamint az Európai Uniós forrásból származó támogatás jogosulatlan lehívásához és kifizetéséhez járult hozzá.

A Kúria egyetértett a másodfokú bíróság azon megállapításával, hogy mivel az előzetes anyagbeszerzésről szóló megállapodások igazolására a kifizetési kérelmek benyújtásakor valótlan tartalmú okiratok kerültek felhasználásra, a támogató, a kifizetésre jogosult szerv megtévesztése megtörtént. Ugyanis nem elegendő, ha egy számla formai szempontból megfelelő. Ahhoz joghatás akkor társulhat, ha a benne foglalt gazdasági esemény megtörtént, és azt olyan számlakibocsátó végezte, akinek az ehhez szükséges személyi és tárgyi feltételei egyaránt adottak voltak.

Ugyanakkor az I. rendű, a III. rendű és a IV. rendű vádlott esetében az elbíráláskor hatályos Btk. alkalmazása indokolt. A Kúria ezért a felrótt cselekmények minősítését megváltoztatta, és a szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetére a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a Btk. 38.§ (2) bekezdés a) pontja szerint határozta meg. A VI. rendű vádlott esetében változtatásra nem volt szükség.

Az ügyészi fellebbezés az I. rendű, a III. rendű és a IV. rendű vádlott esetében a kiszabott büntetés súlyosítását, míg a VI. rendű vádlott esetében intézkedés helyett büntetés kiszabását célozta. Azonban jelen ügyben az időmúlás meghaladja az elévülési időt. A felrótt cselekmények elkövetési ideje 2011-2012 március közé tehető. Az időmúlás több mint tíz évet meghaladó. Ez valamennyi vádlott javára értékelendő, miként a másodfokú ítélet kihirdetése óta eltelt idő is. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság által kiszabott büntetések súlyosítását, illetve intézkedés helyett büntetés kiszabását a Kúria nem látta indokoltnak.

Budapest, 2024. február 28.