Miskolc. MOST ÜLTETIK A JÖVŐ TÖLGYERDEJÉT

A projekt keretében a Bedegvölgyben közel 33 hektáron ültetnek őshonos fafajtákat az év végéig.

Még 2023 októberében írtunk arról, hogy a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. közel 550 ezer euró vissza nem térítendő támogatást nyert erdőtelepítésre. Ennek köszönhetően összesen 260 ezer csertölgycsemetét ültethetnek el a Bedegvölgyben. Vagyis hektáronként 8 ezret – ezt erdőtelepítési szakemberekre bízzák majd.

– Polgármesteri programom egyik vállalása volt, hogy 5 év alatt tízezer fát ültetünk majd a városban és közvetlen környezetében – idézte fel a tavalyi bejelentéskor közösségi oldalán Veres Pál, aki szerint az erdőültetés beleillik a városvezetés klímasemlegességet célzó terveibe. A városvezető úgy véli, ezzel az erdősítéssel nem csupán a városrész, de Miskolc teljes egészének a levegője is tisztábbá válhat.

9 Responses

  1. Kamu Pali kampánya. Ügyes, az eddig ültetett fáit tekintve csak a választások után fognak kiszáradni.

    7
    1
  2. Ezek a marhák ne csináljanak semmit, mert még az arany is szarrá válik a kezeik között

    5
    1
  3. ja mint a turbóforgalmi ősbükkös, az is milyen szépen virágzik pont mint nagy putri miskolc. ezeknek más nem megy csak térkőfújkálás, meg terepbejárás.

  4. Veres lesz a tölgyerdő? Fafejnek fafej, de hogy tölgy, meg hogy tisztítaná a levegőt?

  5. Miskolc azért van a béka segge alatt, mert ilyen ágrólszakadt vezetői vannak. Próbálnak okosan nézni, de az istennek sem megyen…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű