1906 és 1910 között heves viták folytak a prostitúciót szabályozó új helyi rendelet körül. A kitelepítés mellett viaskodó egyik fő szószóló dr. Gencsi Samu ügyvéd és városi képviselő volt, aki igen vehemensen szorgalmazta a közgyűlés felé a Rozmaring utcai bordélyházak kitelepítését, illetve javasolta, hogy addig építési engedélyt se adjanak ki a területre. Ezen előterjesztését így indokolta:
„A beadott indítványom indoklását a jó ízlésben, a Palóczy utcában elhelyezett iskolák és templomok iránti ethikai kötelességérzetben fellelni méltóztassék.”
A bordélyházak és kéjnők műkodését szabályozó rendelet első oldala
(Forrás: HOM Történeti Adattár)
Talán ez alapján sejthető, hogy Gencsi úr talán ingatlanba kívánta fektetni az ügyvédi karrierje során kuporgatott vagyonát…
Azonban az 1907. december 30-i közgyűlésen elutasították ezt az indítványt, melyet dr. Szentpáli István polgármester által elrendelt rendőri szakbizottsági véleményezés előzött meg. Ezt Gencsi Samu mélységesen nehezményezte, kiváltképp azon intézkedést, hogy a Rozmaring utcai építési engedélyek kiadását sem korlátozták.
Ezt a döntést a polgármester azzal indokolta, hogy a város rendezési terve nem érinti a Pecze patak ezen részét, így ebben az esetben az építési engedélyeket korlátozni nem lehet. Az ügyet annyival zárták le, hogy mindenképpen szükséges megvárni a helyi prostitúciót szabályozó új rendelet belügyminiszteri jóváhagyását. Igaz, ez a jóváhagyás közel három hosszú évet váratott magára…
Intermezzo: Mindenképp tennék egy csöppnyi kitérőt a magyar nyelvhasználat csodálatos vizeire, ami mai szemmel olvasva némi kuncogásra adhat okot. Személy szerint én jókat derültem a kifejezéseken és azon a szofisztikált megfogalmazáson, ami a huszadik század elején azonban a köznyelvet jelentette, ergo mindenki így beszélt. Mégis, a mosoly mellett nagy sóhajok kíséretében révedezem ilyenkor, hogy milyen jó is volna, ha mindenki ilyen (vagy csak fele ilyen) választékosan beszélne napjainkban is.
Szóval mindeközben az egyház képviselői, mindegyik felekezet részéről, cunamiként zúdították tiltakozásukat a város vezetőire, az érvelésüket hosszas okfejtésekkel tűzdelt levelükben adták az illetékesek tudtára. Csak néhány példa ezekből a frappánsan megfogalmazott verbális meggyőző mondatokból:
„A református egyház Palóczy-utcai fiú iskolájának udvara a Pecze-parton végződik, éppen szemben a (bordély)teleppel s a gyermeki kíváncsi természet, s pajkosság nem egyszer csábítja a tanulókat, hogy átnézegessenek, a mely kétségbevonhatatlanul alkalmas arra, hogy a 10-12 éves serdülő gyermekeket érzékileg csiklandozza, s megrontsa.”
„[…] amely úton nemegyszer történnek találkozások, főként téli időszakban reggel 8 óra tájban, olyan egyénekkel, akik a telepről jönnek, sokszor egészen züllött állapotban, sokszor karon vezetve a kéjnőket s illetlen beszédekkel s mozdulatokkal megmételyezik az ártatlan leánylelkeket.”
„[…] s még a falazat daczára is sokszor megesik, hogy az ébredő fiúgyermekek a telepről fel-felhangzó dal, esteli istentiszteletekkor a fel-felcsengő zene által kíváncsiságukban felébresztetnek s így lelkiállapotuk abba az irányba terelődik, amelyet egyetlen szüle sem óhajthat.”
„[…] gyakran láthatók a telepen elázott alakok, rendetlen öltözékben, éktelen káromkodásokat végezve, leírhatatlan erkölcstelen s trágár beszédeket hallatva, nagy és mélységes megbotránkozására a templomba menő áhítatos közönségnek, a mely közmegegyezéssel sürgeti a telep megszüntetését, s ha az állapot megmaradna az eddigiben, az arra engedne következtetni, hogy a város vezetősége készakarva mételyezi meg egyfelől gyermekeink ártatlan lélek- és szívvilágát, másfelől a templomi közönség felháborodását tekintetbe sem veszi.”
A fentebb már szóba hozott tiszti főorvos, dr. Szabó Ármin véleménye szerint azonban a társadalom feladata az egészségügy érdekében biztosítani a prostitúció nyilvános, bejegyzett, ellenőrizhető működtetését, hiszen létezésének kiváltó okai nem fognak megszűnni, azaz szükség van rá, így ahelyett, hogy túlzott szabályozásokkal és tiltásokkal a titkos prostitúciót kényszerítenék ki, az ellenőrzés és a betartható keretek közötti szabályozásban látta a bordély-kérdés megoldását. Erre vonatkozóan konkrét javaslatai is voltak, többek közt a külföldi mintára létrehozandó bordélynegyed (elképzelése szerint erre a Régiposta, Szirma, Tavasz, Nyár, Ősz és Tél utcák lettek volna alkalmasak, hiszen megfeleltek a rendeleti előírásoknak), ami megkönnyíti az ellenőrzést, ám halkan jegyezte meg, hogy szerinte a Rozmaring utcában jó helyen vannak, és nem feltétlenül indokolt a kitelepítés.
- Így nézett ki egy bordélyházi
- és egy magánkéjnő “bejegyzése” (Forrás: B-A-Z Vármegyei Levéltár)
Eme véleményt a rendőrfőkapitány is osztotta, megjegyezvén, hogy nyilvánvaló az, hogy „a kihelyezés elhatározott dolog s így annak okairól, vagy szükségességéről véleményes jelentésemben kiterjeszkednem feleslegesnek látszik, azonban e kérdést pár szóval érinteni szükségesnek tartom”.
Ami arról szólt, hogy ugyancsak nem tartja szükségesnek a Rozmaring utcai bordélyok felszámolását, hiszen a városrendezési terveket leszámítva, nem akadályoz semmit és senkit a létezésük, minden rendeletben szereplő előírásnak megfelelnek, sőt mi több, a rendőrkapitánysághoz is közel van, így sokkal könnyebben megoldható az ellenőrizhetőség. Tehát több szempontból is az egyik legideálisabb hely a kéjelgés „üzemeltetésére”. Érvei közt szerepelt még az is, hogy amennyiben külterületre száműznék a bordélyokat, az a közbiztonságot fenyegetné, hiszen kiesnek a rendszeres felügyelet alól, pompás lehetőséget biztosítva ezzel a bűnözésnek. Ő alternatívaként az évszakokról elnevezett utcák mellett az akkori Debreceny utcát javasolta.
Azonban az ellenőrző körutak alkalmával a házak állapota eléggé meglepő helyzetet festett le Rimóczy és Szabó előtt. A legtöbb szoba kicsi volt, ketten osztoztak rajta, némelyikben pedig a világítás sem volt megoldott, a legkisebb házban pedig a nyitott toalett az udvaron volt kijelölve.
A hosszas viták és revíziók eredményeként végül a Rozmaring utcában működő összes bordély felszámolása mellett döntöttek, a költözködés végső határidejének pedig 1913.május 1-ét szabták meg.
Az egyház végül ha nem is kiütéses, de pontozásos győzelmet aratott az „erkölcsi fertő” felett, nagyjából három év huzavonája után. A hivatalos indoklásban ugyanis arra hivatkoztak, hogy a telep nagyon közel van a református egyházkerület felsőbb leányiskolájának kapubejáratához, a református egyház fiúiskolájának az udvara szintén arrafelé néz, az izraelita hitközség temploma ugyancsak a közelében található, nem beszélve a szolgabírói épületről, ami szintén egy keskeny köznyire van a teleptől. Ez gyakorlatilag az egyházak összefogásával megfogalmazott levél változtatás nélkül leközölt tartalma, a döntés pedig teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a tiszti főorvos és a rendőrfőkapitány megfigyeléseit és álláspontját az ügyet illetően.
A MADAMOK ÖSSZEFOGNAK
Lefkovics Albertné bordélytulajdonos ezután megkísérelt egy próbát tenni az ítélet megváltoztatására, felajánlva, hogy ha engedélyezik az ott maradást, haláluk után a telek és a ház is városi tulajdonba kerülhessen, addig pedig mint haszonélvezők maradhassanak és folytathassák „vállalkozásukat”. Az új polgármester, Nagy Ferenc ellenben hajthatatlannak és megvesztegethetetlennek bizonyult, és dacára annak, hogy anyagilag biztosan mindenki jól járt volna ezzel az ajánlattal, nemleges válasszal zárta rövidre az esetlegesen újból napirendre kerülő témát. De az alulmaradt felek nem adták fel, kompromisszum gyanánt legalább a szűkös határidő kitolását igyekeztek kieszközölni. Az „ellentábor” módszerét alkalmazva összefogtak, és levelet írtak az illetékeseknek, amiben kérvényezték a költözési határidő módosítását 1916. május 1-ig, arra hivatkozva, hogy ily rövid idő alatt nem találtak minden szempontból alkalmas telket, az építkezés pedig még a telekvásárlásnál is esélytelenebb.
Sajtóillusztráció a bordélyházakról.
Az érvelés valóságalapját elismerte a polgármester is, és méltányolván a bordélytulajdonosok együttműködéssel kapcsolatos igyekezetét, olyannyira nagylelkűen, hogy az eredeti dátumot mindösszesen fél évvel tolta ki, 1913.november 1-ig. Abban is megegyeztek, hogy mindegyik háztulajdonos, aki maradni szándékozik, köteles igazolni, hogy az újonnan kijelölt utcában telket vett, és építkezni fog.
Sajnos ez az engedmény sem jelentett megoldást mindenki számára, Berhang Henrikné és Langer Ádámné bezárta a szerelmi barlangját, egyedül Lefkovicsné tudott felmutatni tulajdonosi papírokat, ám addig is, amíg fel nem építették az új intézményt az Árpád utca 9-11. szám alatt, mindhármójuk bordélya üzemelhetett.
A bürokrácia útvesztőinek kivételesen pozitív folyományaként a végső határidő több alkalommal is változott, majd váratlan fordulatot vettek az események.
A nyitással egyidőben kitört az első világháború. Ebből a tragikus eseményből azonban Lefkovicsné és bordélya a napos oldalt tapasztalta, és profitálhatott. Addig soha nem látott méreteket öltött a bordélyházak látogatottsága, a bevonuló katonák hömpölygő tömege állandó vendégekké avanzsálva. 1914. július 7-től pedig hivatalosan is éjjeli mulató lett az Árpád utcán, ahol gyakorlatilag a Rozmaring utcai bordélyokat tömörítették egy épületbe Lefkovicsné vezetésével.
A Rozmaring utca úgy festett, hogy valóban a városrendezési tervek áldozatául esik, a konkrét terv pedig az volt, hogy a Korona Szálló telkének és a Rozmaring utcai telkek kiszélesítésével nyert területeken épüljön fel a színház új épülete. Ám az alaposan felértékelt ingatlanokat kisajátító vezetők a prostitúciót fellendítő esemény másik oldalán álltak, ők maradtak hoppon, tudniillik, 1914. augusztus elsején a háború miatt miniszteri rendelet alapján az összes közmunkát beszüntették.
Ezt követően hosszú éveken keresztül, a trianoni békeszerződés aláírását követő két évvel is, Berhangék és a város pereskedtek oda-vissza egy korábban megkötött szerződés alapján a magántulajdonban lévő telek miatt, amit a város végül nem tudott megszerezni, és a rendezési tervek sem valósultak meg soha.
Nos, ez a miskolci bordélyok keserédes története, amiből haloványan körvonalazódik, hogy azóta nem sok minden változott.https://miskolcadhatott.hu/miskolc-piros-lampas-negyede/
Most is van Miskolcon kupleráj, Városház tér 8. Kérdezd aki azzá tette, csak befőttet ne vigyél neki, mert arra beindul.
Meg a Holding.
Jaj ez tényleg az Ő az anyja! Igy ez már nem is sértés, csak ténymegállapítás!
akkor a „szekus” is ténymegállapítás
Kb. húsz éve egyszer néztem a médiáját a politikusoknak, amik Therry Blackkal is civódtak, összevitatkoztak, hogy legyen-e nyilvánosház, bár mindegyik erkölcstelen. Pontosan nem tudom, mit jelent, de orvosilag szerintem nem engedélyezett egy női szerv ilyen nagyfokú kihasználása, felfoghatatlan, ugyanisi ez nem mesterség, hanem erkölcsi fertő, amiről tudniuk kell azoknak az egyházaknak, amik állandó ébredő játszótér vallásaiiként apokalipszis hajtanak végre, éppen háborúak folyamán a nők ellenx
Miskolc nagyot kottázott az égbe lopott atlantiszi fekete dallam mágiájával, bár oda akarnak feltámadni, aranyföldbe a világapokalipszis tagjaival, félregombolt halál nemi szerveik mellé megteremtették a kommunista genyókat, ahogyan engem genyóztak 1976-os ismétlésekor a vasnépük történelmének. Minden a tökéletes, magasabbrendűbb nők ellen lett megteremtve, mivel Magyarország legyőzői a tökéletesek összezúzói, ez volt az olaszliszkai forgószél is, amit ismételtek Benkő angyalok sorsaként Omega beállítások kezdetével. Anyámnak adták a vaskommunista Cilikéjét, tömény hisztérikaként érzelem nélkül, lengyel angyalként áldozva engem Lengyelország teremtési történelmének kezdetével Növényiékkel, Iker toronnyal, Németországgal, kétszeres vasfüggönnyel. Fertelem, ahogyan a szentekkel elbántak gyalázva még a sírban is őket, s ez csak egy szerepe a Hunnia börtönnek. Kurvázásommal fogadtak a szülészeten anyám népével, majd ismételték Cilikés kezdettel, 1983 óta az anyja gyalázatát az orosz kommunisták részéről Jancsi néven miskolci Győri kapui nemi gyalázókkal. Az egész ország, úgy ahogyan vannak az izmusokkal Cilike miatt zúzott össze, vele hosszabbítanak Győző véggel 1972 óta. Fábry szerint itt csak nemi csapások élnek, de valószínű, hogy így is van, amik önkielégítéseket végeznek állandóan, mert ég a nemi szervük, ugyanis sátán népéről van szó, amelyik nemi csapásaival ezer éve számolja fel a szocialista iskolát. Addig nézek ki valahogy, míg meg nem mukkanok volt a kezdeti mondatuk a fejem levágása, megtámadása előtt 1986-ban.
Nem beszélve a Feketevonatjáról Romániának és a törököknek, mint világapokalipszis kezdetének.
Minek? Ott van mások felesége.
Most a közintézményekben vannak a kisasszonyok. Az öregecske urak, vagyis a változó korba lépő urak, közpénzen tartják ki, illetve el a kisasszonyokat. A kisasszonyok meg is hálálják eme előbbre jutást bizonyos poziciókba.