Az élet egy utazás. Rajtunk múlik, hogy miképp haladunk: csak áramlunk az árral, vagy követjük saját álmainkat.

Az életünk előre meg van tervezve, egészen a legapróbb részletekig: megszületünk, tanulunk, egyetemre megyünk, keresünk egy férjet, hozzámegyünk – akkor is, ha a világ legrosszabb férje, nehogy azt mondják a többiek, hogy nem kellünk senkinek -, aztán gyerekeket szülünk, megöregszünk, és esténként kiülünk egy székre a ház elé, hogy nézzük az arra járókat, miközben úgy teszünk, mintha mindent tudnánk az életről, de egy pillanatra sem tudjuk elhallgattatni a szívünk hangját, amely azt ismételgeti: kipróbálhatnál valami mást is.

Nem te választod az életedet: ő választ téged. Nem értheted meg, miért jut neked több öröm vagy több szomorúság. Csak fogadd el és menj tovább. Az életünket nem választhatjuk meg, de azt mi döntjük el, hogy mit kezdünk a kapott örömökkel és bánatokkal.

A körforgásban nincsenek győztesek és vesztesek: csak állomások, amelyek egymást követik. Az ember szíve akkor lesz szabad, amikor ezt megérti.

Figyeljünk oda, mit mond a gyermek, akit a lelkünkben őrzünk. Ne szégyenkezzünk miatta. Ne hagyjuk, hogy féljen attól, hogy egyedül marad, és nem hallgatjuk meg. Engedjük meg, hogy egy kicsit ő vegye a kezébe életünk irányítását. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi. Hadd érezze újból, hogy szeretjük. Tegyünk a kedvére – akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyasmit kell csinálnunk, amit nem szoktunk, és akkor is, ha ez mások szemében ostobaságnak tűnik. (…) Ha meghalljuk a lelkünkben lakozó gyermek szavát, újra csillogni fog a szemünk.

Azok az ember legfontosabb tapasztalatai, amelyek elviszik a végső határig. Csak ezekből tanulunk, mert ezekhez minden bátorságunkra szükségünk van. Ha egy gazda megalázza a cselédjét, vagy egy férfi megalázza a feleségét, az nem bátorság, hanem gyávaság, bosszú az életért. Ezek az emberek soha nem mertek a lelkük mélyére nézni, soha nem kérdezték, honnan származik a vágy a vadság felszabadítására.

Kell, hogy legyen egy cél a fejedben: följutni a csúcsra. De ahogy haladsz fölfelé, egyre több dolgot láthatsz, és semmibe nem kerül néha megállni és élvezni a kilátást. Minden meghódított méterrel egyre messzebb látsz, és ezt ki kell használnod, hogy olyan dolgokat fedezhess föl, amiket addig nem vettél észre.

Mi a legviccesebb az emberben? (…) Mindig fordítva gondolkodnak: gyorsan fel akarnak nőni, hogy aztán az elveszett gyermekkor után sóhajtozzanak. Feláldozzák az egészségüket, hogy pénzt keressenek, aztán meg odaadják minden pénzüket, hogy egészségesek legyenek. Annyira sóvárognak a jövő után, hogy nem törődnek a jelennel, így aztán sem a jelent, sem a jövőt nem élik meg. Úgy élnek, mintha soha nem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna.

Az élet állandó kockázatot rejt, és aki megfeledkezik erről, az soha nem készül fel a sors kihívásaira.

A legfontosabb dolgok az életben, amelyek gyarapítanak minket, soha nem mutatják az arcukat.

Minden itt van a jelenben. Vagy elkárhozunk, vagy üdvözülünk. Vagy mindkettő, felváltva, minden percben, egyik vagonból másikba, egyik párhuzamos világból a másikba ugrálva.

Az ember a természet egyetlen teremtménye, amelyik tudatában van annak, hogy meg fog halni. Annak ellenére, hogy tudja, a napjai meg vannak számlálva, s akkor ér véget minden, amikor a legkevésbé várja, úgy vívja meg élete csatáit, mintha méltó lenne az öröklétre.

Soha nem tudhatjuk, mit tartogat számunkra az élet, és jó, ha tudjuk, merre van a vészkijárat.

Mindannyiunk élete győzelmekből és vereségekből áll – kivéve persze a gyávákat, (…) ezek ugyanis soha nem győznek és nem is veszítenek.

Mindegyikünk arról álmodozik, mi minden történhet, és meg vagyok róla győződve, hogy senki nem azon tűnődik, amit maga mögött hagyott, hanem azon, amit ezután talál.