A legdurvább mégis csak a Tokaji Írótáborban történt önnel, hat éve, amikor Csender Levente megütötte.
Ott csak egy pici probléma volt, hogy hátulról jött. Elölről simán kivédem. Az én felmenőim párbajoztak, semmi baj nincs egy kis ökölharccal, de hátulról ütni problematikus. Utána már nekem sem volt kedvem odajárni, mert nem láttam, hogy különösképp megrendültek volna a szervezők. Egy hívás volt másnap, hogy mi van, meghaltam-e, semmi több. Most L. Simon László hívott meg, akivel régóta ismerjük egymást, és párszor szót értettünk. Csak az ökör következetes – van ilyen mondás? –, szóval ökör vagyok ebben: eldöntöttem, hogy mindenhova elmegyek, és passz.
Kukorelly Endre
A Tokaji Írótábornak egyébként van valami súlya?
Semmi. Ezt ne írja bele, nem akarok senkit bántani, de írót ott gyakorlatilag nem lehet látni. Sokat jártam hajdan, és mindig úgy éreztem, hogy nemigen jönnek írók, ehhez képest azonban jobb volt a helyzet. Utánanéztem a naplómban, sorolhatnám a neveket. Szerveztem például futballmeccset a Tokaj SC ellen, akkor játszott pár író. Nehéz ügy, szembe kéne nézniük ezzel: én megértem azokat, akik a NER-hez futnak-dörgölőznek – de hol vannak a könyvek?
Az anti-NER-től sem vagyok elájulva, sok mindenben nem értek egyet velük, abban végképp nem, hogy meg sem kísérlik a diskurzust, szóval rengeteg bajom van, de mintha a Barcelona játszana Szentistvánteleppel. 38–0. Amúgy én például szívesen játszanék a Barcelona ellen, és csakis a falum csapatában.
Az, hogy mindenhova elmegy, egyfajta hídszerep?
Van az a vicc, hogy Árpád apánk elérkezik a Tiszához, és át kéne kelni. Ül ott egy ősz öregember. Mondja neki Árpád apánk, hogy bátyám, tud-e kend hidat csinálni? Hát, valamikor tudtam, mondja az öreg. És megpróbálná? Hááát, megpróbálhatom…
Az olvasók nem látják, de most úgy csinál, mintha lemenne hátrafelé hídba… Ennyit a hídszerepről?
Ennyit. Semmi hidalás. Egyszerű lélek vagyok: megkérdezik, elmondom.
Az irodalom rémes bakszaga
Viszont az írótábori vitán elhangzott az is, hogy aki be akar futni pályakezdő íróként, annak muszáj csatlakoznia valamelyik nagy táborhoz a kettő közül, ahol majd „megcsinálják a karrierjét”.
Attól még nem lesz semmi. Ösztöndíjhoz juthatsz, meg ízléstelen, borzalmasan túldizájnolt, kemény fedelű verseskötethez, de ez semmi. Inkább elvesz, mint hozzátesz. Akármennyire kistafíroznak is, ettől még nem vagy író.https://index.hu/kultur/2022/09/07/kukorelly-endre-interju-kulturharc-tokaji-irotabor/
Aki nem álbaloldali, az nem író
Ennyi.
Na, majd Balatonszárszón, Fajkasházynál
„”Hogyan intézik úgy, hogy a következő választást megnyerjék??”
A diktátorok úgy, hogy az ellenzéket nem engedik indulni. A demokraták meg úgy, hogy jót tesznek a választóknak.
Nos, ki nem engedte a ballibsiket indulni?
Meseházi a választás előtt még arról papolt, hogy kétharmaddal nyer. „
Engem soha nem engedtek be maguk közé azok a költők és írók, amik az én arcomban, illetve véremben mosták magukat, szégyenérzet nélkül, mivel 66. éve áldoznak, hogy megmaradjanak, szerepeiket, betegségeiket, erkölcstelenségeiket végrehajtva, mindent, ami bennük és rajtuk nem emberi, persze elméleteikkel együtt, amikkel előre készültek Weöresékkel, antiszemita elméleteivel a nagypán népének, érzékenyítésével az egész világnak, Ázsia és a cigányság emberré nemesítésével megváltási tervükkel, apokrifekkel és az összes kivégzőjével az utcanépnek, zenészetivel a Főnix utcanépnek, pokol népe mellett, spiritiszta tisztulásával a miskolci elmeosztály összes szereplőjének hippik kezdetével. Kelet teljes egésze Ízisz-Jézus áldozást hajtott végre Iker tornyával Amerikának. Nincsen művészet, mert a művészet a tökéletes egyszerűségét jelenti, példamutatást, szépséget és esztétikát.
Én nem vagyok költő, nincs is lelkem hozzá, mert a karmikusoknak hozott múltjuk van, azt írják, ami velük történt, s ha nagyon erkölcstelen volt, ezt tárják a világ elé követendő példának. Nem engedtek be maguk közé, kinevettek azzal, hogy ne énekeljek Bródy dalokat, de nem közölték a mindentudók, mi történik velem, mai napig futtatják őket, valamennyien hallgatnak, hallgatásra intette őket a kivégzőm, Müller Péter Sziámi. Mivel 1983-ban összerakták a világapokalipszis két utcáját és visszamentek időben István a királlyal a miskolciak városba jöveteléig, elpattanó húrral a fejben, kurvák kitermelésének kezdetével kezdték elölről a világ szabadság mozgalmát Vénusz szobrával Amerikának, globális világtestvériség létrehozásával, folyamatosan termelték ki költőnek, írónak a parasztságot, falvakat, tanyákat, most ők jelentik az internationálés művészeti közösségét a világ népeinek, azzal, hogy a művészet megváltja a világot, csodálatos és jutalmakkal, kitüntetésekkel teli életük saját maguknak tulajdonítják, holott világ-Magyarországot jelentenek a miskolci elmeosztályról, amelyik végrehajtotta a sorsukat, tetteikkel és szerepeikkel együtt. Már ezt nem lehet tőlük visszavenni, sem meg nem történtté tenni.
Meddig marad meg az írott? Újság, folyóirat, akár a könyv is. Az biztos, ha valamely politikai-üzleti kör bekebelezi az összes megyei napilapot és 16 oldalból 10-12-őt arra használ, hogy a központi kívánalmakkal és „útmutatásokkal” teletömje, nyilván lassan nem kell a kutyának se, még a hívők se fizetnek elő. Régen szerkesztők, rovatok, műfajok voltak, ma műfajtalankodás. A folyóiratokból is kisüt az átpolitizáltság művészi-szakmai sztaniolba csomagolva, s épp ez a stichesség teszi hiteltelenné, nem is annyira a színvonal, hogy védjük kicsit a szerzőket. Könyve kinek lehet? Mennyi példányban? Beemeli-e a szakma a köztudatba? Szóval lenne miről beszélni. De az utálat, a gyűlölet, a gyanúsítgatás, az ilyentén való pozicionálás úgy elfajult, hogy rá fog menni – mindkét oldalon – a szakmai-erkölcsi közeg, végül nem lesz kinek, s mibe írni, az olvasó meg amúgy is maga is „íróvá” válik, s kimegy gyalázkodni az internetre…
Visszaéltek a könyvekkel, amikor berendezték őket folyamatosan ezer éves állandó világkönyvtár szereplőkkel a világ összes részén apokalipszis részeként. Ha kiolvasnák az összes könyvet, senki sem maradna a Földön, ezért hosszabbítanak a szereplők végtelenül.