Kerámia műpéniszeket (dildókat) dobott piacra három magyar nő

Több tízezer évvel ezelőtt is léteztek szexjátékok, ám megjelenésük és anyaguk is eltért a napjainkban ismertektől és megszokottaktól. Akkoriban kőből és fából, ma elsősorban szilikonból készülnek dildók, hogy milliókat tegyenek boldoggá világszerte. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy 2024-ben ne létezhetnének kerámiadildók, sőt.

Rácz Rebeka keramikusművész a Lib Women’s Store alapítóinak felkérésére készített kapszulakollekciót különleges textúrájú kerámiadildókból és kisebb kerámia játékszerekből, a végeredmény pedig művészileg is lenyűgözőre sikerült.

Április 25-én mutatkoztak be a Rácz Rebeka által készített kerámiadildók a Lib Women's Store-ban.
photo_camera Április 25-én mutatkoztak be a Rácz Rebeka által készített kerámiadildók a Lib Women’s Store-ban. Fotó: Kun Zsuzsi/Qubit

Dildókat taperolni még soha nem volt ennyire izgalmas, legalábbis Magyarországon

Április 25-én este 6 óra körül a Paulay Ede utcában várt a kiállításmegnyitó az aprócska üzlethelyiségben, amely a maga nemében egyedülálló Budapesten és az egész országban. Nincs ugyanis még egy olyan hazai szexshop, amit nők álmodtak volna meg nők kiszolgálására, és ennyire barátságos lenne azoknak a látogatóknak is, akik most először találkoznak vibrátorokkal, dildókkal vagy a medencefenék izmait erősíteni hivatott jónitojásokkal, esetleg hüvelytágító készletekkel. Itt rendezték meg a kapszulakollekció kiállítását, és itt fogják értékesíteni a 12 játékszert, valamint a további kerámiajátékokat, amiket Rácz álmodott meg Jani-Téglásy Lili és Dobó-Nagy Fanni, a Lib Women’s Store társalapítóinak ötleteit a sajátjaival ötvözve.

Mire megérkezem, az üzlet közepén ízlésesen elrendezve ágaskodnak a keramikusművész alkotásai, a 12 darab, Rácz Rebeka által egyedileg megtervezett és gondos munkával kivitelezett kerámiadildó. A színes műtárgyak – mert egytől egyig el lehet őket képzelni egy könyvespolcon is – gyümölcsökkel és izgalmas textúrájú csomagolóanyagokkal vannak körülvéve, így igazán szemcsalogató látványt nyújtanak.

Április 25-én mutatkoztak be a Rácz Rebeka által készített kerámiadildók a Lib Women's Store-ban.
photo_camera Színes dildók és apró, ujjra húzható játékszerek: mind gyönyörűek és bevethetők Fotó: Kun Zsuzsi/Qubit

Pedig nemcsak jól néznek ki, hanem funkcionálisak is. Rácz csupa olyan mázat használt a készítésükkor, ami a nyálkahártyával érintkezve sem sérül, nem irritál, semmiféle egészségügyi kockázatot nem jelent, „talán csak akkor, ha valaki földhöz vágja a dildót és összetöri” – fogalmaz a művész. Lelkesen mesél arról is, hogy mi a különbség az egyes darabok között: van olyan, amit gyűrűkből épített fel, ezzel bordás felszínt kölcsönzött a játékszernek, mások gömbökből állnak, míg vannak hagyományosabb formák is. A tömör darabok mellett üreges dildókat is készített, a felszínüket pedig izgalmas színekkel tette még látványosabbá.

A speciális máznak köszönhetően a dildók nemcsak gyönyörűek, hanem bevethetőek is.
photo_camera Fotó: Kun Zsuzsi/Qubit

De nem a szín az, ami igazán izgató ezeken a játékszereken. „Kedvencet nem tudok kiemelni közülük, de nagyon szerettem dolgozni ezekkel a mázakkal. Van, amelyik berepedezik, ahogy az égetés során összeugrik, de az arany festés is nagyon érdekes volt számomra” – mondja Rácz. Készített matricás játékszereket is, ezeken zöldségek és emojik kaptak helyet. A kisebb, ujjra húzható játékok felszínét úgy alakította ki, hogy egészen különös élményt jelentsen a használóinak, és alapvetően úgy gondolkodott, hogy minden tárgy alkalmas legyen akár a közös örömszerzésre is.

Vidám darabok, vidám nők és vidám férfiak

„Hasonlót láttam már drogériában is, fel kell húzni és akkor így rezeg, szerintem ez a lánynak jó igazából” – mondja mellettem egy fiatal srác, aki egy barátjával és két barátnőjével jött el a megnyitóra. Ők az üzlet polcain elhelyezett apró ujjvibrátorok között válogatnak, amiket egytől egyig kézbe lehet venni, be lehet kapcsolni, sőt akár az esemény alatt is meg lehet venni. A Libben nincs tabu: Jani-Téglásy és Dobó-Nagy olyan üzletet hoztak létre, ahol a nők és természetesen a férfiak is bátran kérdezhetnek, illetve felmérhetik a terepet.

A Lib Women's Store egy "safe space", ahol minden nő biztonságban és kényelmesen érezheti magát, amikor a szexjátékok között válogat.
photo_camera A Lib Women’s Store egy safe space, ahol minden nő biztonságban és kényelmesen érezheti magát, amikor a szexjátékok között válogat. Fotó: Kun Zsuzsi/Qubit

Ez pedig igazán felszabadulttá tette a légkört, még úgy is, hogy fél hétre már mozdulni alig lehetett az apró üzlethelyiségben. Mégis, mindenki mosolyogva fotózkodott a kerámiákkal, de sokan érdeklődve nézegették az üzletben kínált többi portékát is – mondjuk ezen valószínűleg az epres prosecco és a hűsítő fröccs is segített egy kicsit. Ahogy azon is, hogy a vendégek egymással is megosztották friss tapasztalataikat, beszéltek a kedvenceikről, anekdotáztak az első szexjátékszereikről. Volt, aki a lányával érkezett, sok nő pedig a párjával, de férfiak is csatlakoztak a kiállításmegnyitóhoz.https://qubit.hu/2024/04/30/kokemeny-oromok-keramiadildokat-dobott-piacra-harom-magyar-no