Nem várt helyről érkezett a kritika: Jakab Péter beleszállt Donáth Annába

„Aki nem küzd az új választásért, annak kimondva-kimondatlanul ugyanaz a célja, mint a Fidesznek: kihúzni a parlamentben 2026-ig” – fogalmazott a politikus.

Donáth Anna a szombati „jövőértékelőjében” odaszúrt az ellenzéknek, ugyanis azt mondta, hogy aki a kormány idő előtti leváltását ígéri, az hazudik. Úgy látszik, ez kiverte a biztosítékot Jakab Péternél: a Jobbik volt elnöke hosszú Facebook-üzenetben kritizálta a kijelentést.

 

 

„Az egyik ellenzéki párt vezetője ma azt mondta, aki a kormány idő előtti leváltását ígéri, az hazudik” – kezdte bejegyzését Jakab Péter. Így folytatta: „Nos az az ellenzéki párt, amelyik arra sem hajlandó, hogy velem együtt kezdeményezze a hazugsággal megválasztott parlament feloszlatását, mert a képviselőik féltik a parlamenti széküket, az a párt egészen biztosan nem fogja idő előtt leváltani ezt a kormányt. Aki nem küzd az új választásért,

annak kimondva kimondatlanul ugyanaz a célja, mint a Fidesznek: kihúzni a parlamentben 2026-ig.

És ezt a célt el is érhetik. Kérdés, hogy a nép túléli-e”.

Jakab Péter úgy látja, hogy új ellenzékre van szükség. „Olyanra, amelyik nem ijed meg a saját árnyékától. Ma már látom, ezt az ellenzéket nem a parlamentben fogom megtalálni, hanem szerte az országban. Mi vagyunk az új ellenzék” – fogalmazott.

 

13 Responses

  1. Ahh! Megszólalt a miskolci Városháza tornyának volt müezzinje.
    Anno ,24 óránként , minden sajtótájékoztatóján leváltotta Krizát.

    3
    5
  2. Tényleg! Piros az orra. ???

    Emlékszel mikor a vöröske kioktatta a munkagép vezetőjét MUNKAVÉDELEM-ből

    https://www.youtube.com/watch?v=WcfBfuGJaFY

    4
    4
    1. Ahelyett hogy feljelentette volna a büdös mészárospatkányt közúti veszélyeztetésért.

      3
      1
    1. Hát a ” Család pártján” mozgalmat mégsem indíthattak ketten.

      Így maradtak a „Nép pártján”

      4
      2
  3. Kedves Péter!
    Köszönjük neked a Szabi gyereket, felvirágoztatta Miskolcot. Ha ilyen a jobb kezed, milyen a bal?
    Egyébként meg a kutya után el kell takarítani a „terméket”, a Szabidat ki fogja?

    3
    3
    1. Most viszont nem csak lenne, hanem az is.
      Minden téren utolsók vagyunk.
      Nekünk már Románia is „nyugat”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű