Hajlik a vessző, törik az autó. Kétszer is nekihajtottak a sodronyköteles elválasztónak a 37-esen
Gesztely, 2022. március 28. Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a 6-os számú választókerület képviselő-jelöltje beszédet mond a 37-es számú főút Gesztely-Szerencs közötti négysávossá bővítéséről tartott sajtótájékoztatón Gesztelyen, az építkezés helyszínén 2022. március 28-án. A munkák az ütemtervnek megfelelően haladnak, március 28-án a forgalmat átterelték az újonnan épült jobb pályára, így megkezdődhet a bal pálya szélesítése, a pályaszerkezet cseréje, az elválasztó sáv építése, illetve a régi hidak bontása. A 37-es út 19 kilométeres szakaszának négysávosításáról 2020-ban döntöttek, a 21 milliárd forintos beruházás 2023-ra készül el, március 28-án az első hét kilométeres szakaszt adták át a forgalomnak. MTI/Vajda János

A  jelenleg is 70 km/h-s korlátozás érvényben, mivel építési területnek számít még szakasz, történtek már balesetek az érintett részen. Mint a boon.hu portál írja, több körforgalomban is láthatók áthajtásra utaló keréknyomok, de a sodronyköteles elválasztónak is többen nekihajtottak már.

„2022. december 01-je és 2023. január 13-a közötti időszakban összesen négy, személyi sérülés nélküli anyagi káros baleset történt ezen a szakaszon. Egy esetben elsőbbségi jog megsértése (körforgalomba behajtás), egy esetben követési távolság be nem tartása miatt, két esetben megcsúszás és sodronykötélnek ütközés” – árulta el a megyei rendőrkapitányság a portál érdeklődésére.

Hozzátették: a sodronykötél egy esetben sem sérült, a mozgatható és cserélhető tartóelemek rongálódtak, a sodronykötél pedig mind a két esetben megakadályozta a járművek áthaladását a szemből érkező forgalmi sávba, ezzel elkerülve a frontális ütközéseket, és a járművekben jóval kisebb anyagi kárt okozott, mint a szalagkorlát.

„ÉRIK A SZŐLŐ, HAJLIK A VESSZŐ” ÚJABB ZENÉLŐ ÚT ÉPÜLT, MOST ÉSZAK-KELET MAGYARORSZÁGON – VIDEÓ

  • Írta: magyarepitok
  • Közzétéve Helyi hírek

A Duna Aszfalt által kivitelezett projektben a szakasz négysávosítása és a régi sávok bővítése mellett egy különleges elemet is beépítettek – írta meg a Magyar Építők

zenélő út

November 28-án a Gesztely térségében a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. sajtótájékoztatót tartott a Szerencsig négysávosodó 37-es főút projektjéről. A legutóbbi videónk szerint már a befejezéshez közel járó beruházást a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezi.

A Szerencs gyorsforgalmi kapcsolatát megteremtő projektben a meglévő kétsávos út nyomvonalát bővítették új sávokkal, valamint a korábbi sávok teljes felújítása és bővítése is megtörtént.

A hétfői sajtótájékoztatón bejelentették, a Gesztely és Szerencs között születő 18,9 kilométernyi új gyorsforgalmi út a Kaposvárra vezető 67-es úthoz hasonlóan szintén zenélő út lesz. A Magyar Építők stábja által készített videón az is kiderül, hogy a Szerencs felé vezető pályán milyen dallamot játszik az 513 méteres szakasz, mintegy 80 kilométeres sebesség mellett:

A hétfői eseményen ezzel együtt megnyitották a főút jobb, illetve a bal pályájának mindkét sávját a forgalom számára az újharangodi és a bekecsi csomópontok között, mintegy 10 km-es szakaszon, amely a zenélő utat is magába foglalja.