Dorogi. Február 9-én hallhatjuk egy szál gitáros előadását Miskolcon, a Művészetek Házában

Szállunk a fény felé – Miskolcon!

Először ad koncertet Miskolcon az Intim Torna Illegál feloszlása óta

az egykori frontember, Dorogi Péter

Dorogi Péter platina- és
aranylemezes énekes húsz éve
ismert a magyar zenei életben.
Alapító tagja annak a Kistehén
Tánczenekarnak, amely az Én a
Kistehén szigethimnusszal, és a
Szájbergyerek című slágerrel
robbant be a köztudatba. Szintén
alapító tagja és a megalakulástól
a feloszlásig frontembere az
Örökké vagy a Vágjál lyukat a
kádba című rádióslágereket
jegyző Intim Torna Illegálnak. 2022-től DOROGI néven lép színpadra, s bár
továbbra is játssza az ITI számokat, már két új dala is megjelent, és áprilisban
tartja lemezbemutató koncertjét az A38 hajón, Budapesten. Február 9-én
hallhatjuk egy szál gitáros előadását Miskolcon, a Művészetek Házában. A
koncert Facebook eseménye: https://fb.me/e/6019R4icM
Egy lassú érzelmesebb, és egy pörgős ütemes dal a két új DOROGI
szerzemény
Az első DOROGI dal tavaly februárban jelent meg Néhány fényes gomb címmel. Az
új szám hangzásában és mondanivalójában is illeszkedik a szerző korábbi dalaihoz,
azon belül is a líraibb vonalat követi. A dalhoz klip is készült, amely májusban jelent
meg. A forgatás Erdélyben, a Madarasi Havasok hófödte csúcsain, extrém
körülmények között zajlott. A forgatás igazán kalandosra sikeredett, hiszen Dorogi
Péter és a stáb érintetlen tájakon vette fel a kliphez a videoanyagokat. Lánctalpas
hójáró járművekkel jutottak fel a hegyekre, ahonnan tovább már gyalog, sílécekkel és
sítalpas speciális cipőkben hódították meg a csúcsokat. A klip itt tekinthető meg:

2022 októberében jelent meg az újabb DOROGI dal, amely klippel együtt debütált a
TV2-n. A Ki védi meg a fiúkat a lányoktól című szerzemény egy izgalmas
kérdésfelvetéssel foglalkozik, azzal, hogy érdemes lenne változtatni a napjainkban
oly népszerű, lányokat lenéző és gyakran megalázó közéleti és popzenei
beszédmódon. A videóklip görbe tükröt mutat, és a férfi-női csatározásban sorra a
lányokat hozza ki győztesként. A klip csattanója az, hogy a lányok „lecserélik” a
fiúzenekart, elragadják hangszereiket és ők zenélnek tovább. A megjelenített
eseménysor már egy bosszú, azoknak a lányoknak a bosszúja, akiket megaláztak,
kihasználtak vagy lenéztek a nagyképű fiúk. Érdekesség továbbá, hogy a klipet
Dorogi Peti felesége, Dorogi Rebeka rendezte, és a szereplők között az énekes
rajongói is feltűnnek. A klip itt tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=h0R7tPOe828

Mozgalmas időszak, készül az első

DOROGI lemez
Dorogi Peti életében a pörgős nyári turné után, most az alkotásé a főszerep, több
dalon is dolgozik éppen. Szerzeményeit a következő hónapokban hallhatjuk majd. A
most megjelenő dalok az első DOROGI lemezen kapnak helyet, amelynek
bemutatója 2023. április 8-án lesz az A38 hajón. Facebook esemény:
www.fb.me/e/3K0aCM8Qh
A zenei életben a saját szakmai munkája mellett
is kifejezetten mozgalmas az elmúlt időszak
Dorogi Peti számára. Nemrég zajlott az első
erdélyi dalverseny, az Erdély dala nagyszabású
döntője Kolozsváron, amelyet az Erdély TV
élőben közvetített, és ahol Peti zsűritag volt
Bagossy Norbi, Keresztes Ildikó és Lukács Laci
mellett. Októberben a dalszerzők napjára kérték
fel, hogy 36 zenésztársával együtt írjon közösen
egy dalt. Október közepén debütált a DOROGI Akusztik koncert az M2 Petőfi TV-n,
ahol vendégelőadó Müller Péter Sziámi volt, aki a Vágjál lyukat a kádba című dalt
adta elő közösen a zenekarral. Petiék pedig
feldolgozták a Kispál és a borz Csillag vagy fecske
című szerzeményét. Dorogi Peti novemberben adott
Stúdiókoncertet a Petőfi Rádióban. Nem rég az M2
Petőfi TV-n az Adom a dalod című műsorban is részt
vett, amely egy zenei láncreakció. A DOROGI
zenekar Nótár Mary Szoszi van című számát
dolgozta fel, Dorogi Peti Csillagtengeren című
szerzeményét pedig Csemer Boglárka, azaz
BOGGIE gondolta újra. Az M2 Petőfi TV-n készült
vele továbbá egy mélyinterjú a Magas és Mély című
adásban. Nem rég pedig a Duna TV
Szerencsszombat című műsorában állt színpadra,
ahol Pély Barnával közösen jegyzett Várlak a nyárban
című duettjüket hallhattuk. Fontos mérföldkő továbbá
a zenekar életében, hogy a 10. születésnapját
ünneplő Bagossy Brotherts Company március 11-i
koncertjén a budapesti MVM Dome-ban vendégzenekarként léphetnek színpadra.


DOROGI közösségi oldalak:
Facebook oldal: https://www.facebook.com/dorogi.peter.music
Youtube csatorna: https://www.youtube.com/@DOROGIVIDEO
Instagram oldal: https://www.instagram.com/dorogi.peter.music/?hl=hu
TikTok: https://www.tiktok.com/@dorogi.peter
Az említett TV-s szereplések linkjei:
1. DOROGI Akusztik koncert az M2 Petőfi TV-n:

2. Kispál és a Borz Csillag vagy fecske DOROGI feldolgozásban:

3. DOROGI Stúdiókoncert a Petőfi Rádióban: https://www.youtube.com/watch?v=-
QGJmmVtB1w&t=73s
4. Erdély dala döntő: https://www.youtube.com/watch?v=qeSWBXz7fM8&t=1s
5. Adom a dalod című műsor az M2 Petőfi TV-n: https://www.youtube.com/watch?v=0lKX9Tp_05s
6. Nótár Mary Szoszi van DOROGI feldolgozásban:

7. Magas és Mély című műsor az M2 Petőfi TV-n: https://www.youtube.com/watch?v=P4m5vup21V0
8. TV2 klippremier:
https://tv2play.hu/mokka/uj_zenes_videoklippel_jelentkezett_dorogi_peter_es_felesege
9. Szerencseszombat a Duna TV-n: https://www.youtube.com/watch?v=MdBOwfgOzO0
10. Dalszerzők napja – Ez a dal mindenkié: