Veres Pál is támogatja. Miskolc-Lillafüreden a Medvetalp Bistro területén Chili Nap lesz

2018 óta, minden év szeptemberének második szombatján megrendezésre kerül Miskolc-Lillafüreden, a Medvetalp Bistro területén, Chili Nap elnevezéssel egész napos rendezvényünk.
Az esemény keretében a chili termelők – idén tizenegyen lesznek – részvétele mellett kézművesek és egyéb kulturális kiállítók megjelenésével, és zenei szolgáltatással is várjuk a miskolci, illetve a Miskolcra látogató közönséget.

Országosan is ritka rendezvényről van szó, hiszen CHILI-s rendezvényként csak a Nagymarosi csípős fesztivál (10. alkalommal, augusztus utolsó hétvégéjén), a Kaba településen megrendezésre kerülő Erősevő verseny (4. alkalommal) és Baján a III. Chilifiesta szeptember első hétvégéjén kerül idén megrendezésre.

A mi Chili Napunk abban is jeleskedik, hogy fellépői, szervezői ÖNKÉNTESKÉNT tevékenykednek, szolgáltatnak. Többen már nem első alkalommal. Eseményük évről évre nagyobb látogatottságnak örvend, vannak, akik hosszú hétvégére érkeznek ide több száz kilométerről, kifejezetten miattunk! (Tavalyi adatok: közel 32.000 láthatta a közösségi médiumban és 425 jelezett vissza, az idén már 38.250-en láthatták és 687 válasz érkezett!)

A rendezvényt idén is támogatja Miskolc MJV Polgármestere, Alpolgármestere és Kulturális Tanácsnoka, melyből a fellépők vendégül látása, valamint az esemény marketing eszközeinek előállítása kerül finanszírozásra.

Az Erősevő Próba díjazásához Miskolc MJV Önkormányzata Miskolc turisztikai attrakcióira szóló belépőjegyekkel, illetve ajándéktárgyakkal járul hozzá, de miskolci vállalkozások a Garadnai Pisztrángos és a Fekete és Fiai Kézműves Sörfőzde is hozzájárul.

A rendezvény védnöke Veres Pál, Miskolc MJV Polgármestere.

Reméljük, hogy rendezvényünk hosszú távon szolgálhatja Miskolc érdekeit, teheti még vonzóbb turisztikai célponttá Miskolcot és a Chili Nap-ot!

A Chili Nap programja:

10:00 – Kapunyitás
10:00 – 16:00 Állatsimogató – Szimbiózis Alapitvány, Baráthegyi Major
11:00 – 18:00 Miskolci Sketchers
10:00 – 19:00 Chili és chilis termékek, valamint kézműves termékek vására
10:00 – 12:00 Koffertúra-Lillafüred az Észak-Keleti Átjáró Egyesület vezetésével
12:00 – 14:00 Erősevő Próba
14:00 – 15:00 Pub Vatis zenekar
15:00 – 16:00 Rat Rod Rt. – Országúti Patkányok rock and roll jellegű tánczenekar
16:00 – 17:00 Ly16 zenekar és Novák Péter (ex Kim Novak)
17:00 – 18:00 Nahaj Akusztik
18:00 – 19:00 MeseKocsma – Zámborszky Eszterrel

Az esemény szervezője: Jakab Zsolt – miCHILI-nk
06303878775

Társszervező: Medvetalp Bisztró