Az utóbbi évek sajnos igazolták, hogy a bevándorlás sem jelent pozitívumot, a nagyobb létszám a sajtos korábbi szocializáció miatt nem jelent minőségi javulást. Mit is várhatunk egy gadnai, ózdi, rudabányai betelepülőtől, aki szükségszerűen hozta magával ifjúkora beidegződéseit, hogy az a “normális”, hogy nincs wc, hogy nincs egy tő virág az előkertben, hogy az utcán kátyú hátán kátyú, hogy az ablakból kilátunk egy cucilista gyárudvarra, hogy a vízelvezető árkok el vannak dugulva, gazzal telenőve, hogy a busz kétszer jár egy nap, stb. Aki ilyen környezetben nő fel, az nem is fogja fel, hogy lehet ennél sokkal jobban is. Mint régen a márishilferesek, a gorenjesek, kik a nyugatból csak annyit láttak, hogy kivitték a nagyit az első faluig a kiváltott valutájával, majd elmentek megvenni a gorenjet, aztán usgyi haza. Nekik ez volt a nyugat, és semmi mást nem is fogtak fel belőle. Az hiszik a nyomorultak, hogy ez Európa.