Hernádkakon az egyházfenntartói járulékot – amit a közbeszédben egyházadónak mondanak az emberek, de ez valójában nem az – kicsivel kevesebb mint 200 fő fizeti

Mekkora most a gyülekezeti közösség? 

 

Hernádkakon 2000 alatti a lakosság létszáma, melyből a legutóbbi népszámlálás alkalmával, amit 2011-ben tartottak, 450 fő református volt. Az önkéntes egyházfenntartói járulékot – amit a közbeszédben egyházadónak mondanak az emberek, de ez valójában nem az – kicsivel kevesebb mint 200 fő fizeti. Szorosan véve pedig 100 körüli azoknak a száma, akik rendszeresen járnak a templomba. Egy átlagos vasárnapi istentiszteleten persze nincs ott mindenki minden alkalommal. Nagyjából egy átlagos gyülekezetnek számítunk ezekkel a számokkal.

Nemcsak a közösség építésében vállal nagy szerepet, hanem előremutató személyiségével új színt visz a szolgálatba. Ez tapasztalható, ha valaki meghallgatja önt az istentiszteleten. A fiatalos lendületet, szemléletmódot mennyire fogadják el a hívek? 

 

Egyedül nem lehet közösséget építeni, összefogással és együttműködéssel leszünk erősebbek. Vannak szövetségeseim, partnereim, mint például a főgondnok úr, Tirk Tamás, aki a település polgármestere is egyben. Ő és mások is egyetértenek velem, és támogatják az elképzeléseimet. Hozzáteszem, hogy hasonlóan én is igyekszem segíteni a polgármester urat a nagyon nehéz szolgálatában. De vannak olyanok a gyülekezet tagjai között, akik kicsit tartanak a változásoktól. Velük többször egyeztetni kell, hogy elfogadják az újdonságokat. Jó példa erre a református bál, ahol megvoltak a régi hagyományok, hogy mit, hogyan csinálnak, ettől hosszú évek alatt nem tértek el. Én viszont picit másképpen képzeltem, szerettem volna a bál fényét kicsit megemelni. Ezért néhány változtatást kértem. Amelyek nem nagyok, de elegánsabbak, és jobban illenek a református egyházhoz. Ezek közül csak egyet kiemelve: az addig hosszú sorba rendezett asztalok helyett különálló kerek asztalokat terítettünk a vacsorához.

Nyilván vannak ellenzői is az elképzeléseinek. 

 

Igen. Nem mindenki ért egyet. Lehet, hogy valaki emiatt átmenetileg eltávolodik a gyülekezettől, mert nem nézi jó szemmel a változásokat. De ha vannak is elégedetlenek, én hiszek a változás erejében. Ha jól átgondolt a vízió, ha a célok jól ki vannak tűzve, akkor abban hiszek, hogy az átmeneti nehézségek után még több ember kapcsolódik majd be a gyülekezet életébe. A magasztos cél pedig, hogy Istenhez is egyre többen megtalálják az utat.

Ha még élnek a régi sztereotípiák a lelkipásztorokkal kapcsolatban, akkor azt az ön személyisége bizonyosan felülírja. 

 

Az emberek úgy képzelik többnyire a református lelkészt, hogy egy idős ember fekete ruhában, fekete palástban, és mond egy nem túl érdekes beszédet. Ez ma már nem így van. Nagyon kevesen képviselik ezt az irányt. Sikerült túllépnünk ezen, hiszen van egy fiatal generáció is a lelkipásztorok között, de nem feltétlenül csak az életkor határozza ezt meg. Azt tanítják, hogy nekünk nem kell alkalmazkodnunk a mai korhoz, hiszen egy örök igazságot hirdetünk. De véleményem szerint azt el kell érnünk, hogy az emberek szeressenek templomba járni, értsék és szívesen hallgassák a prédikációt. Az a mi felelősségünk, az enyém és a többi lelkipásztoré, hogy minél többen jöjjenek el a templomba.https://www.boon.hu/helyi-kozelet/2021/12/a-forma-es-a-tartalom-egyutt-jar

Fotó: Csöbör Katalin és fia Mike Martin