Eredeti célja a gyermekek egészségének védelme lett volna, de pont ellentétes eredményt fog elérni a homofób törvény. Vecsernyés Anna pszichológussal, a Háttér Társaság szakértőjével beszélgettünk arról, hogy miért baj, ha nem informáljuk a diákokat arról, hogy kik is lehetnek valójában.

Júniusban szavazta meg a kormány a pedofilellenes törvényjavaslatot, amelyet a közbeszédben csak „homofób törvényként” emlegetnek; ugyanis teljesen összemossa a szexuális orientáció és nemi identitás kérdéskörét a pedofíliával. A törvény lényegében ellehetetleníti a nemváltoztatás és a homoszexualitás megjelenítését a kis- és fiatalkorúak számára, korlátozza a tévéműsorokat és a reklámokat, és rögzíti, hogy az iskolai felvilágosító foglalkozások nem „irányulhatnak” a nem megváltoztatására, valamint a homoszexualitás „népszerűsítésére”.

A homofób törvényt a kormány azzal védi, hogy csak a gyermekek érdekeit óvják. Orbán Viktor Brüsszelben így nyilatkozott az akkor már megszavazott döntésről: „Szó sincs semmilyen törvényről, ami a homoszexualitásra vonatkozna. Ez a törvény nem erről szól, ez a törvény a gyermekek neveléséről, bármilyen szexuális tartalmú neveléséről szól”.

Hogy valójában a gyerekek neveléséért, egészséges fejlődésének védelméért készült-e a törvény, és hogy milyen hatással lesz majd a szexuális felvilágosításra, arról

Vecsernyés Anna pszichológust, a Háttér Társaság szakértőjét kérdeztük,

hogy utánajárjunk: milyen hatással lehet a törvény a mai közoktatásban tanuló LMBTQ+ diákok szexuális fejlődésére. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen eredménye lehet annak, ha a diákokat teljesen megfosztják annak a lehetőségétől, hogy legitim, szégyenmentes és biztonságos módon informálódjanak a nem-heteroszexuális irányultságról és identitásról.

A törvény minden diák önképére hat

„Én úgy tenném fel a kérdést, hogy hogyan hat egy emberre, ha nem tanul tudományosan alátámasztott, reális és az önmegértést segítő információkat a szexualitásról, párkapcsolatokról, a nemi élményről és identitásról”– kezdi Vecsernyés Anna pszichológus. „A szexualitás egy nagyon bonyolult, nagyon soktényezős terület – sok kutató rámutat arra, hogy maga a ciszhetero szexualitás is nagyon bonyolult. A törvény tehát nem csak az LMBTQ+ diákok szexuális fejlődésére és önképre hat, hanem mindenkiére.”

A cisznemű kifejezést azokra az emberekre használják megjelölésként, akiknek a születéskor megállapított nemük szerint érzik jól magukat. A nemi élményük és identitásuk a születési nemükhöz kapcsolt szerepköröknek és létmódnak megfelelnek. Ahogy a többi szexuális és nemi identitást, úgy a ciszheteró cimkét sem aggatjuk rá kéretlenül másokra – a kifejezés inkább azért jött létre, hogy egyszerűen lehessen utalni a fent leírt élményre és működésre.

A szakértő azt is kiemeli, hogy a szexualitás sokkal bonyolultabb és sokszínűbb, mint azt az úgynevezett heteronormatív narratívákból eltanuljuk. Az a hagyományos felvilágosítás és nevelés, amelyben a diákok részesülnek, a heteroszexualitásnak is csak egy nagyon szűk részéről adnak tudást.

„Ezek alapján nem csoda, hogy elérhető információk alapján valójában nagyon sokan nem érzik magukat normálisnak, furcsának gondolják a tapasztalataikat, maguk a ciszheterók is sokat szoronganak azon, hogy normálisak-e” – fejti ki a pszichológus.

Ki kell emelni a szexuális felvilágosításnak és az arról szóló tabumentes beszélgetésnek szerepét is a XXI. században. Az elmúlt száz évben ugyanis teljesen megváltozott a szexualitás szerepe: meghatározó szerepe van a mentális egészségben és a kapcsolatainkban. Azt is figyelembe kell venni, hogy mennyire más az a közeg, amiben egy mai fiatal felnő, a pár évtizeddel ezelőttihez képest: minden tele van szexualitással, záporozik ránk és rájuk is az a rengeteg vizuális és verbális információ, amelyből egyedül próbálják kiszűrni azt, hogy minek is kell megfelelni, mi a normális.

„És bár nagyon kompetens értelemcsiholó és gondolkodó emberek a gyerekek és a fiatalok is, mégis egyértelműen nagyon fontos szerepe van a körülöttük lévő felnőtteknek abban, hogy őket és az önmegértésüket valóban segítő információkat adjanak át, beszélgetésekbe vonják be őket” – folytatja Vecsernyés Anna.

„Az ember igazából mindenképpen tanul a szexualitásról, akár akar, akár nem. A melegségről is mindannyian tanultunk valamit, életünk során leszűrtünk dolgokat. A szexuális nevelésre is igaz az, hogy azzal is tanítunk, amit nem mondunk el.”

„Ha kimarad a melegség, a nem konform vagy transz nemi élmény témája, az is információ. Főleg, ha ez olyan helyeken marad ki, ahol hivatalosan tájékoztatást kaphatnak a fiatalok a szexualitásról. Ez a kimaradás azt közvetíti, hogy a nem ciszhetero tapasztalat annyira ritka, hogy foglalkozni sem érdemes vele. Aki érintett, az azt fogja érezni, hogy egyedül van a dolgaival a világban, a nem érintettekben (ciszheterókban) pedig fenntartja azt a nézetet, hogy ez egy nagyon ritka dolog, ezért bármilyen heteroszexualitástól eltérő érzés és vágy nagyon ijesztő lesz számukra is” – folytatja a szakértő.

Ha nem tanulhat az ember a melegségről, akkor azt a rá zúduló téves információk alapján fogja értelmezni. Ha a szexualitás valódi diverzitásáról nincs szó, akkor a médiából egyébként áramló téves infók, narratívák erősödnek meg az emberek fejében arról, hogy mi az, hogy szex, mi az, hogy vágy, mit szabad és mit nem szabad csinálni, és mit nem normális érezni. Előíródik ezzel egy helyes, morálisan felsőbbrendű szexualitás: amivel kapcsolatban a ciszheterók szoronganak, hogy nem felelnek meg neki teljesen, a melegek pedig tudják, hogy egyáltalán nem képesek megfelelnek neki.

Nem mindegy, hogyan történik a felvilágosítás

A felvilágosítás módja is kulcsfontosságú. A WHO definíciója szerint a szexuális egészség a szexualitással kapcsolatos fizikai, mentális és szociális jóllétet jelent, amelyhez a szexualitás és a szexuális kapcsolatok témájának pozitív, tiszteletteli megközelítése szükséges. Hasonlóan fontos, hogy az embereknek lehetőségük legyen olyan élvezetteli, biztonságos szexuális élményeket megélni, amelyek mentesek a diszkriminációtól, agressziótól és kényszertől.

„Egy olyan szexuális kultúra, amiben nem a szégyen irányít, ahhoz járul hozzá, hogy a fiatalok felismerjék és hatékonyabban képviseljék, kommunikálják a testükkel és vágyaikkal kapcsolatos szükségleteket, vagy akár azt, hogy hogyan szeretnének védekezni. Ha a szégyen irányít vagy nincs információ, akkor a fiatalok sok olyan történést vállalhatnak be, ami nem esik nekik jól igazán, vagy egyenesen valamilyen módon árthat a szexuális egészségüknek” – mondja Vecsernyés Anna.

Ellenben a tájékoztatás hiánya még a kormány által kitűzött cél elérésére sem alkalmas.

Az identitást vagy a vonzalmat az információk visszatartása nem tolja semmilyen irányba, hiszen ezeknek mély biológiai gyökerei vannak, a társas hatások pedig nem olyan egyszerűek, mint hogy a szexuális felvilágosító órán mit hallunk, vagy hogy milyen identitások és orientációk létezését ismerjük. Sőt, ezek az információk nincsenek hatással az identitásunkra, inkább az identitásunkkal kapcsolatos érzéseinkre hathatnak, hogy jól vagy rosszul érezzük-e magunkat a bőrünkben. Nem változtatja meg tehát a szexuális orientációt vagy nemi identitást, inkább az önmegértést és az önelfogadást segítheti elő.

Az új törvénynek nagy befolyása lesz a társas kapcsolatokra is. Ha egy előírt szexualitás vagy identitás képét vetítjük a fiatalokra, annak káros következményei lesznek, mind az egyénben, mind az osztályközösségben. A nyílt kommunikáció elősegíti, hogy a diákok biztonságban érezzék magukat. Az előírt szexualitás a ciszhetero fiatalokban olyan szorongásokat és identitásvédő mechanizmusokat alakít ki, amelyek segítenek nekik abban, hogy a nem kívánatosnak címkézett identitásoktól távol tartsák a saját magukról alkotott és mutatott képet. Így az osztályközösségekben spontán beindul egy sokszínűség ellen ható folyamat, ami az egyébként is hiányos felvilágosítás hatásait tovább erősíti.

„Ha például a nemi identitás tabu, azzal mindenkin megnövekszik az a nyomás, hogy egy olyan szűk dobozba kell tudni beleférni, amibe nagyon sok heteroszexuális és cisznemű ember sem fér bele.

Serdülőkorban a nemekről hajlamosak a fiatalok nagyon fekete-fehéren gondolkodni: aki nem teljesen nőies, akár csak egy apró szempont miatt nem fér bele a »nődobozba«, arra azt mondják, hogy férfias vagy hogy fiú. Ez a folyamat akár bullyingban és egymás bántalmazásában is lecsapódhat”– mondja a pszichológus.https://oktatas.atlatszo.hu/2021/10/18/meg-a-kormany-celjaival-is-teljesen-szembemegy-a-homofob-torveny/?fbclid=IwAR0i85sH4oBoPyyijl71jwb_WBW-SSX86CuNXTDKRpBLzhtcrBa5R3yU8ug