Besúgók, ügynökök, újságírók. Egyszer volt…

A dolog természetéből adódóan ezek az ügynökök nem tudhattak egymásról sem. Így fordulhatott elő, hogy a mi „Dávidunkról” egy másik lapnál dolgozó ügynök: Fahidy József, fedőneve „Meszlényi Károly”, többször is jelentett.

(„Meszlényi” az állambiztonsági szolgálat legaktívabb, legtermékenyebb újságírója volt: jelentéseit nyolc kötetben, mintegy 2500 (!) oldalon őrzi az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára.)

Mit mondjak, sok jót nem írt „Dávidról”: „Magatartásának állandó jellemzője az elégedetlenség. Jóval többre tartja magát, mint amennyi a valós értéke. Féltékeny mindenkire, s ugyanakkor mindenkit irigyel, aki keres. Irigyli Czibor Jánost (író, kritikus, a Színművészeti Főiskola tanára), aki szerinte tehetségtelen, de mégis ’miért van annak több nője, több munkája, mint nekem?’ Kétfajta emberrel barátkozik. 1. akitől vár valamit, 2. akit lenézhet, és cipőtörlőnek használhat. Jelenleg nősülési tervei vannak, de azt sem tudja, kit kellene elvennie feleségül. Anyagi helyzete jó, bár akármennyi pénzzel is rendelkezik, minden elúszik nála, hiszen hihetetlenül sokat eszik. Van róla olyan pletyka is, hogy ha előtte beszélsz, azt hallja a Cég…”

És tényleg…

„Meszlényi” volt a profibb. Nyüzsgő nagyvilági életet élt, keveset aludt, rohanva habzsolta az eseményeket, mindenütt ott volt, mindenkit ismert, mindenről jelentett. Politikusok, művészek, színészek, tudósok, sportolók, bárzongoristák, artisták, sztepptáncosok, ripacsok, stricik, főpincérek, kávéházak és kiskocsmák oszlopos figurái, az éjszakai élet hírességei és nappali pillangók egyaránt baráti, ismeretségi körébe tartoztak. Könnyen és gyorsan írt, hol komolyan, hol lezseren. Doktorálhatott volna Tamási Áronból, Sarkadi Imréből, Pártay Tivadarból, Ungvári Tamásból, Boldizsár Ivánból és másokból. Ismerte a rivaldafényben szereplők emberi gyengeségeit, gyarlóságait, adomázott és pletykált is pásztorórákról, ivászatokról, legendás nőügyekről, szerencsejátékosokról, hamiskártyásokról, pénzhajhász karrieristákról, sikkasztókról, csalókról. (Fájdalom, az utóbbi, úgynevezett szenzitív adatokat a Levéltár cenzorai kötelességszerűen törölték, ám szerencsére nem mindenhonnan sikerült a törlés, így véletlenül megmaradt egy-két csemege az utókornak is.)

Az estisekről tehát leginkább „Dávid” és „Meszlényi” áldozatos munkálkodásának köszönhetően tudhatunk titkokat. Rajtuk kívül olyan házmesterféle besúgó nem volt több a lapnál – én legalábbis nem találtam ilyen adatot az Állambiztonsági Levéltárban –,

azt viszont nyugodtan állíthatom, hogy a III/I (hírszerzés) és a III/II (kémelhárítás) meglehetős mennyiségben foglalkoztatott estis újságírókat.

A dolog természeténél fogva ők leginkább a külpolitikai, illetve a sportrovatból kerültek ki, ennek oka, hogy e két rovat tagjai már az ötvenes években is feltűnés nélkül utazhattak nyugatra. (A belpolosok és a kultúrosok alig kaptak lehetőséget estis kiküldöttként megtekinteni az „imprilistákat”.)

Akkoriban az üzeneteket még futárok hozták-vitték, hol voltunk még a digitális, kódolt küldeményektől. Ezért aztán állítólag az is előfordult, hogy az olasz televízió, a RAI, élő adásban kapcsolta „Pufit”, aki újságíróból nemesedett a római magyar követség sajtóattaséjának megbecsült posztjára, s aki éppen egy fa odújába helyezte el a titkos küldeményt. Ezt ugyan soha nem ismerték el, de tudjuk jól: nem zörög a faodú, ugyebár… (Megjegyzendő, mára már a digitális világ is feltörhetővé vált, hírek szerint a szolgálatok visszatértek a futárokhoz. De talán most már elkerülik a tévéközvetítéseket.)

Ami a sportos történeteket illeti – leginkább a mulatságos jelző jut eszembe. A külpolos akciókról már nem annyira. Akkor előbb mulassunk: néhány sporttárgyú akció.

Jelentés és intézkedés az 1958. január 9-én hazánkban megrendezendő tőrvívó nemzetek közötti bajnokságra érkező öttagú olasz csapatról. „Az Astoria szállóban lévő hálózatunkon keresztül ellenőrizzük, hogy milyen magyar személyek keresik fel őket a szállóban. Ezeknek a magyar személyeknek operatív ellenőrzését megkezdjük. A csapat vezetőjét, Battaglio Robertót operatív technikával ellátott szobában szállásoljuk el.”

Jelentés és intézkedés az 1958. április 12-én a Real Madrid-Vasas labdarúgó mérkőzésre érkezett 21 spanyol labdarúgó, kísérő, valamint 25 újságíró megfigyeléséről. „Az újságírók mellé az OTSH ad tolmácsot, a „Szekeres” fedőnevű informátort. A szállodák hálózati személyeit az objektumokat tartó operatív tiszt elvtárs igazítja el.”

Jelentés és intézkedés az 1958. július 17-én Budapesten megrendezendő birkózó világbajnokságról. „A versenyre kb. 250-300 versenyző, kísérő és újságíró érkezik. Hálózattal rendelkezünk a birkózóknál, a kísérőknél valamint az újságíróknál is. A tolmácsok között folyamatban van a beszervezés.”

Jelentés és intézkedés az Express Ifjúsági Utazási Iroda által szervezett olasz útról. „A csoport 84 fős volt, 2 vezetővel, 4 helyettessel és 4 tolmáccsal. A biztosítást 2 operatív tiszt, 3 hálózati személy, 7 alkalmi informátor valamint a csoport 2 vezetője végezte.” A jelentés 14 oldalon sorolja a szörnyűségeket: volt, akinél 800 forint volt engedély nélkül, sokan találkoztak korábbi disszidensekkel, akiknek levelet, csomagot adtak, vagy vettek át tőlük, egyesek pedig szexuális kalandokba keveredtek.

Ami a Magyar Galambsport Szövetség 1958. július 25-27-én rendezett nemzetközi postagalamb-versenyét illeti, no, itt aztán jelentős gondban volt az elhárítás. Ugyanis 39 nyugatnémet és 4 osztrák röptetővel 70-80 ezer galamb érkezett. Ki számolja meg ezeket? Márpedig a postagalambok, ugyebár kiválóan felhasználhatók üzenetváltásra. A lábukra erősített fémtokban cigarettapapír vékonyságú speciális papíron jelentős mennyiségű szöveg küldhető. Ezért külön csapat figyelte a magyar galambászokat is, hiszen ők, kis dobozokban, átvehetnek akár több galambot is, amiket aztán egy-két nap után visszaengedhetnek.

Mit csempésszünk? „Petur” ügynök jelenti 1958. augusztus 1-én: Az érkező olasz úszóknak több magyar barátja van, akik megírták, mit hozzanak nekik az olaszok. „Olaszországból nem kifizetődő dollárt hozni, mert ott 600 líra egy dollár, amiért itt nem kaphatnak 45 forintnál többet. Viszont egy golyóstoll csak 80 líra, de itthon ezért is adnak 45 forintot, vagyis nem hatszáz, hanem 80 líráért lesz 45 forintjuk. Az aranyóra is jó, meg a nylon áru.”

Egy estis kollegina mesélte. Valami világversenyre indult a sportújságírók összeszokott csapata, évek óta ismerték egymást, általában együtt utaztak. Ám ezúttal a kiküldöttek között akadt egy ismeretlen arc is. Az Esti újságírója odament az idegenhez, s barátságosan megkérdezte: ki ő és melyik laptól utazik? Mire a pasi a legtermészetesebb hangon: az Esti Hírlaptól…

Hát, valahogy így. De tudok mutatni komolyabb ügyeket is.

Gálszécsy András tárca nélküli miniszter 1991-ben elárulta – akkoriban ő felügyelte a polgári titkosszolgálatokat –:

„Ez az ország mindig szegény volt ahhoz, hogy külföldön nagyobb hírszerző hálózatot tartson fel. A szocialista országok felé tilos volt hírszerzést folytatni, amit mi sajnos komolyan is vettünk, nyugat felé pedig igazából nem volt pénz az ügynökökre. Maradtak a személyes ismeretségek, a kocsmai beszélgetések.”

Amire ugyebár kiválóan alkalmasak az újságírók.

Sorozatunk záró részében négy estis újságíróról lesz szó, részben Ilkei Csaba, ugyancsak volt estis kolléga kutatásait felhasználva. Hárman közülük külpolitikusok voltak, a negyedik sportújságíró. Egyikük még ma is dolgozik: a szakma doyenje, a 91 éves Paul Lendvai, kettő meghalt, a negyediket meggyilkolták.

Polgár Dénes

Rá talán nemcsak az újságolvasók, de a ’70-es évek tévénézői is emlékezhetnek: valóságos forradalmat okozott az 1971-ben általa kitalált és főszerkesztett A Hét című műsorával, amely vasárnap este 7 órakor képernyő elé ültette az egész országot, s ami először nyitott ablakot a nyugati világra az elzártság évtizedei után.

Polgár a lap indulásakor az Esti Hírlaphoz került, ahol 1958-ig dolgozott, majd az MTI-hez igazolt, ahonnan 25 éven át először Kairóból, majd Washingtonból, később Bonnból, végül Brüsszelből tudósított. Franciául, angolul, németül és olaszul hibátlan eleganciával beszélt és írt, Európában szinte nem volt olyan elnök, miniszterelnök, akivel ne készített volna interjút. Tudását, tájékozottságát mindenütt elismerték. Willy Brandt kancellár olykor, egy-egy fogadás után karon fogta, hogy sétáljon vele a kancellária kertjében, amikor is átbeszélték a világ dolgait. Úgy tudom, hogy az ilyesfajta séták washingtoni tartózkodása alatt Kennedy-vel is megismétlődtek.

Első kiküldetése előtt saját kezűleg írta meg beszervezési nyilatkozatát:

„Segítségemet önként felajánlom a Belügyminisztériumnak, s tudomásul veszem, hogy a munkával kapcsolatos kérdések és a tudomásomra jutott adatok államtitkot képeznek, s ezekről soha senkinek, semmiféle körülmények között nem beszélek. Jelentéseimet ’Virág’ fedőnéven írom alá.”https://merce.hu/2021/02/27/kisert-a-mult/