Kásler szerint Mátyás király csontjainak összerakása segíthet átvészelni a járványt

Mátyás király csontjainak összerakásáról beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki az egészségügyért is felelős. Az egyik kérdésre, ami valójában nem is kérdés, hanem inkább egy felvetés volt, miszerint „az egyik lap szerint inkább a járvány kezelésére kellene több időt fordítania, nem a Hunyadiak csontjainak felkutatására”, Kásler hosszan válaszolt és elmondta, mi is az ő feladata, illetve hogy múlt héten csütörtökön mennyi mindent csinált.

Például

  • „megnézte a fa koporsó felnyitását,
  • a csodálatosan szép pálos rendi gótikus templomot,
  • tájékoztatták a feltárásokról,
  • közös kulturális programokat beszélt meg a varasdi püspökkel és a horvát kulturális minisztérium képviselőivel,
  • valamint részt vett a maradványok visszatemetésén és megáldásán.

Ezek után kifejtette, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumához kilenc ágazat tartozik, amihez hozzátette, hogy

„bár jelenleg elsődleges a járvány elleni védekezés, ezekről sem lehet elfeledkezni”, szerinte „éppen a kultúra és a tudomány az a terület, amely segíthet átvészelni az embereknek ezt a nehéz időszakot”,

és bízik abban, hogy „sokan érdeklődéssel fogják követni az új arcehogenetikai-történeti kutatásokat”.

(hírTV)