A tanulmánykötet bemutatóján többen is kiemelték Csaba László közgazdászprofesszor európai törésvonalakkal foglalkozó esszéjének egyik érdekes, és az elemzők által többnyire csak marginálisan érintett okfejtését. Ebből az derül ki, hogy miközben a populista európai vezetők a keletről és délről beáramló néptömegekkel szemben az egységesen kereszténynek hirdetett Európa hagyományait és értékeit védenék, keresztény egység gyakorlatilag soha nem is létezett. Szűcs Jenő történészre hivatkozva Csaba arra mutat rá, hogy a fejlődést hosszú távon esetleg nem is (csak) az anyagi, hanem a szellemi feltételek és körülmények határozzák meg.
Mindezen körülmények és feltételek legfontosabb, összeurópainak tekintett tényezője a 20. századig a vallás volt, ami alapjaiban határozta meg a társadalmak formális és informális intézményrendszerét és elfogadott sikerstratégiáit – veti fel tanulmányában a CEU professzora. Csakhogy a vallás – úgy is mint kereszténység – korántsem egységes Európában, és talán soha nem is volt az. A nagy európai birodalmak születése óta jellemző, hogy a bizánci, görög-keleti modellben a világi és az egyházi hatalom teljes egybeolvadása, a cezaropapizmus, míg a római modellben a két hatalmi ág dinamikusan változó feszültsége és versengése határozta meg a társadalmi kereteket. Mindezt a 16. századtól még tovább árnyalta a protestantizmus, amely azokban az országokban, ahol a protestáns egyházak képesek voltak a római katolikus egyeduralmat áttörni, úgy teremtettek szövetséget egyházi és állami hatalom között, hogy a két terület képviselői kölcsönösen távol tartották magukat egymás ügyeitől.