Elképedtem azon a híren, mely szerint Kaminski Fanny, Orbán médiaguruja 4,2 milliárdot kapott a kabinetirodától. A szám annyira hihetetlen, hogy kicsit utánakerestem. Kaminski azzal védekezik Facebook bejegyzésében, hogy 30 alkalmazottal dolgozott a TRITON COMMUNICATION nevű kft-jével.
Ez a közlés azért érdekes, mert ugyanolyan hazug, mint amilyen hazug volt az egész Orbán kormány ténykedése, és a FIDESZ kampánya.
Vajon miért hitte azt Kaminski kisasszony, hogy senkinek nem jut eszébe előhívni a NAV teljesen hivatalos és nyilvános adatait? Ezek tételesen cáfolják őt. Íme a cég bevételei:
2021: kb. 20,2 millió Ft árbevétel
2022: 260,7 millió Ft
2023: 800,84 millió Ft
2024: 942,39 millió Ft
2025: 1,0877 milliárd Ft
Közben a 2023–2025-ös üzleti években – ellentétben Kaminski állításával nem 30, hanem csak 5 fő volt az átlagos foglalkoztatotti létszám.
És ehhez a 3 milliárd 24 millióhoz jött még az idei összeg, ami természetesen még nem szerepel a cég bevallásban, de amit a miniszterelnökség közzétett, abból az következik, hogy az is meghaladta az 1 milliárdot.
És végül hadd idézzem Kaminski Fannynak az általam csodált nagypapájának, Örkény Istvánnak egy gondolatát: „Az életet nem lehet megúszni. De legalább érdemes megpróbálni stílusosan elbukni benne.”

16 Responses
Tudjuk! rács,rács,bilincs,bilincs
A tisza vérszomj egy fekvő nyolcas.
vége a közpénzkurvázásnak dagadt
most már szopjon le a satrafa
Benne volt a programban.Ezért szavaztam rájuk.
Végül is a saját nyomorodra szavaztál. Jogod volt hozzá.
Igen Zotyóka…Nekem most rossz…:):):)
Elképedtem, hogy még lászló Juszt nem jött vissza
Szerencsére Szél Bernadett már kijött Orbán börtönéből.
„S ah, szabadság nem virúl / Az orbánisták véréből, / Kínzó rabság könnye hull / fidesz Árvánk hő szeméből!”
Csak lefordítottam Bakát a Tokaji Irótábor számára.
Hat év átlagában az év 365 napján Kaminski kisasszony kb. napi 80.000.-HUF-ot kasszírozott.
Kohn bácsi azt mondaná: ” Hm. Ügyes .”
Ő is azt gondolta, mint a többiek , hogy ez a trend még folytatódik a következő 4 évben . . .
De ez nem jött be.
Neki se . . .
„Az életet nem lehet megúszni. De legalább érdemes megpróbálni stílusosan elbukni benne.”(Örkény nagyapó, győgyszervegyész)
Tudjuk! Juszt NULLA költségekkel dolgozott. Profit : 100% . Ezt már I. Nagy Parizeus is elsütötte.
Hermanosok utcára! Munka van! Nincs lazsuka! Miskolci pedagőgösök, halljátok! Teljesen felizgultam ahogy a klimaxos rendesen manökenesen (keresztbe rakott lábakkal) jött felém.
https://www.facebook.com/reel/1047212431258282
Majd szalai piroska szexistennő aláírásgyűjtése megállitja…:):):) Főleg hogy te is terjeszted a facebookon …:):):)
Hizelgő! Mondták a lakótársak is , hogy úton-útfélen nyomozol utánam.
Segítek; ” Az pedig a név eredete, hogy ott lakik az öreg báró Kadarkuthy, s erre ráfogták, vagy talán igaz is, hogy miután egyetlenegy kút van a falu végén, amiből vízzel szokta magát ellátni az egész helység embere és barma, s egy nyáron az is szertelen kiapadt: az öreg báró éjszaka alattomban teletölteté a kutat borral, s másnap gyönyörű mulatsága volt aztán, amikor nemcsak minden ember és asszony, hanem minden állat és baromfi le volt részegedve az egész faluban; részeg béresek szaladgáltak részeg tinók után, részeg kutyák ugattak részeg nótákat, s részeg gazdasszonyok hajszolták részeg tyúkjaikat az udvaron; minden élőlény tántorgott, dülöngélt, a kakas nem tudott kukorítani, a pulykát előrevitte a feje, kacsák, libák boldog öntudatlanságban pislogtak a fal mellett, a bornyúk balettot jártak, s az egész faluban olyan lárma, éneklés és fazéktörés volt, hogy a báró úr odafenn a kastélyban majd minden gombot lenevetett a mellényéről.
Ezért azután elnevezték a faluját Borkútnak, őt magát Borkútinak.
A jó úr nem haragudott érte. Általában nem lehetett őt megharagítani. Akármiféle tréfát, pajkosságot el lehetett vele követni, ő azért nem haragudott, hanem visszaadta, ha lehetett kétszeresen.”
„Mondták a lakótársak is , hogy úton-útfélen nyomozol utánam.”
Ajaj.Már megint lebuktam?:):):)
Borkúti?Ki az?
Imádlak, :):):), mint fészbuk oldalam követőjét
Csak kíváncsi vagyok tudsz e mrg balf@szabb lenni Tudsz…:):):)
Inkább kölcsönadnád polcaidat Helgástul , Lannert eftásnőnek!
„Kevesebb stressz. Több élmény. Jobb iskola. Rugalmas tanulásszervezés az alsó tagozatban.
Az iskola első évei meghatározóak abban, hogyan viszonyul egy gyermek később a tanuláshoz. Ezért azt szeretnénk, hogy az alsó tagozat minél inkább a kíváncsiságról, a felfedezésről, a közös élményekről és az örömteli tanulásról szóljon.”
„A Helga egy híres, 1967-ben bemutatott nyugatnémet (NSZK) szexuális felvilágosító film és az abból készült könyv címe. A főszerepet Ruth Gassmann színésznő alakította, Magyarországon pedig nagy sikerrel vetítették a mozikban az 1960-as és 70-es években, klasszikus magyar szinkronnal.”