Rák. Bajt hozhatnak a cukrozott italok, még a 100 százalékos narancslé is

A brit tanulmány

különlegessége, hogy elsőként nevezi meg a természetes és a hozzáadott cukrot is a rák okozójaként – írja a tanulmány eredményeit idézve a consumerreports.org, amerikai fogyasztóvédelmi szaklap online verziója.

Bajt hozhatnak a cukrozott italok, még a 100 százalékos narancslé is

A tanulmány 101 ezer egészséges francia felnőttet vizsgált, akik 9 éven át félévi rendszerességgel kérdőíveket töltöttek ki az étkezési szokásaikról. Ebben a 100 százalékos gyümölcslevek és a cukorral ízesített italok napi bevitelét a kutatók külön vizsgálták, hogy hatásukról számot tudjanak adni.

A nem cukros italokhoz képest napi 1 deciliter cukrozott üdítő elfogyasztása 18 százalékkal emelte a rák kockázatát, az emlőrákét pedig 22 százalékkal növelte a vizsgált csoportban. A kutatók nem találtak kapcsolatot a rák kialakulása és a diétás italok fogyasztása között.

Mathilde Touvier, a Sorbonne Paris Cité Kutatási Központjának vezető munkatársa szerint számos oka van annak, hogy a cukros italok növelhetik a rák kockázatát. Az egyik például az, hogy a cukor gyulladást okoz a sejtekben, ami azok károsodásához vezet. Az ilyen italok elfogyasztása azonnal megemeli a vércukorszintet (glükóz), ami a rák kockázati tényezője, különösen az emlőrák esetében. A cukor ugyancsak kárósító hatással van az emberi szervezetben élő mikrobákra, amelyek nélkülözhetetlenek a betegségeket okozó mikroorganizmusok elleni küzdelemben.

Alice Bender, az amerikai Rákkutató Intézet táplálkozási programjainak vezető igazgatója szerint nem baj, ha megjutalmazzuk magunkat néha egy-egy pohár cukrozott itallal vagy gyümölcslével. A naponta elfogyasztott folyadéknak azonban leginkább alacsony kalória tartalmúnak kell lennie, ilyen például a víz, az édesítetlen tea vagy kávé, alacsony zsírtartalmú tej. Négy tippet is ad az egészséges hidratáláshoz:

A sima víz még mindig a legjobb szomjoltó, mert cukor- és kalóriamentes. Ha unalmas már, néhány jégkockába fagyasztott gyümölcs vagy gyógynövény, mint például a menta vagy a levendula ízletesebbé teszi. Ha inkább szénsavas italt szeretne, válasszon szódát, de győződjön meg róla, hogy nincs benne édesítő.
A diétás italokkal is érdemes óvatosnak lenni. Bár ebben a tanulmányban nem tértek ki rá, de másokban ezek fogyasztását is összekapcsolják például a 2-es típusú cukorbetegséggel és a sztrókkal.
A kávébab és a tea gazdag antioxidánsokban, amelyek egyes tanulmányok szerint ellenszerei is lehetnek a ráknak. Azonban a consumerreports.org szerint ez egy megosztó vélemény. 2017-ben két tanulmány is foglalkozott a kávéfogyasztás és a gyakori megbetegedések, köztük a rák következtében fennálló halálozási kockázat közötti kapcsolattal. Ami mindenképpen fontos, hogy cukor nélkül fogyasszuk ezeket az italokat, némi fahéj vagy kakaó rászórásával kellemesebb ízt kaphatunk.
A sportitalokat akkor érdemes fogyasztani, ha legalább egy órát töltünk naponta a szabadban aktív edzéssel. Ha már szokássá vált a családban a gyümölcslé vagy energetizáló italok fogyasztása, hígítsuk azokat vízzel, hogy minél kevesebb cukrot vigyünk be a szervezetünkbe!

napi.hu