Miskolc. Napi Gáti. Az utolsó képviselő, akivel értelmesen lehetett beszélni, Szűcs Tamás volt,de annak már 20 éve

szucs tamas 231005 ja 8.jpg

Itt mindenki hülye? – ismerd meg képviselőidet 4.

Közúti jelzőtáblát kihelyezni, és útburkolati jeleket felfesteni nem lehet csak úgy hasraütéssel minden hülyének, ahhoz bizony írásos közigazgatási határozat kell(ene). Amit meg nem a pékek vagy a barberek jogosultak elrendelni, hanem állítólagos közlekedési szakemberek.
Nekem épp ezért az ütött szöget a fejembe, hogy mennyire kell hülyének lenni ahhoz, hogy ahol nincs útkereszteződés, ott is kihelyezzenek besorolási rendet jelző táblát, és felpingálják hozzá a nyilakat.
Persze aki látott már pingáló „szakembereket”, az tudja, nincs semmiféle papírjuk, megrendelésük, hanem ahol felismerni vélnek valamit, oda nyomnak egy kis festéket.
Azért van itt valami, amit már csak tábla jelez, a festék rég lekopott, a szakemberekből meg hiányzik a szaktudás meg az intelligencia, nevezetesen egy kerékpáros átvezetés. Természetesen az is lehet, hogy pont kifogyott a sárga festék. 🙂 ezért nem sikerült pont azt felfesteni, ami indokolt lenne.
Ezernyi hasonló hibát találhat aki keres, illetve nem is kell keresni, a témák hadserege az utcán hever.
Na de ehhez nem innen-onnan összeguberált gagyi képviselőkre lenne szükség, hanem olyanokra, akik fontoskodás helyett nyitott szemmel járnák a körzetüket.
Az utolsó képviselő, akivel értelmesen lehetett beszélni, Szűcs Tamás volt,de annak már 20 éve.
Akkor kezdeményezésére elrendeltek egy rendkívüli felülvizsgálatot, melynek eredményeként felfedeztek nagyjából ezer hibás közúti jelzést. Most is találhatnánk ennyit, de a mostani képviselők nem megoldani, nem felismerni, de még felfogni sem képesek a problémákat. A fidesz már csak a salakban tudott guberálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű