Miskolc. Legalább öt kommunikációs tanácsadó dolgozik az önkormányzatnál

 
 
Szerző
☝️ Emlékeznek még? Amikor az áprilisi választásokat követően Alakszai Zoltán távozott a kormányhivatal éléről, sokakban felmerült a kérdés: vajon mi lesz „szárnysegédeivel”? Átmentik őket a miskolci Városházára, hogy ne maradjanak munka és fizetés nélkül❓
A polgármester akkor határozottan cáfolta ezt a feltételezést. Ehhez képest június 1-jén munkába állt az önkormányzatnál egy korábbi kormányhivatali vezető. Természetesen vezetői munkakörben, valamivel több mint 700 ezer forintos havi illetményért. Mielőtt meglepődnénk, az összegen, hogy csak ennyi, mutatom az okosságot! 😡
👉 Már a munkába állása, azaz a próbaidejének első napján kapott egy külön célfeladatot, pontosan havi 1 599 700 forintos díjazásért. A feladat többek között az önkormányzat és a Miskolc Holding kommunikációjának összehangolása, kommunikációs stratégia kidolgozása és a döntés-előkészítési folyamatok felülvizsgálata volt.
Ebből aztán adódik is néhány igazán kínos kérdés.
➡️ A Városháza szervezeti és működési szabályzata szerint ugyanis az érintett vezető alapfeladatai közé tartozik a kapcsolattartás az önkormányzati cégek és intézmények vezetőivel.
Ha ez eleve a feladata, mi indokolja a havi közel 1,6 millió forintos megbízást ugyanezért?
➡️ Ráadásul épp a napokban írtam, hogy legalább öt kommunikációs tanácsadó dolgozik az önkormányzatnál. Akkor miért épp egy jogászra bízták a kommunikációs stratégia kidolgozását?
➡️ És őszintén! Mennyire életszerű, hogy valaki a próbaideje első napján a fizetésén felül egy ilyen értékű célfeladatot kapjon?
A megbízás egyébként 2 hónapra szólt. Kíváncsi lennék, azóta mi történt? Vajon találtak neki egy újabb jól fizetett célfeladatot?
🤔 Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy érdemes alaposan megnézni a célfeladat kiírását is. Önök észreveszik a sebtében összedobott fércmunkában az ellentmondásokat?
✍️ Írják meg kommentben, milyen érdekességeket találtak!b
Lehet, hogy egy kép erről: szöveg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű