Terhességük miatt a Nike megvágta a szponzori támogatásukat

Több amerikai atlétanő is azzal állt a nyilvánosság elé az utóbbi hetekben, hogy terhességük miatt a Nike megvágta a szponzori támogatásukat. Nem értik, miért csökkentené az értéküket, hogy állapotosok és gyereket szülnek. Szerintük, ahogy más munkáltatóknál, járna nekik a szülési szabadság és védettség.
Elég nagy ütést vihetett be a Nike-nak a New York Timesnak nyilatkozó három futónő, a hatszoros olimpiai bajnok Allyson Felix, Alysia Montano és Kara Goucher, miután a Roland Garros salakján Serena Williams olyan felsőben jelent meg, amin a bajnok, királynő, istennő szavak mellett az anya is szerepel.

Williams is a Nike egyik kiemelt szponzoráltja, tavaly tért vissza a legjobbak közé szülés után, vele próbál javítani az imázsán a sportszergyártó. A teniszező még egy nyilatkozatban is szponzora mellé állt, ami szerinte képes változtatni korábbi politikáján.