Hadházyék 680 ezer aláírást gyűjtöttek össze az Európai Ügyészség mellett

„A magyarok kinyilvánították,

hogy nem kérnek a korrupcióból, és támogatják a csatlakozást az Európai Ügyészséghez”

– írta Hadházy, aki szerint a kormány nem érvelhet azzal, hogy a magyarok elutasítják a csatlakozást, hiszen a közvélemény-kutatások is megerősítik, hogy a többség csatlakozás-párti. Szerinte most csak a kormány és a Fidesz vezetői nem akarnak részt venni az együttműködésben, mert tudják, elveszne az a védettségük, amit a Polt Péter vezette magyar ügyészség biztosít számukra.

„2010-ben a Fidesz azért jutott hatalomra, hogy ellophassa az EU-s pénzeket, de most már azért kell lopnia, hogy hatalmon maradhasson”

– írta Hadházy, aki szerint az EU-s források jelentik a mostani rendszer üzemanyagát, ebből tudja fizetni a saját embereit. Ezt kell megakadályoznia az Európai Ügyészségnek – írta a képviselő a Facebookon.

„Ez az akció egy tüntetés. Egymilliós tüntetést hirdettem meg, és hatalmas eredmény, hogy 680 000 ember részt is vett ezen”

– írta Hadházy, köszönetet mondva annak a kb. 26 ezer embernek, aki segített összegyűjteni az aláírásokat. Szerinte kemény munkával lehet nyomást gyakorolni a hatalomra, és „most az EU-s intézményeken a sor, hogy fokozzák a nyomást a magyar kormányra, ha nem akarják, hogy az európai adófizetők finanszírozzanak egy olyan rezsimet, amely már nyíltan az EU ellen dolgozik”.

Az európai uniós ügyészséghez csatlakozás ügyében tartott aláírásgyűjtésről rendezett sajtótájékoztató kezdete előtt az aláírásgyűjtő íveket tartalmazó dobozokat pakolják az Országházban 2019. június 5-én.
Az 680 000 aláírásból 130 ezret az MSZP és a Momentum aktivistái gyűjtöttek, a többi párt szervezetten nem gyűjtött, bár több helyi szervezetük és aktivistájuk is segítette a munkát.

444.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű