2018 szeptemberében
munkáltatói és rendőrségi eljárás indult testi bántalmazás vádjával az óvó bácsi ellen az egyik új kisgyerek szüleinek feljelentése alapján. Az intézmény szülői közössége azonnal Facebook-közösséget hozott létre. „Kiállunk Mezey Attila óvodapedagógus mellett” címmel. A pedagógus végig tagadta a vádakat, és most örömmel tudatta a közösségi oldalon, hogy a napokban megkapta a rendőrség határozatát az eljárás megszüntetéséről.
A boon.hu-nak elmondta: az ügyben azért vállalta föl a nyilvánosságot, mert szeretett volna példát mutatni, és lelket önteni azokba a pedagógusokba, akik hasonlóképpen jártak vagy esetleg a jövőben ilyen helyzetbe kerülnek.
– Nem szabad elsőre rábólintani a munkáltató ajánlatára, hogy közös megegyezéssel megszüntesse a munkaviszonyát. Ha valaki tudja, hogy ártatlan, akkor ki kell állnia az igazáért és harcolni kell. Felettem a feljelentést tevő szülő egy nap után pálcát tört, hiszen a gyereke második nap volt az óvodában, amikor azzal ment az édesanyjához, hogy az óvó bácsi megpofozta. Aztán a vádiratban már azt is állította, hogy a nyakánál fogva felemeltem a kisfiút. Ilyesmi nem történt – mondta Mezey Attila.
