A 47. MTK – DVTK következik

Az idei

pontvadászatban másodszor lép majd pályára az MTK vendégeként az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a DVTK labdarúgó csapata. Legutóbb ősszel Diósgyőrben legyőztük a budapesti kék-fehéreket, míg nyáron egygólos hazai siker született. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Borsodi

A Magyar Testgyakorlók Körét 1888. november 16-án alapították. Az MTK Budapest 23-szoros bajnok és 12-szeres kupagyőztes, míg a Szuperkupát kétszer hódították el. A klub színe a kék-fehér, de egy rövid időszakban – 1950 és 1956 között, amikor Bp. Bástya és Bp. Vörös Lobogó néven szerepeltek – piros-fehér is volt.

Az előző bajnokságot az NB II. első helyén zárták, így egy év szünet után ismét jogot szereztek az élvonalban való indulásra. A bajnokságot jól kezdték, hiszen az 5. forduló után a 4. helyen is álltak, azonban, ha csak az utolsó 20 forduló eredményeit 

Idei eredmények

Az MTK jelenleg 25 forduló után 9 győzelemmel, 4 döntetlennel és 12 vereséggel az OTP Bank Liga 7. helyén áll. Mindössze 4 ponttal előzik meg a 10. helyen álló Diósgyőrt. A bajnokságot jól kezdték, hiszen az 5. forduló után a 4. helyen is álltak a tabellán, azonban, ha csak az utolsó 10 forduló eredményeit vennénk alapul, akkor sereghajtók lennének.

10 meccses formatabella

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
1. Ferencvárosi TCFERENCVÁROSI TC 10 7 1 2 26 8 18 22
2. MOL Vidi FCMOL VIDI FC 10 6 1 3 14 12 2 19
3. Debreceni VSCDEBRECENI VSC 10 6 1 3 10 8 2 19
4. Újpest FCÚJPEST FC 10 4 5 1 14 6 8 17
5. Kisvárdai Master GoodKISVÁRDA MASTER GOOD 10 4 4 2 11 7 4 16
6. Diósgyőri VTKDIÓSGYŐRI VTK 10 4 3 3 10 19 -9 15
7. Puskás Akadémia FCPUSKÁS AKADÉMIA FC 10 4 1 5 12 12 0 13
8. Budapest HonvédBUDAPEST HONVÉD 10 3 2 5 12 15 -3 11
9. Paksi FCPAKSI FC 10 2 4 4 9 16 -7 10
10. Mezőkövesd Zsóry FCMEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 10 2 3 5 11 14 -3 9
11. Szombathelyi HaladásSZOMBATHELYI HALADÁS 10 2 2 6 9 17 -8 8
12. MTK Budapest FCMTK BUDAPEST FC 10 2 1 7 13 17 -4 7

2019-ben még csak egy alkalommal szerezték meg a három pontot, az idei 7 mérkőzésükön 1 győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség a kék-fehérek mérlege. 

  1. forduló: Újpest – MTK 0-2
  2. forduló: MTK – FTC 1-4
  3. forduló: PAFC – MTK 1-2
  4. forduló: MTK – DVTK 1-0
  5. forduló: DVSC – MTK 3-3
  6. forduló: Haladás – MTK 1-2
  7. forduló: MTK – Kisvárda 0-1
  8. forduló: Paks – MTK 3-0
  9. forduló: MTK – Mezőkövesd 2-2
  10. forduló: Vidi – MTK 0-3
  11. forduló: MTK – Honvéd 1-1
  12. forduló: MTK – Újpest 1-0
  13. forduló: FTC – MTK 2-0
  14. forduló: MTK – PAFC 3-2
  15. forduló: DVTK – MTK 3-2
  16. forduló: MTK – DVSC 0-1
  17. forduló: MTK – Haladás 4-0
  18. forduló: Kisvárda – MTK 1-0
  19. forduló: MTK – Paks 1-2
  20. forduló: Mezőkövesd – MTK 2-3
  21. forduló: MTK – Vidi 1-3
  22. forduló: Honvéd – MTK 2-1
  23. forduló: Újpest – MTK 0-0
  24. forduló: MTK – FTC 1-3
  25. forduló: PAFC – MTK 3-2

A legutóbbi mérkőzésen Felcsúton a Kychak – Katona, Balogh, Gengeliczki, Szelin (Banahene, 74.) – Vass Á. (Diallo, 85.) – Gera, Bognár, Vass P., Lencse (Kanta, 59.) – Torghelle összeállításban játszott a kék-fehér csapat.

Nyári játékosmozgás

A Hungária körútra télen hat új játékos érkezett és ugyanannyi távozott onnan.

Érkezett
Stephen Amankona (ghánai, Berekum Chelsea)
Nasiru Banahene (ghánai, Liberty Professionals)
Ulysse Diallo (mali, szabadon igazolható)
Farkas Norbert (Balmazújváros)
Schön Szabolcs (szabadon igazolható)
Slobodan Mihajlović (szerb, szabadon igazolható),

Távozott
Farkas Balázs (Zalaegerszegi TE FC)
Farkas Norbert (Monor – kölcsönbe)
Korozmán Kevin (Soroksár)
Kovács Botond (Monor – kölcsönbe)
Schäfer András (Genoa – Olaszország)
Takács Ronald (szabadon igazolható)

Az MTK kerete

Kapusok
1    Kychak, Artem    (UKR) 1989.05.16    14/0
20    Varga Bence    (HUN)    1996.01.09    0/0
98    Horváth László    (HUN)    1988.02.23    34/0 

Mezőnyjátékosok
77    Baki Ákos    (HUN)    1994.08.24    64/3
5    Balogh Béla    (HUN)    1984.12.30    244/14
62    Banahene, Nasiru    (GH)    2000.09.08.    1/0
71    Bidzilya Anton    (HUN)    2000.06.07.    2/0
9    Bognár István    (HUN)    1991.05.05    129/15
3    Deutsch Bence    (HUN)    1992.08.04    15/0
18    Diallo, Ulysse    (RMM)    1992.10.26.    66/16
13    Gengeliczki Gergő    (HUN)    1993.06.08    17/0
11    Gera Dániel    (HUN)    1995.08.29    56/5
88    Ikenne-King, Patrick    (NGR)    1991.10.29    111/0
19    Kanta József    (HUN)    1984.03.24    293/105
74    Kapronczai Gergely    (HUN)    2001.03.04.    0/0
22    Katona Máté    (HUN)    1997.06.22    31/0
70    Kulcsár Tamás    (HUN)    1982.10.13    236/44
29    Lencse László    (HUN)    1988.07.02    134/6
17    Mihajlović, Slobodan    (SRB)    1997.03.15.    2/0
27    Pintér Ádám    (HUN)    1988.06.12    134/6
7    Schön Szabolcs    (HUN)    2000.09.27.    2/0
33    Selin, Evgen    (UKR)    1988.05.09    11/0
14    Torghelle Sándor    (HUN)    1982.05.05    238/69
73    Varju Benedek    (HUN)    2001.05.21.    1/0
38    Vass Ádám    (HUN)    1988.09.09    111/1
10    Vass Patrik    (HUN)    1993.01.17    85/8
6    Vogyicska Bálint    (HUN)    1998.02.27    56/1

A vezetőedző

Az FTC elleni hazai vereséget követően Feczkó Tamást 2019. március 11-én Lucsánszky Tamás váltotta az MTK kispadján. Az 52 éves szakember 2014-ben feljuttatta fel az élvonalba a Nyíregyházát, ahol azonban már nem ő vezette a csapatot, 2016-ban pedig a statisztikák alapján a legeredményesebben dolgozó hazai edzőnek számított a profi osztályokat tekintve: abban az évben a megszerezhető pontok közel 70%-át gyűjtötte be a Soroksár élén – csapatával sokáig feljutó helyen állt többek között a Nyíregyháza, a Puskás Akadémia, a ZTE vagy a Békéscsaba előtt. A tréner januárban vette át a Ferencváros U19-es csapatának irányítását, ahol mindössze négy mérkőzésen ült a kispadon. Az MTK az első NB I.-es klubja.

Ismerős a másik oldalon

Bognár István tavaly nyáron szabadon igazolható játékosként érkezett a Hungária körútra. Diósgyőrben 2014 és 2017 között 55 mérkőzésen 7 gólt szerzett. 

Sipos Péter fizioterapeuta a 2017/2018-as szezonban Diósgyőrben dolgozott a DVTK női labdarúgó csapata mellett. Nagy szerepe volt abban, hogy a gárda első élvonalbeli évében a Magyar Kupában a második, a bajnokságban pedig a harmadik helyen végzett. 

Egymás ellen

A DVTK először 1951. április 4-én látogatott az akkor Bp. Bástya néven szereplő fővárosi együtteshez az élvonalban. Tomecskó József vezetőedző a Károlyi – Palicskó, Kakuszi, Futó, Török, Krucsai, (Pesti), Nagy, Csorba, Németh, Pribelszky, Vékony összeállítású együttest küldte pályára. A bajnokcsapat otthonában egy gólzáporos mérkőzésen 5-2-es vereséget szenvedtünk. Mindkét gólunkat Csorba János szerezte.

Ezzel együtt 23 idegenbeli mérkőzés telt el úgy, hogy nem sikerült két vállra fektetnünk a kék-fehéreket. Pontot és gólt is csak ritkán szereztünk ellenük.

A 24. mérkőzésünkön aztán megtört a jég. Az első győzelmünket „természetesen” a Diósgyőri Aranycsapat szerezte. Az 1979/1980-as idényben 4-1 arányban diadalmaskodtunk a Hungária körúton. Góljainkat Salamon József, Szlifka Miklós és Fükő Sándor szerezte, míg Varga a saját kapujába talált be. A DVTK-t Szabó Géza így állította fel: Veréb – Szántó, Salamon, Kádár, Kutasi, Oláh, Fükő (Szlifka), Tatár, Görgei, Szalai (Teodoru I), Borostyán.

Ezután is több mint 10 évnek kellett eltelnie, hogy újra győzelemnek örülhessünk. Az 1991/1992-es szezonban Tornyi Barnabás vezetőedző a Knotz – Bém, Csizi, Leskó, Nagy (Parhomenko), Molnár, Petcu, Farkas, Kiser, Szvisztun, Vitelki (Váczi) csapatot küldte pályára, Molnár István és Szergej Szvisztun góljára csak egy válasz érkezett., így 2-1-es sikert könyvelhettünk el.

http://dvtk.eu/17653-A_47_MTK_DVTK_kovetkezik-cikk-labdarugas