Rendjén van ez, dr. Kriza, Pfígler és Kiss urak, és persze dr. Schweickhardt? Tetszik maguknak a látvány? Akkor miért nem viszik el a házuk elé?

IMG 20181227 100331 copy

Ajándék a

miskolciaknak dr. Sch-től, a városgazdától.
Na nem tegnap került oda, van ennek már pár hónapja. Hogy hová?
Nem Lyukó, nem számozott utca, nem Béke telep.
Ez az emblematikus Európa tér. Azt jelképezi, milyen messze kerültünk Európától.
Különösen mióta új alpolgármester felel (?) a város üzemeltetéséért. És különösen mióta a körzet képviselője egy másik alpolgármester. Aki azzal kezdte a ténykedését, hogy eltávolította azokat, akik tudták, hol a szemét, a helyükre meg benyomta a saját embereit. Akiket azóta sem látni, de nyilván részesültek a 600 millióból.
Bizony a beolvasztott Régiópark elszívójának tövében csöves tanya van.
A városgazda meg ilyen hazugságokat terít a weblapján:
” Miskolc város napi, rendszeres takarítása, tavaszi és őszi nagytakarítás, illegális szemét elszállítása „
Kevés dolog áll tőlük távolabb, mint a napi takarítás. Mióta 2010-ben lecserélték a vezetést, azóta a város egyre mocskosabb.
Rendjén van ez, dr. Kriza, Pfígler és Kiss urak, és persze dr. Schweickhardt?
Tetszik maguknak a látvány? Akkor miért nem viszik el a házuk elé?

Ákos Dr. Orsós

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek