„Vass Klári” jelentésével közel sem voltak megelégedve a tartótisztek. Azt hiányolták belőle leginkább, amit a leginkább vártak: a pornográf részleteket

pataki ugi 03 borsonline

1974 őszén a Hungexpo

és a Hungarotex – szocialista népgazdaságunk sikeres külkereskedelmi vállalata – a svájci Lausanne-ban rendezett kiállítást, amelynek keretében hat magyar modell részvételével divatbemutatót tartottak. Az eseményen Pataki Ágin kívül „Vass Klári” ügynök is részt vett, aki később jelentésben számolt be a manökenek kint tartózkodásáról. A jelentés láthatóan igyekszik kerülni azokat a témákat, amelyek az állambiztonságot leginkább érdekelték, és a manökenek közé beépített szépség leginkább az elfoglaltsággal és időhiánnyal indokolta azt, hogy csak nagyon kevés emberrel találkoztak a nyugati országban. Emellett általánosságban beszél genfi és Lausanne-i városnézésről, kirándulásokról, felbukkanó férfiakról. Persze jelentése így is képes volt izgalmas témát tartogatni tartótisztjének, hiszen felbukkant benne egy Michel és egy Erik nevű férfi, akik még Budapesten ismerkedtek meg Pataki Ágival.

„Elutazása után Erik megjelent és elvitt bennünket Ágival egy rövid kirándulásra és közben mi említettük, hogy szeretnénk megnézni a Michel bárját. A fiú először megpróbált lebeszélni bennünket Michel féltékeny feleségére való hivatkozással, de miután mi erőszakoltuk a dolgot, hajlandó volt odavinni bennünket, azzal a feltétellel, ha szó nélkül bemegyünk, nem ülünk le és kimegyünk. A bár az egyetem mellett van, közel a katedrálishoz. Az utcán nincs kint tábla, csak belépőkártyával lehet bemenni, több pincehelyiségből áll és állandó magnózene szól. Később Michel 1-2 napra még visszajött Lausanne-ba, Áginak telefonált és a pesti meghívást semmisnek tekintve megkért, hogy ne menjünk be a bárba.”

„Vass Klári” jelentésével közel sem voltak megelégedve a tartótisztek. Azt hiányolták belőle leginkább, amit a leginkább vártak: a pornográf részleteket.

.

https://index.hu/i2/#http://besugnak.blog.hu/2018/10/29/ugynokjelentesek_pataki_agirol

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek