Aluinvent DVTK – KP Brno 77-59

Szerdán este hazai

környezetben mutatkozott be az Aluinvent DVTK csapata, az Európa Kupa idei sorozatában. Ellenfelük, a cseh KP Brno gárdája volt.

Aluinvent DVTK - KP Brno 77-59

Jabil

Az első negyedben mindkét csapat nagyon idegesen kezdett. Egymás hibáiból sem, sikerült ekkor egyik oldalon sem kihasználni. Nagyon nehezen lendültek bele a csapatok, a Brno tartotta magát, egy kis időre vezetett is, de a Diósgyőr pécsi formáját hozta. Nem izgulták el a hazaiak, és a negyed végére megnyugodtak, így hat pontos előnnyel térhettek a rövid pihenőre.

aluinventdvtk-kpbrno15.jpg
Shatori Walker-Kimbrough 19 pontot szerzett
(Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Kovács Zoltán)

A második tíz percben ritmust váltott a DVTK. Magához ragadta a kezdeményezést, nagyon stabil és kemény védekezésükkel megtörték a cseheket, akik nem tudtak mit kezdeni ezzel a játékkal. Három és fél perc elteltével tíz pont volt a két csapat között. A vendégek továbbra is pontatlanok voltak támadásban, és az ebből szerzett labdákkal könnyű kosarakat szereztek a piros-fehérek, aminek köszönhetően, alig húsz másodperccel a játékrész vége előtt, már több mint húsz pont volt a Diósgyőr előnye. A végére maradt is ez a különbség, hiszen újabb rossz dobás után, a hazaiak szedték le a lepattanót. Ezt a negyedet magabiztosan hozták Cziczás mester tanítványai, 26-11, a félidőben pedig 44-23.

aluinventdvtk-kpbrno21.jpg
Cziczás László időkérése
(Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Kovács Zoltán)

A fordulást követően nem pörögtek úgy a hazaiak, ahogyan addig, az egyenlő küzdelem dominált ebben a tíz percben. A piros-fehérek visszaestek támadásban, de a védekezésük maradt ugyanolyan hatékony, mint az első húsz percben. A Brno továbbra is sok hibával játszott, viszont most elmaradt a sorozatos könnyű kosár, a Diósgyőr részéről. A vendégek teljes tanácstalansága miatt, nem csökkent a különbség, így egyáltalán nem forgott veszélyben a DVTK győzelme.

aluinventdvtk-kpbrno20.jpg
Chanel Mokango 18 ponttal, az Aluinvent DVTK 18 pontos győzelemmel zárt
(Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Kovács Zoltán)

A záró játékrészt úgy kezdték a hazai lányok, ahogy azt a szurkolók elvárják. Sorozatosan léptek el ellenfelüktől, olykor parádés kosarakat szerezve. A vendégek ismételt rövidzárlatát, kíméletlenül kihasználta a Diósgyőr. Több mint három percig nem engedtek egyetlen pontot sem az ellenfelüknek, ők viszont rendre betaláltak, ennek köszönhetően 7:23-nál már harminc volt közte, 73-43. Az utolsó percekben mindenkinek játéklehetőséget biztosított a hazai mester, így közelebb férkőzött a cseh rivális, de a DVTK győzelme egy percig sem forgott veszélyben, nagyon magabiztosan nyerték meg ezt a találkozót.

Női Kosárlabda Európa Kupa G csoport, 1. forduló

Aluinvent DVTK – KP Brno 77-59 (18-12, 26-11, 14-14, 19-22)

Miskolc, Generali Aréna, 1000 néző Játékvezető: Chemova (Rus), Ozge (Tur), Nghixuliwfa (Bul)
Aluinvent DVTK: Medgyessy 6, Walker Kimbrough 19, Skoric 8, Sulciute 7/3, Mokango 18 Csere: Katona 4, Kányási 5/3, Zele 6/6, Szabó 2, Eperjesi, Kiss 2
KP Brno: Berankova , Kopecka 8, Sladkova 1, Stara 8/3, Saruazite 8 Csere: Madden 6, Gill 9/6, Mainclova 3, Sujanová 7, Remenarova , Holubova, Dudackova 9

aluinventdvtk-kpbrno39.jpg
A mérkőzés után értékeltek a felek
(Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Kovács Zoltán)

Cziczás László: – Egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk. Az első félidőben nagyon jól játszottak a lányok, remek volt a védekezésünk. Egy önbizalomnövelő győzelem után játszottunk, ami erőtől duzzadó játékot hozott. Voltak hibáink, de azon vagyunk, hogy ezt mielőbb kijavítsuk. Megyünk tovább ezen az úton. Bízunk benne, hogy sikerült örömöt szerezni a szurkolóinknak.
David Zdenek: – Az első félidőben nagyon pontatlanul játszottunk. Gratulálok a Diósgyőrnek! Könnyű kosarakat engedtünk a hazaiaknak, emiatt nem volt egyensúlyban a két csapat. A következő mérkőzéseken igyekszünk javítani.