Gyors eredményt hozhat az, hogy hétfőn közös török, szaúdi
küldöttség érkezett az isztambuli szaúdi követségre, hogy kivizsgálja az október elején eltűnt kormánykritikus szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyét. A CNN értesülései szerint röviddel azután, hogy a török rendőrség is behatolt az épületbe, a szaúdi kormány közlemény kiadását tervezte, amiben beismernék, hogy (vélhetően kín)vallatást felsőbb utasítás nélkül, elszabadult hírszerzők hajtották végre, és a résztvevőket felelősségre vonják majd, írja a Reuters.
EGY „ROSSZUL SIKERÜLT” VALLATÁS KÖZBEN VESZTETTE ÉLETÉT HASOGDZSI.
A CNN erről egymástól két független forrástól is értesült, az egyikük úgy tudja, hogy hétfőn tervezés alatt állt a közlemény, aminek tartalma változhat, utalva a vallatás közbeni halál beismerésére, míg a másik forrás úgy értesült, hogy a (vélhetően kín)vallatást felsőbb utasítás nélkül,
Nem sokkal később az Al Jazeera már arról írt egy főügyészségi névtelen informátorra hivatkozva, hogy a török ügyészség
OLYAN BIZONYÍTÉKRA BUKKANT, AMI ALÁTÁMASZTJA, HASOGDZSI AZ ISZTAMBULI SZAÚDI KÖVETSÉGEN ÖLTÉK MEG.
