Folyamatosan javuló miskolci közbizti. Most bekeményített az ügyészség

A belvárosban éjjel esett neki a nőnek és erőszakkal elvette az értékeit.

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség indítványozta egy 15 éves miskolci fiú letartóztatását. A fiatal az utcán sétáló, éppen telefonáló nőt követte, majd mikor utolérte, hátulról megragadta a karján tartott táskáját és rángatni kezdte, melynek hatására a sértett a telefonját elejtette. Mikor a nő lehajolt a telefonért, a fiú előbb fejen, majd vállon ütötte, mire a sértett elengedte a kezében tartott táskáját.

Az immár gyanúsított 15 éves fiú ekkor a táskát és a földre esett mobiltelefont magához vette és a helyszínről elmenekült.

Bűnügyi felügyelet
A fiatalkorút a Miskolci Rend­őrkapitányság rablás bűntettével gyanúsítja, melyért bűnösségének megállapítása esetén akár 5 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat. A bíróság azonban az ügyészi indítványban foglaltaktól eltérően a gyanúsítottnak csupán a bűnügyi felügyeletét rendelte el, ezért az ügyészség fellebbezett a végzéssel szemben, mivel álláspontja szerint a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok – így a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítése veszélyének kiküszöbölése – csak a letartóztatással érhetők el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek