Hivatalos személy elleni erőszak bűntette volt a vád abban a perben, amelyben a dr. Rejtő Eszter vezette bírói tanács hozott ítéletet a Miskolci Törvényszéken a napokban. A születésnapozó család hangoskodott és agresszív volt, így „rendőrt hívtak rájuk”, azonban a rendőri intézkedésnek ellenálltak, majd a rendőrökre támadtak, segítséggel fékezték meg őket.
A két rendőr és a háromtagú család összekapaszkodott dulakodása akár egy burleszkbe is beleillett volna, de tekintettel, hogy rendőröket rángattak és tépték szét a zubbonyukat mégsem volt annyira vicces. A helyzetet a két másik vendég oldotta meg, akik látva a rendőrök szorult helyzetét – ahogy ők nyilatkozták – földre vitték az élettársat, amely után már a család többi tagja is felhagyott a támadással, illetve az ellenállással, így mindannyiukat megbilincselték. A törvényszék végül mindhárom vádlottat bűnösnek mondta ki, és 2-2 év börtönre ítélte, két év próbaidőre felfüggesztve a büntetést.
