Rossz érzés nézni, hogy távolodik, amiről azt hittük a rendszerváltáskor, csak egy karnyújtásnyira van tőlünk

Viszonylag ritkán nyilatkozol politikáról, de pl. 2009-ben azt mondtad, a két hatalmi tömb egymással vetélkedve szétmorzsolja a társadalmat, és balkanizálódás felé haladunk… hogyan látod most a helyzetet?

Úgy látszik, igazam volt, bár nem kockáztattam túl nagyot a jóslatommal. A rendszerváltás óta kérdés, hogy hová tart az ország: egy nyugatosabb szellemű Közép-Kelet-Európához tartozunk-e,  annak kulturális attitűdjeivel, vagy a Balkánhoz. Egyértelmű válasz sokáig nem volt, és a hétköznapi élet mozzanatai, például egy közúti ellenőrzés a 90-es években azt mutatta, hogy ez az eldöntetlenség mennyire fárasztó tud lenni: fél óra eltelt kölcsönös félelmekkel, mire a rendőr hagyta magát megvesztegetni. Szerbiában vagy Ukrajnában egyértelmű, hogy nem oda mész, ahová hivatalosan kéne, hanem az ismerős henteshez, aki némi felárért hozza pl. az útlevelet. A köröket piszok gyorsan le lehet zavarni, mindenki korrupt, egyszerű a képlet: az út mellett ugyanúgy tíz euró a rendőr, mint a kurva. Nyugatabbra meg kiszámíthatóan működnek azok az alapvető állampolgári jogon járó szolgáltatások, amik nálunk megbízhatóan csak a gazdagabbaknak jutnak, és némi olajozással. Ez a pazarló és sok fölösleges kört tartalmazó történet mostanra nagyjából eldőlt: úgy tűnik, a Kelethez fogunk tartozni. Amíg oligarcháinknak érdekükben áll az Unióban tartani minket, addig persze ott leszünk. Aztán meg… Rossz érzés nézni, hogy távolodik, amiről azt hittük a rendszerváltáskor, csak egy karnyújtásnyira van tőlünk.

Hogy lehet egy ilyen átállást megetetni a társadalommal? Nálunk nem vonul az utcára a nép, mint Ukrajnában…

Ott sem hitték, hogy ekkora lesz a baj. Nyilván van egy pont, ahol borul minden, és akinek jó a stratégiai érzéke, ezt előre megérzi. Janukovics visszatáncolhatott volna, de amikor megpróbálta, már késő volt. Egy kialakulatlan, csökevényes demokratikus hagyományokkal rendelkező országban, mint a miénk is, ilyen faszikat termel ki magából a rendszer. Orbánnak jó a stratégiai érzéke, és most úgy látja, mindent megtehet. Döbbenet, amit a stadionjával üzen: „Szeretem a focit, tehát a házam mellé felépítek egy stadiont, mert megtehetem.” A  pár százmillliós Tocsik-botrányba  a Horn-kormány belebukott, de most százmilliárdos összegek fölött diszponál  a Közgép, minden iszonyú törvényes, mégis mindenki tudja, hogy egy szűk elit a szemünk előtt teszi zsebre az országot. Családi klánok játszótere lettünk, mi ez, ha nem Kelet?

A hétköznapi életben a legtöbb ember „zöld”, pár perces beszélgetés után kiderül bárkiről, hogy nagyon zavarja a környezetszennyezés, a rossz levegő, a mérgezett ételek… akkor miért nem az LMP-nek van kétharmada?

Rengeteg sérülés, sértődés van az emberekben, és ezek sokszor előrébb sorolódnak, mint az, hogy a hosszabb távú cél érdekében próbáljanak dönteni. A nagy pártok épp az emberek félelmeire, frusztrációira, dühére játszanak, ellenségképeket kínálnak nekik. Persze, hogy zavar a rossz levegő, de mivel emellett sokkal nagyobb gondjaink vannak, és már nem is emlékezünk sokszor, hogy milyen valójában élni, sokan csak túlélni akarnak; aki könnyebb túlélési opciót mutat, arra szavaznak. Weöres Sándor használta a kétfejű fenevad képét a három részre szakadt ország idején a török és a Habsburg uralomra, én ugyanúgy látom az MSZP–Fidesz vetélkedést, ami fenntartja a választás illúzióját, a gyűlölködést és a harci kedvet.

Mindenki új kezdetet, nagy átalakulásokat, reformokat hirdet….

Persze, ezek Gyurcsánynál is voltak, vagy itt van Hoffmann Rózsa úgynevezett oktatási reformja, ami, akár a Magyar Bálint idejében, valójában arról szól, hogy az átszervezésekre hivatkozva a sok saját kontraszelektált káderüknek legyen saját íróasztala. Mivel a valódi kérdések úgyis pénzkérdések, és azt már épp lejátsszák a háttérben, ez egyfajta szimbolikus politikai tér, ami kell egyrészt a fanatikus hívőiknek, hogy lássák, hogy „azért ezek mégis csak csinálnak valamit”,  másrészt a figyelmet is eltereli a pénzkérdésekről. Eközben a magyar pedagógustársadalom tényleg hősiesen igyekszik helytállni, és az egyre romló körülmények között  valami használható tudást átadni a gyerekeknek. Csak egyszer próbálná már meg valamelyik hatalom békén hagyni, meg kiszámítható keretek között dolgozni hagyni azt a kb. kétmillió embert, aki a hátán viszi ezt az országot! Még az is lehet, hogy egy normális ország lenne belőle.

Volt L. Simon Lászlóval, az akkori államtitkárral egy levelezésed a jogdíjak állami elvonásáról tavaly …

Éppen azt kérdeztem tőle, hogy miért nem egyeztettek velünk, alkotókkal, ha egyszer a mi pénzünket veszik el? Azt felelte, egyébként logikusan, hogy ha egyeztettek volna, akkor megindulnak a lobbik, és a kezdeményezésük kudarcba fullad. Értem én, de akkor is ezt hívják demokráciának. Vannak kockázatai, hogyne, például az, hogy egy vezetés nem tudja maradéktalanul véghezvinni az akaratát, amit pedig annyira jónak gondol. És lehet, hogy igaza is van, miért ne lehetne, de hány erről szóló könyvet kell még egy politikusnak elolvasni, hogy elhiggye, hogy őreá is vonatkoznak azok a történetek, amik arról szólnak, hogy a hatalom egy jellemtorzító, furcsa jószág, és kontroll nélkül előbb-utóbb mindenkiből szörnyeteget csinál. Szóval, hogy a saját mentális egészségük miatt is szükségük van ránk, akik látszólag zavarjuk a nagyszerű működésüket…

Értem, hogy a régi elittől nem sok jót lehet várni, de mit lehet elvárni egy akkora zöld párttól, mint az LMP? Te mit vársz el tőle?

Most épp azt, hogy vergődjön be a Parlamentbe. Lehet, hogy az LMP nincs kész mint szervezet, vannak bénázások, de jelenleg ebben az állapotában is az egyetlen politikai lehetőség arra, hogy valami másképp működjön majd ebben az országban. Nagy a tét, mert annak a szociális demokráciának, ami a hetvenes években élte virágkorát Európában, az összes vívmánya hanyatlik – vagyis mindaz, amiért egy jóléti társadalomban érdemes élni. Egy félkész demokrácia gyorsabban is bomlik le, ezt látjuk most, és e folyamat megállítása lehet az LMP missziója.  http://www.megminden.hu/